Josep Guardiola
- Capon
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
- Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum
Már ne haragudjatok de én nem tudom elképzelni, hogy egyik napról a másikra, Pep reggel felkel előtte lévő nap még minden rendben volt pl. Ibrával aztán másnap reggel már hozzá sem szól többet.
Nyilván van egy odáig vezető út. Kikérik maguknak a mellőzött játékosok, nem olyan hangnemet ütnek meg amit Pep elvár stb stb.
Valami nyilván kiváltja ezt nála és nem csak a kispárna csücske nyomja meg a fejét reggelente.
Ha ilyen ember lenne senkivel nem tudna jó viszonyt fenntartani a csapatnál, se játékossal, se más kisegítő személyzettel, se vezetőséggel se senkivel.
Egyébként meg sokat nem lehet adni a sértődött játékosok szavára akik miután nem kellenek visszafelé pofáznak.
Egész életüket burokban élik, a legnagyobb problémájuk hogy milyen színű Ferrarit vegyenek azon a héten és ha olyan éppen nincs akkor kiborulnak. A széltől is óvják őket és semmire nincs gondjuk 20 éves koruk óta.
Ilyen helyzetben bármelyikünk túl érzékeny lenne olyan mint egy kisgyerek aki minden sz.ron megértődik és a legkisebb probléma is a világ végét jelenti a tökéletes életében.

Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
A távozó játékosok nyilatkozataiban közös, hogy nem beszélt velük, levegőnek nézte őket, stb. - szóval ez igaz lehet. Szerintem ez úgy van Pepnél, hogy egy darabig hisz, próbálkozik, de ha a türelmi idő lejárt, akkor viszlát. Lásd. például Hleb esetét.
Úgy gondolom, hogy a focinak ezen a szintjén már sokkal fontosabb a csapatjáték kifinomultsága, mint a folyamatos trükközgetés. Egyik barátom is mindig ezzel jön, hogy a Barca nem játszik szép focit, mert tili-toliznak 90 percen keresztül, és ebből szerzik a gólokat. Valójában azonban ez a csúcsok csúcsa, amikor a folyamatos hibakeresés és elmozgások árán végül megtalálják azt a gyenge pontot, amin keresztül még a legtapasztaltabb védelem is feltörhető.

Guardola egyértelműen egy olyan edző, aki csak olyan játékosokat lát szívesen a csapatába, akik megcsinálják szó nélkül amit mondd és motiváltak. A padon pedig ott van Keita, aki erre szerintem a legjobb példa.
Egyébként én előre megjósolom, hogy ha Maxwell elmegy akkor rá 1 évre azt fogja nyilatkozni hogy nem beszélt vele Pep

Igen ebben igazad van, h egyre ritkábbak az egyéniségek a futballban és értem ezt arra, h a játékuknak legyen egyénisége. Sajnos.gergo9 írta: Kanty!
Touré nem váratlan dolgokat tudott húzni hanem egyéniség volt ahogy a benga csoki 1vs1ezett vagy elpuszította az ellen teljes kpályáját. Őt sajnálom egyedül az elment emberek közül.
De ha megnézed nem csak itt hanem mindenhol eltűnt az öncélú/egyénieskedő játék.
Az meg hogy nem vált ki olyan ingereket a siker az csak a három évnek köszönhető. Viszont a kudarc annál többet lásd ezt a topikot.
Belőlem 2009ben sem váltott ki olyan ingereket, de értem, h mit mondasz és van is igaz benne.
Én nem kritizálom Guardiolát, mert amit csinál azt jól csinálja, szinte egy rossz szavunk sem lehet ellene. Csak annyi, h én szeretem az egyéniségeket, s számomra ez a csapat kicsit sótlan.

Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Úgy gondolom, hogy nem véletlen, amikor állandóan kiemelik, hogy a legjobb hangulatú öltöző a Barcáé.
Az sem véletlen, hogy a távozó játékosok általában sértődöttek.
Pep sosem mond rosszat ezekről a játékosokról, így sosem tudjuk meg, mi a valódi sztori. Mert az szerintem kevés, hogy egy sértődött ember mit mond el a sajtónak - ez csak az egyik oldala az éremnek, ráadásul a torzulás veszélye is fennáll épp a sértődöttségből fakadóan.
Nekem az a feltűnő, hogy minden játékos azt mondja, hogy Pep "egyszer csak" nem szól már hozzá többé, "egyszer csak" nem játszatja többé. Tehát nem egy örökké tartó eseményről van szó, hanem egy folyamatról, amihez Pep elér "egyszer csak".
Ha logikusan belegondol az ember, akkor ez vélhetően egy ok miatt lehet: Pep kér valamit napokon-heteken-hónapokon-éveken keresztül egy játékostól, de az a játékos egyszerűen nem képes, vagy nem akarja megcsinálni. Erre szerintem reális magyarázat lehet Pep hallgatása - még ha drasztikus módszer is, de kinek van kedve értetlen emberekkel együtt dolgozni???
Konkrétan minden távozónál fel lehet sorolni olyan problémákat, amelyek tisztán mutatják: az illető nem értette meg a játékunkat. (Touré-t viszonylag sokan szeretik, s nem osztja meg annyira az embereket, mint Ibra, ezért Touré-t a fórumozók többsége igyekszik megvédeni ebben az esetben, holott -szerintem- nála is kimutatható a Barca játéktól való idegenség, ha nem is olyan élesen, mint Ibránál).
Lényeg a lényeg: Pep a főnök, és joga van kipenderíteni azokat a játékosokat, akik nem úgy játszanak/viselkednek, ahogy ő azt elvárja. És ez nemcsak nálunk van így, hanem mindenhol. De mivel a Barca világ legjobb és (játékosok szempontjából nézve) a világ legkívánatosabb klubja, ezért érthető, hogy óriási csalódást és sértődöttséget éreznek azok, akiknek el kell hagyniuk a klubot. No, meg egy családias közösséget is elvesztenek, amit szintén nehéz lehet megemészteni más helyek ridegsége miatt.

- ozsimiki
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 19561
- Csatlakozott: 2005.11.29. 21:16:22
- Tartózkodási hely: Zalakaros
Nekem se lenne pofám panaszkodni. Jól összefoglaltad. Még mindig tudnak nekem újat mutatni páran,h mibe nem kötnek bele már.d írta:Azért érdekes, hogy ha egy csapat fegyelmezetten játszik, akkor "nem egyéniségek". Nem egyéniség a pattogó, indulatos Valdes? A kemény, agreszív Alves? A csupaszív Puyol? A karmester Xavi? A világ legdurvább szólóira képes Messi? Folytassam?
El vagyunk kényeztetve az van, nehezebben ütik át már az ingerküszöbünket, de ezek a srácok továbbra is remek gyerekek és igenis egyéniségek. A precíz, kidolgozott játék az, ami kicsit olykor szürkének tűnhet, de őszintén szólva lassan 20 évi szurkolás után nekem nincs pofám a 3 év alatt összeszedett 12 kupa mellett panaszkodni. Inkább örülök, majd később lesznek újra egyéniségek, idegbeteg dél-amerikaiak, discozó brazilok, balhés afrikaiak, csonttörő északiak, lepkéző kapusok.
Majd pár év múlva (remélem jó pár), talán visszagondolnak saját véleményükre is,meg kreált kritikáikra a nagy álomkorszak alatt, amikor azért küzdünk,hogy meglegyen biztosan a Bl szereplés,stb. Mert majd ismét lesz ilyen, lehet 10év múlva, lehet 15, lehet előbb, de még megérjük.

"Ha megfelelő a motivációd, az akadály mint olyan, nem létezik" M.O.
"Arra van a legnagyobb szükségem, hogy szükség legyen rám" M.O.
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2902
- Csatlakozott: 2007.10.02. 12:19:09
- Tartózkodási hely: Miskolc
messideco írta: wengeri magasságokba,

Őszintén remélem hogy nem érjük azokat a "magasságokat" ahol kedvenc pedomacink tartózkodik.
Kanty!
Touré nem váratlan dolgokat tudott húzni hanem egyéniség volt ahogy a benga csoki 1vs1ezett vagy elpuszította az ellen teljes kpályáját. Őt sajnálom egyedül az elment emberek közül.
De ha megnézed nem csak itt hanem mindenhol eltűnt az öncélú/egyénieskedő játék.
Az meg hogy nem vált ki olyan ingereket a siker az csak a három évnek köszönhető. Viszont a kudarc annál többet lásd ezt a topikot.
Azért érdekes, hogy ha egy csapat fegyelmezetten játszik, akkor "nem egyéniségek". Nem egyéniség a pattogó, indulatos Valdes? A kemény, agreszív Alves? A csupaszív Puyol? A karmester Xavi? A világ legdurvább szólóira képes Messi? Folytassam?
El vagyunk kényeztetve az van, nehezebben ütik át már az ingerküszöbünket, de ezek a srácok továbbra is remek gyerekek és igenis egyéniségek. A precíz, kidolgozott játék az, ami kicsit olykor szürkének tűnhet, de őszintén szólva lassan 20 évi szurkolás után nekem nincs pofám a 3 év alatt összeszedett 12 kupa mellett panaszkodni. Inkább örülök, majd később lesznek újra egyéniségek, idegbeteg dél-amerikaiak, discozó brazilok, balhés afrikaiak, csonttörő északiak, lepkéző kapusok.
El vagyunk kényeztetve az van, nehezebben ütik át már az ingerküszöbünket, de ezek a srácok továbbra is remek gyerekek és igenis egyéniségek. A precíz, kidolgozott játék az, ami kicsit olykor szürkének tűnhet, de őszintén szólva lassan 20 évi szurkolás után nekem nincs pofám a 3 év alatt összeszedett 12 kupa mellett panaszkodni. Inkább örülök, majd később lesznek újra egyéniségek, idegbeteg dél-amerikaiak, discozó brazilok, balhés afrikaiak, csonttörő északiak, lepkéző kapusok.
Nincsen rózsa tövis nélkül. Különben nem vagyok a legnagyobb rajongója Pepnek, de az érdemeit elismerem...
kanty szerintem ól látja dolgokat. Régen egyéniségek voltak a csapatban, mint Deco,Eto,R10,Marquez,Gio, sorolhatnánk. Teljesen egysíkú focit kreált Guardiola... A La Masia, mint egy gyár, termeli ki a játékosokat, ugyanaz a stílus. Sokszor csak úgy tudom a játékosokat megkülönböztetni, hogy milyen a bőrszínük. Szerintem kellett volna ide még Eto vagy Ibra és Touré.
A nagy edzőket a furcsa döntések és a teljes makacsság jellemzi. Hogy Guardiola felérhet-e fergusoni vagy wengeri magasságokba, ezt még nem lehet tudni. De szerintem nem...

Amíg jönnek az eredmények, addig a nagy többség elnézi Pepnek az ehhez hasonló dolgait, ha majd nem jönnek ipari mennyiségben a kupák, győzelmek, akkor más lesz a helyzet.
A Barca egy csapat és csapatként szinte tökéletes, amit nyújt, Guardiola az edző, az a dolga, h eredményes legyen
jól végzi a dolgát. Nagyon leegyszerűsítve így néz ki a dolog.
Pepnél nincs apelláta, egy nagyon erős személyiség és nagyon úgy néz ki, nem nagyon tűri, ha valaki ellenkezik egy kicsit is vele. Ezzel addig nincs is gond amíg olyanok a játékosok, akik beállnak a sorba, ha jön egy kicsit is balhésabb valaki akkor bonyolódnak a dolgok.
Személy szerint én Tourét és Ibrát is nagyon bírtam, volt stílusuk, megmertek húzni váratlan dolgokat. A mostani játékosok számára ez a fogalom ismeretlen.
Volt pár napja szó arról, h az ezt megelőző generációk szerethetőbbek voltak. Ezzel én is egyet értek. Van amikor azt érzem, h szinte gépek játszanak, akiknek pontosan megvan mondva, h mit csináljanak és ők semmiért sem változtatnának ezen. Na de így sokkal eredményesebb ez a Barca, aztán mindenki döntse el, h neki melyik a jobb.
Guardiola korszakban vertük a Realt 5-0, 6-2-re, de egyik sem hagyott pl bennem olyan mély nyomot, mint a 2005-ös 3-0 a Bernabeuban.
Visszatérve Guardiolára. Én azt simán elhiszem, h neki megvannak a kedvencei és értük másokat, ha szükséges mellőz. Most valamilyen szinten érinthetetlen, mert ugye ahogy előbb is mondtam jönnek az eredmények, de ahogy a csapat hanyatlani fog egyre nagyobb lesz az elégedetlenkedők tábora és egyre többen veszik majd elő Guardiolát. Éppen ezért nem gondolom, h Ő még sokáig lesz a Barca edzője, max még egy évet érzek benne, aztán elmegy vagy a válogatotthoz vagy valamelyik arab gazdag csapathoz.

Nem tudom észrevettétek-e, de szinte az összes labdarúgó (kifejezetten nem csak a Barcára értem) hasonlókat mond, amikor kiesik a pikszisből. Nem érti, hogy miért maradt ki, az edző nem magyarázza el, nem beszéli meg vele etc. (Bukott magyar idegenlégiósoktól is minden fél évben lehet ilyen olvasni.) Ez alól kivételek leginkább a nagy öregek, a rutinos vén rókák, akiknek nem kell a kezüket fogni, akik felfogják, hogy miről szól és akik képesek önmagukat motiválni.
Guardiola különben nagy rejtély, tele ellentmondásokkal. Elhangzik havi rendszerességgel, hogy milyen jó hangulatú az öltöző és ennek neki nagy szerepe van, milyen jól kommunikál, ugyanakkor a sértődött távozók ilyen dolgokat vágnak a fejéhez.
(Most ugrott csak be, hogy ebben kicsiti hasonlít Van Gaalra. Ő is az a fajta volt, hogy nem érezte szükségét annak, hogy magyarázatot adjon a játékosoknak a miértekre, elvárta, hogy megtegyék amit kér, pont. A renitenseket ő se szerette, ha jól emlékszem Rivaldot is elzavarta többször a B csapathoz edzegetni.)
Valószínűleg Guardiola ilyen zárkózott emberfajta, aki elmondja részletesen mikor mit kell csinálni, de azzal nem akar, vagy nem tud foglalkozni, hogy a játékosok lelkét pátyolgassa, a konfliktusokat meg elkerüli inkább. Ezt tekinthetjük gyengeségnek is, ugyanakkor talán a csapat erőssége pont abban rejlik, hogy ő szépen lassan kiválogatta magának az ő személyiségéhez leginkább illő játékosokat és azok kemény egységet alkotva, számára könnyen motiválhatóak lesznek.

- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13520
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Nem hinnék se a távozottaknak, akikben nyilván jó adag sértettség van, se a standart játékosoknak, akik valamilyen szinten tényleg kisdiákok Pep alatt.
Szerintem külön-külön egyébként azokkal sem beszél, akik kezdők. Szerintem pontosan akkor és azokkal beszél négyszemközt, amikor és akikkel valamiért tényleg kell. Felteszem h ott a helyzet, h Touér többet akar játszani, Pep meg felesbe tolja Sergivel, mikor melyik a jobb. Pep akkor se tud mit mondani, ha Touré megkeresi, mert nem akar a beválton változtatni. De hogy még ő keresse fel, holott nincs mondanivalója. Még jó h megmukkan a játékos, ha valami gondja van. Ez a nekem kellett keresni őt elég gyenge szöveg azért.

"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2902
- Csatlakozott: 2007.10.02. 12:19:09
- Tartózkodási hely: Miskolc
Érdekes ez. Akik képesek voltak itt maradni és teljesíteni kivétel nélkül azt mondták hogy a leginterakítívabb edző. Magyarul játékos fejjel gondolkozik és mindent megmutat. Akik csúnyát buktak vagy elzavarták őket jönnek a siralmak.
Gondolom én hogy akik jövője már Pep fejében letisztázódott magyarul nincs maradásuk azokat leszrta. Makacs ember létére nem nagyon volt visszaút.
Mindenesetre a picsogó kvartett együtt sem közelíti meg Pep érdemeit a sikerekben , kaptunk a B-ből helyükre újabb klasszisokat panaszra sok ok nem lehet.

- miihii
- KHAL
- Hozzászólások: 8429
- Csatlakozott: 2008.04.23. 01:11:00
- Tartózkodási hely: Zeg-Zeg-Zeg ZALAEGERSZEG
Hát nemtom... Yaya azt is mondta,h ez volt a legjobb hangulatú öltöző.Kérdem én,ha annyira embertelen az edző és a tartalékokkal nem beszél,akkor hogyan lehet meg a jó hangulat?
Ha a harmad kerettel nem beszél (ráadásul teljesen ok nélkül),az már rányomná a bélyegét a morálra és az egész csapatra sztem.
Én inkább úgy érzem,h ezekben a megnyilvánulásokban vmi csúsztatás azért van,kiegészítve,h nyilván vmi alapot sem nélkülöz.

There is only one god, and his name is death~Syrio Forel
...ráadásul Bojan is uezt mondtaSanama írta:Nem védem Ibrát, félre ne értsétek, én csak igazából annyit akartam megjegyezni, hogy a padon ülőkkel Pep nem viselkedik megfelelően. Az alap az,hogy kommunikáció legyen, ez meg nincs meg.
nah mind1, el kell fogadni, h Pep könyörtelenül eredménycentrikus...
az eredményesség meg ritkán jár együtt humánus vezetési stílussal... (erről szólt a szakdogám is

ez egy újabb bizonyíték, h nincs arany középút

Nem védem Ibrát, félre ne értsétek, én csak igazából annyit akartam megjegyezni, hogy a padon ülőkkel Pep nem viselkedik megfelelően. Az alap az,hogy kommunikáció legyen, ez meg nincs meg.
Hát ha tényleg, egy árva szót sem beszélt vele, akkor az Pep hibája, ha viszont elmondta Ibrának hogy mi a dolga és mit vár tőle, akkor mi a probléma? Nem tudom mit várt, meg mit várnak az emberke. Egyébként szerintem se Messivel se Xavival nem tart minden délután teapartit hogy megbeszéljék gondjait, hanem edzésen és meccsen tárgyalnak.
Nem hibáztatok senkit, csak én minden edzőt úgy láttam, hogy öltönyben kimegy a meccsre és vezényel, meccs végén megbeszélik a történteket és találka a következő edzésen.
Nem hibáztatok senkit, csak én minden edzőt úgy láttam, hogy öltönyben kimegy a meccsre és vezényel, meccs végén megbeszélik a történteket és találka a következő edzésen.
- miihii
- KHAL
- Hozzászólások: 8429
- Csatlakozott: 2008.04.23. 01:11:00
- Tartózkodási hely: Zeg-Zeg-Zeg ZALAEGERSZEG
Azok után h lehetne csodálkozni,h ez az Ibra kaliber azt sem bírta ép ésszel,h ne privát kocsival menjen az eseményekre!?Sanama írta: Így viszont ne csodálkozzunk azon sem,ha ezt egy Ibra kaliber nem bírta épp ésszel.

Lehet,h összecsengenek a szavaik a srácoknak,még az is,h igazuk van.De ettől Zlatan nem lesz nagyobb és szimpatikusabb a szememben,elég hozzá az a pár gondolat,ami eljutott hozzám a zseniális könyvéből.Ő veri a nyálát,h nem beszélt vele Pep?Miután kiosztotta,h őt,mint ferrarit,h is kell vezetni,meg h csakazértsem állt be a jó tanulók közé (pedig egy darabig már majdnem...) és nagy hőstettként dúlt-fúlt az öltözőben.Az ilyenek hasznosak szoktak lenni...
Nyilván elfogultság is mondatja velem,mert Pepet játékosként is imádtam,Zlatant meg mielőtt idejött sem komáltam,de kötve hiszem,h a csúnya Pep miatt lett ilyen arrogáns Zlatan.Emlékeim szerint cs akkor lett parkolópályára téve,amikor semmit nem mutatott,cs lehajtott fejjel lesen sétálgatott meg mutogatott a társainak állandóan.Ezek után mit várt?
Biztos,h Pepnek is megvan a maga szerepe az eseményekben,lehet,h másképp kellett volna kezelnie dolgokat.Nem látunk a fejébe,így megítélni is nehéz a miérteket.
Első körben azt,h miért Ibra?

A két játékos ügyét én am külön kezelném,bármennyire is megvan ez a közös pont,h Pep állítólag nem beszélt velük.A körülményeik viszont ég és föld...
There is only one god, and his name is death~Syrio Forel
Persze, csak azt mondom,hogy a vége ugyanaz.
Mindketten padon voltak--» velük Pep nem beszélt. Toure ezt elviselte, Ibra nem bírta .

Mondjuk Ibra akkor került a padra, amikor meccseken keresztül gólképtelen volt és minden támadásunk elakadt benne. Touré pedig világklasszis szinten tolta, amikor Guardiola úgy döntött, hogy Busquets lesz a kezdő.
H a t t r i c k
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2

Csalódott Pepben?
Igen. Minden az operációmat követő idényben kezdődött. Eltelt úgy az idény anélkül, hogy szólt volna hozzám. Mindig kerestem a lehetőséget, hogy beszéljek vele. Háromszor megtettem. Azt mondta, hogy bízik bennem, de a következő meccsen ismét a kispadon voltam.
Sportszakmai probléma volt?
Erről inkább nem szeretnék beszélni. Pep nem beszél azokkal a játékosokkal, akik nem játszanak. Soha nem beszélt velem, mindig nekem kellett keresnem őt, hogy elrendezzük a dolgokat.
Ez a kettő mindent elmond. Valahogy minden játékos ezt mondja Pepről,de persze neki ehhez semmi köze.
Így viszont ne csodálkozzunk azon sem,ha ezt egy Ibra kaliber nem bírta épp ésszel.

Ez így nem igaz. Mármint nem azért ír alá egy éves szerződéseket, mert nem akar sokáig maradni Azért nem ír alá hosszabb távra, mert nem akar olyan helyzetbe kerülni, hogy csak azért kell maradnia, mert még élő szerződése van pl 2 évig, de egyébként ő már nem érzi magát motiváltnak, vagy úgy érzi, hogy nincs rá szükség, stb.Ilúvatar írta:Én is szeretném ha sokáig itt maradna, de ez ütközik a Pep nézeteivel... Mármint nem akar sokáig itt maradni (ezért írja alá mindig az egy éves szerződéseket...)
A kettő között nagy különbség van.
Ja, és persze ezt nem onnan tudom, mert olyan jó emberismerő vagyok, hanem azért mert ezt ő nyilatkozta már többször is.
Most vagy imád erről beszélni, vagy erről faggatják mindig. Kezd idegesíteni hogy mindig ez a csapattól való távozás stb. a téma.
Engem csak a jelen érdekel a futballban és nem pedig az jövő.
Egyébként meg nem lehet örökké ugyan azzal a futballal a csúcson maradni. Egy bizonyos idő után -ahogy Pep is mondja- kell a váltás.

- Deus
- Boixos Nois
- Hozzászólások: 10028
- Csatlakozott: 2006.07.16. 22:58:29
- Tartózkodási hely: Valhalla
Én is szeretném ha sokáig itt maradna, de ez ütközik a Pep nézeteivel... Mármint nem akar sokáig itt maradni (ezért írja alá mindig az egy éves szerződéseket...), ha érzi hogy nem tud többet adni a csapatnak, lelécel...miihii írta:Én speciel egyáltalán nem reménykedem benne,h Pep itthagyja a csapatot,sőőőt!Sztem sokan,többségben vagyunk azok,akik szívesen elnézegetnénk Ferguson-i terjedelemben a kispadon,ha ilyen szinten tudja tartani a csapatunkat minden téren.

Guardiola tipikusan azt a fajta munkát végzi, amit érdemes lenne hosszú távon figyelemmel kísérni. Viszont sajnos kétlem, hogy lenne neki elég ereje, kedve és motiváltsága ehhez. De egyelőre még itt van és nem láthatunk a jövőbe.