Igazából nem tudom hogy fogalmazzam meg,de megpróbálom.
Minden egyes meccsnek volt tétje, mert már az elején leszögeztük,hogy az összesített gk számít. Aztán elérkezik a mai nap, és azt látom a -számotokra kulcsfontosságú- meccsen,hogy 10-20másodpercenként lőtök úgy gólt, hogy az égvilágon semmi +t nem kell azért csinálni, mert Kanty és Bob teljesen szétcsúszva, a szokásosnál is jóval több ajándékot, hibát vétve tálcán nyújtja át az eddigi gólrekordot. Mindezt úgy,hogy két hete ellenünk azért ennél sokkal összeszedettebbek voltak, azóta azt gondolná az ember, hogy picit még jobban összeszoktak, sőt jelek is voltak erre bőven. Ma még is ez volt, ami. Nem érzem ezt korrektnek, hogy ennyire dekoncentráltan tolták ezt le, úgy,hogy Bob éppen beesett a meccsre (írtad,h mikor jössz, ok), és előtte gondolom semmit sem beszéltek még csak meg sem.
Ákosék védekezése nagyon jó, elismerem. Támadójátékuk viszont nem jobb nálunk. Ezt tudva,és eddig látva is, most nézzétek meg a kanty/bob meccsen elért góljaik számát, és azt,hogy a többi csapat mennyi gólt ért el ellenük, köztük Mi is. Mennyire is nyertetek? 32-1?
Nem véletlen,hogy ezen meccs előtt is leírtuk, vegye mindenki komolyan.
Fociban volt példa sokszor rá,hogy egy csapat rá volt kényszerítve a gk javítására, de viszont az ellenfélnek is komolyan kellett vennie, mert úgy a fain.
Ákoséknak én gratulálok a "döntőn" nyújtott magas szintű védekezésükhöz, de akkor sem érzem kereknek az egészet, mivel láttam az előtte lévő -utólag mindent eldöntő- "éles" meccsüket, ahol az égvilágon semmi extrát sem kellett ahhoz tenniük,hogy 30+ gólt lőjenek.
ha nyernek 15-20al semmit se szólok, annyi van a két csapat között, de ennyi semelyik két csapat között nincs a világon. Kivéve ha az ellenfél már úgymond minden mind1 alapon játszik, és nem különösképp érdekli a végeredmény. Nah ezt éreztem, csak ez nem valami jó, ha van még 1 csapat akit érint ez a meccs.
Nem azt írom,h szándékosan csináltátok, csak azt, amit az előbb is: "úgymond minden mind1 alapon játszik, és nem különösképp érdekli a végeredmény".
persze rám lehet fogni,hogy azért ez a sok rizsa,mert nem mi jöttünk ki jól belőle, fogjátok, nem igen zavar. Majd eldönti mindenki saját maga,hogy mennyire volt ez így úgymond fain, hogy ezen múlt. +gondoljatok abba bele ha egyik kedvencetek úgy veszít el vmit, hogy a vetélytársa megerőltetés nélkül gyűjti be a horribilis gólarányú győzelmet.
ettől függetlenül köszönöm a bajnokság résztvevőinek,hogy végül lezajlott ez a cucc.
részemről nincs MVP, nem láttam minden meccset, magamra nem szavazok, társamra nem szavazok ,mert nem lenne korrekt.
legjobb védekező játékost tudnám kiemelni, ő Ákos.
lehetséges,hogy lesz 1v1es bajnokság, meg lehetséges,h lesz Barca vs Real, vagy extra pályákkal vmi cucc,majd meglátjuk közösen.
hosszú lett, ennyi kijár
