2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Az elvben igazad van Asys,de gondolom te is úgy érted, hogy csak akkor van értelme, ha megszigorítjuk a követelményeket, mondjuk a bejutást. Ehhez az egész oktatási rendszer megreformálására is szükség van, mert sajnos az oktatás egy mókuskerék. Nem tudod még az óvodát sem úgy megváltoztatni, ha a főiskolai óvónőképzésen nem változtatsz és fordítva. Nem megy egyik évről a másikra. El kell kezdeni, de legalább egy évtized szükséges ahhoz, hogy bármi eredményét érezzük. Összehasonlításképp: A klebelsbergi reformok is a 30-as évek közepére, végére értek be ( közben is folyamatos volt akár Hómanék alatt is a módosítás, finomítás), vagy még későbbre. Ez mondjuk nagyban meghatározta magának az 56-os ( 56-ban forradalmat csináló) nemzedéknek a szellemiségét, felkészültségét is. A bölcsész szakokról pedig annyit, hogy nem lehet egy kalap alá venni, főleg nem olyanoknak, akiknek tényleg nincs fogalmuk róla. Én becsülöm a mérnököt, becsülöm az orvost és sorolhatnám még, de akkor azt hiszem elvárhatjuk, hogy ez visszafelé is érvényes legyen. Csababarca leírta a történelemről pl a lényeget még a múlt héten, de annyit hozzátennék, hogy csak seggel el lehet végezni, de foglalkozni nem lehet vele... Írtátok még a kommunikációt:Persze nem nehéz elvégezni és talán nem is kell belőle ennyi, de nem a szakot kell lebecsülni, hisz minden újságírónak ezt kell elvégeznie. Az már mindenkitől magától függ, hogy mennyi műveltséget szerez mellé. Nem sok mindent tanít a kommunikáció,de az mind szükséges. A többi már azon múlik, hogy valaki igénytelen bulvárral akar foglalkozni, vagy felkészült értelmiségi lesz. Ez nem a szak hibája, bár lehetne erősíteni rajta ( mondjuk szerintem csak akkor, ha nem Bologna volna, 3 évben nem férne bele elég dolog). Vannak bohócszakok,de egyedileg kell elbírálni, azt is, hogy mennyire van belőle szükség, mert pl a bölcsész szakokból van van 100.... Mind rossz? Kétlem, sőt, megizzadnátok ti mérnökök is... Aki szerint meg pl a történelemhez csak segg kell, az keveset tud a történelemről...Asys írta:Nekem csak ezen a bekezdésen ragadt meg a szemem, a humán vs real vitába nem szállnék be... Annyit jegyeznék csak meg, hogy pár év múlva a kvaterner szektor lesz a húzóágazat Európában, a tudás és a kultúra kettőse fogja meghatározni magát a gazdasági fejlődést és Magyarország azzal járna a legjobban ha minden bokorban egyetemet, főiskolát alapítana.Drigo írta:A felsőoktatás megreformálásával meg még inkább egyetértek. De nem így! A sok felesleges egyetemet és szakot kéne bezárni, semmi szükség, hogy minden falunak egyeteme, főiskolája legyen. Persze Pestre sem kell ennyi. Elhiszem, hogy aki nem ért semmihez, szívesen elmegy kommunikációra meg bölcsésznek, meg olyan szakos emberekkel találkoztam az évek során, hogy csak néztem, de ezekre semmi szükség, ilyen létszámban legalábbis. Ezek csak faiskolák, ahova bemész és csak nőni kell, semmi más.
Én nem is mondtam, h a mérnöki nem nehéz. Nem vagyok tisztába vele, h pontosan mik a követelmények, de azt tudom, h elég húzós.daffy írta:a bölcsészeket pedig diplomás munkanélkülieknek. ilyet bárhonnan lehet akasztani. én szerintem azért gondolják az emberek,hogy a mérnök felsőbbrendű,mert marha nehéz a rendesen okító mérnöki szakot elvégezni. hasonló nehézségű talán az orvosi,de ugye az azért más,mert seggelős.kanty írta: Lehet, h nálatok igen. De gondolom, nem egyedül a mérnöki szakma az, amire olyan nagy az igény.
De, h egy helyi mondást idézzek: "A sok mérnöktan hallgatóval Szamost lehet rekeszteni." Mondjuk ez Romániában szinte minden szakra igaz.
nekem a mérnöki azért nehéz,mert a vizsgán nem azt kérik vissza,amit év közben leadnak,hanem tervezést,problémamegoldást olyan dolgokban,amelyeket esetenként addig nem is láttam. alapvetően a matek-fizika vonulat miatt jelentkeztem erre a szakra és kiderül,hogy az csak a fele.![]()
egy példát engedj meg: elektrotechnikából a félévi anyag ott kezdődik,hogy amper. ami az egésznek az eleje. 3 hónap alatt eljutottunk oda,hogy a feladataimat egy műszerész barátom nem tudja megoldani,aki 4(!) évig tanulta ezt. én 3 hónapja. vicc
a bölcsészeket pedig diplomás munkanélkülieknek. ilyet bárhonnan lehet akasztani. én szerintem azért gondolják az emberek,hogy a mérnök felsőbbrendű,mert marha nehéz a rendesen okító mérnöki szakot elvégezni. hasonló nehézségű talán az orvosi,de ugye az azért más,mert seggelős.kanty írta: Lehet, h nálatok igen. De gondolom, nem egyedül a mérnöki szakma az, amire olyan nagy az igény.
De, h egy helyi mondást idézzek: "A sok mérnöktan hallgatóval Szamost lehet rekeszteni." Mondjuk ez Romániában szinte minden szakra igaz.
Szerintem nem érdemes a pénzt mérceként használni, bár ez tükrözi korunk gondolkodás módját. Ha azonban mégis, akkor kiderül, hogy a mérnököket jó pár ágazat megelőzi.Sanama írta:Mérnök azért "felsőbb rendű" mert alig van, van rá kereslet, megfizetik.
ennyi.
Lehet, h nálatok igen. De gondolom, nem egyedül a mérnöki szakma az, amire olyan nagy az igény.Sanama írta: Mérnök azért "felsőbb rendű" mert alig van, van rá kereslet, megfizetik.
ennyi.
ezért írtam azt,hogy ha ide akarnak kötni,akkor a munkát is rögzítsék szerződésbe,nem csak az én szabadságom.visca el barca írta:...
Nekem csak ezen a bekezdésen ragadt meg a szemem, a humán vs real vitába nem szállnék be... Annyit jegyeznék csak meg, hogy pár év múlva a kvaterner szektor lesz a húzóágazat Európában, a tudás és a kultúra kettőse fogja meghatározni magát a gazdasági fejlődést és Magyarország azzal járna a legjobban ha minden bokorban egyetemet, főiskolát alapítana.Drigo írta:A felsőoktatás megreformálásával meg még inkább egyetértek. De nem így! A sok felesleges egyetemet és szakot kéne bezárni, semmi szükség, hogy minden falunak egyeteme, főiskolája legyen. Persze Pestre sem kell ennyi. Elhiszem, hogy aki nem ért semmihez, szívesen elmegy kommunikációra meg bölcsésznek, meg olyan szakos emberekkel találkoztam az évek során, hogy csak néztem, de ezekre semmi szükség, ilyen létszámban legalábbis. Ezek csak faiskolák, ahova bemész és csak nőni kell, semmi más.
akkor az en verziom:daffy írta:a barátnőm nővére töritanár,legalábbis a diplomáját tekintve. esze ágába sem volt dolgozni tanárként,most ennek mi értelme? ne vegyenek fel olyat,aki csak azért jelentkezik,hogy "csak legyen egy diplomám"csababarca írta: Pl töriszak: van tanárképzés,ami szerintem fontos,vagy ne legyenek tanárok?
levéltár-könyvtár: ez is fontos,mivel mindenhol vannak könyvtárak,levéltár is van nem egy.
múzeológia: ebből is van pár,kellenek az emberek oda is.
egy volt osztálytársam megy tanárnak,aki nem tud normálisan mondatot szerkeszteni,de még helyesen írni sem. ennek sincs értelme.
a barátnőm nővére töritanár,legalábbis a diplomáját tekintve. esze ágába sem volt dolgozni tanárként,most ennek mi értelme? ne vegyenek fel olyat,aki csak azért jelentkezik,hogy "csak legyen egy diplomám"csababarca írta: Pl töriszak: van tanárképzés,ami szerintem fontos,vagy ne legyenek tanárok?
levéltár-könyvtár: ez is fontos,mivel mindenhol vannak könyvtárak,levéltár is van nem egy.
múzeológia: ebből is van pár,kellenek az emberek oda is.
Mérnök azért "felsőbb rendű" mert alig van, van rá kereslet, megfizetik.kanty írta:Nekem is csak ezen akadt meg a szemem. Mintha egy mérnök egy különleges akármi lenne, a többi pedig fel sem ér hozzá, ez az érzésem volt.ziipp írta:Szerintem egy tanár, aki a jövő generációt tanítja; vagy a földműves, aki élelmiszerrel lát el, ugyanolyan fontos szerepet játszik a társadalomban.
Aki mérnöknek tanul vagy mérnökként dolgozik szerencsésnek mondhatja magát, mert van kereslet a munkájára. Azonban nem kell úgy beállítani a dolgot, mintha ez egy felsőbb tudás lenne a többinél. A mérnökképzésben matekkal és mechanikával szórnak, de a való életben ezeket jó eséllyel nem fogod alkalmazni. Egy kis betanítás után egy értelmesebb ember szerintem képes elvégezni egy kezdő mérnök munkáját, de az egyetemi évek adnak egy olyan szemléletet, amit amúgy nehéz volna kialakítani.
A real-humán vitába nem megyek bele, Szerintem mindkét típusra szükség van, nem az van, h egyik fekete a másik fehér. Bár ahogy látom van, aki ezen a véleményen van, s itt nem célozok senkire.
Nekem is csak ezen akadt meg a szemem. Mintha egy mérnök egy különleges akármi lenne, a többi pedig fel sem ér hozzá, ez az érzésem volt.ziipp írta:Szerintem egy tanár, aki a jövő generációt tanítja; vagy a földműves, aki élelmiszerrel lát el, ugyanolyan fontos szerepet játszik a társadalomban.
Aki mérnöknek tanul vagy mérnökként dolgozik szerencsésnek mondhatja magát, mert van kereslet a munkájára. Azonban nem kell úgy beállítani a dolgot, mintha ez egy felsőbb tudás lenne a többinél. A mérnökképzésben matekkal és mechanikával szórnak, de a való életben ezeket jó eséllyel nem fogod alkalmazni. Egy kis betanítás után egy értelmesebb ember szerintem képes elvégezni egy kezdő mérnök munkáját, de az egyetemi évek adnak egy olyan szemléletet, amit amúgy nehéz volna kialakítani.
mert hülyék az emberek. mindenki azt hiszi,hogy kimegy és ott gazdag lesz. nem. aki kimegy,az ott jól és gondtalanul élhet,nem kell a hó végére gondolni. évente kétszer elmehet az ember nyaralni,lehet saját kocsija. ennyi és nem több. nem milliomos lesz. ami a leginkább bosszant,hogy kimegy a magyarja,hogy majd dolgozik,hazajön és gazdag lesz belőle. nem lesz,mert kint élni is kell.Sanama írta: Daffy hozzászólásához meg annyit,hogy abban egyetértek vele,hogy ha kimész pl. Ausztriába van állás 1000-1200euróért, csak ugye a sok magyar hatalmas végzettségű embernek büdös a munka(nem akarok megbántani senkit), és ők rögtön 5000 eurót akarnak keresni
Nem az érvelésedet akarom támadni, csak próbálok jobban rávilágítani arra, hogy mit is akartam eredetileg mondani:bali 15 írta: Mondok egy nagyon jó példát arra, hogy a nem csak a reálemberek változtatják meg a világot: STEVE JOBS.
Ő egyértelműen humán beállítottságú volt. Mégis érdekes az amit letett az asztalra.
Ez nekem mindig is az egyik kedvenc vitatémám ez a humán vs. reál beállítottságú ember. Jobb kontra bal agyfélteke.Abban nem értek egyet Drigo-val, hogy a bölcsész szakok könnyűek (sőt, szerintem sokkal nehezebbek is, mint mondjuk egy közgáz, mert ott ha megy a matek, akkor elvagy, és nem is kell annyit tanulni), de szerintem is (főleg ilyen létszámmal) haszontalanok. A számítógépet, amin ezt írom, nem bölcsészek rakták össze, a szobámat, ahol most ülök, nem bölcsészek tervezték és építették stb. Ha körbenézel a mindennapi életedben, nem sok olyan dolgot tudsz mondani, amit a bölcsészettudománynak köszönhetsz (a tolmácsokat nem feltétlenül keverném ide)
Pl. egy politológusnak mi haszna van azon kívül, hogy félévente meghívják az ATV-re vagy a Hír TV-re elmondani, hogy mi a rossz a rendszerben?
(amit aztán a politikusaink következetesen leszrnak)
hidd el,örültem volna ha real aggyal születek,könnyebb lett volna a pályaválasztásom. én tudom,hogy egyszerűbb elhelyezkedni egy jó gépészmérnök diplomával.Drigo írta:...
Abban nem értek egyet Drigo-val, hogy a bölcsész szakok könnyűek (sőt, szerintem sokkal nehezebbek is, mint mondjuk egy közgáz, mert ott ha megy a matek, akkor elvagy, és nem is kell annyit tanulni), de szerintem is (főleg ilyen létszámmal) haszontalanok. A számítógépet, amin ezt írom, nem bölcsészek rakták össze, a szobámat, ahol most ülök, nem bölcsészek tervezték és építették stb. Ha körbenézel a mindennapi életedben, nem sok olyan dolgot tudsz mondani, amit a bölcsészettudománynak köszönhetsz (a tolmácsokat nem feltétlenül keverném ide)kanty írta: Számomra az a fura, h akik reál szakon vannak azok elég nagy százalékban lenézik a humán szakokat, de nem értem, h miért. Amit Csaba ír azzal teljesen egyetértek. Aki elvégez, egy történelmet, egy filozófiát, politológiát vagy tolmács lesz, azt nem nevezném olyan embernek, aki semmihez sem ért.