2011.10.19. 21:40:36
Eddig elég idegesítő a helyzet...Messi kapufájával együtt 11 db óriási helyzet, és ezek mellett is vannak még lehetőségeink, miközben a Plzen még nem lőtt kapura. De csak 1-0! Ez nem is lenne akkora baj, de a kapuralövések ellenére a Plzen nem veszélytelen, többször is odaértek VV kapuja elé, és ha így folytatják, be fognak találni! Picit flegmának érzem a csapatot, Messi és Pedro elöl totál dekoncentrált, Villa játéka tetszik. Az első 3 percben el kellett volna dönteni, két tiszta ziccerünk volt, majd jött Ini gyönyörű gólja a 10.-ben, annak már a meccs lezárásának kellett volna lennie. Ehelyett most még ugyanúgy kell kijönni az öltözőből, hogy még bármi lehet...mondjuk ha betalálna a Viktoria, akkor azért gondolom elöl kicsit jobban odafigyelnének a fiúk, csak nehogy kevés legyen. Amúgy nem olyan rossz a cseh bajnok, szervezetten, tudatosan játszanak, a BATE-val össze sem lehet hasonlítani, ráadásul a Camp Nouban! Nem állnak be védekezni, bizonyos fokig letámadnak, okosan vezetik a kontráikat, bátran belemennek mindenbe. Remélem hamar sikerül még1et lőni, majd esetleg még1et, és közben megússzuk kapott nélkül. Visca el Barca!