fanbarca írta:Nekem is az a véleményem, hogy Guardiolának távoznia kell. 3-4 évnél többet nem egészséges egy csapatnál tölteni és ahogy 'csababarca' említette, most csúcsosodott ki az, hogy mennie kell. Szerintem ezt ő is így gondolja. Ettől függetlenül neki köszönhető az a 13 kupa, legalábbis rettentően nagy a szerepe benne, ő egy legenda. (remélem lesz még egy Spanyol Kupa, és talán-talán egy BL)
Egy-egy meccs után, egy-egy rosszabb időszak után, egy-egy rosszabb szezon után, vagy olykor több év nyeretlenség után a MU szurkolóknak, vagy Fergusson-nak is megfordulhattak volna, de még mindig ott van, mert mindig meg tudott újulni. Guardiolát meg egy meccs után elküldenéd? Ugyan már, ott vagyunk a kupa döntőben, ott vagyunk a BL elődöntőben, és bajnokságra is még van MATEMATIKAI esély. De számoljunk azzal, h elmegy a bajnokság, de behúzzuk a BL-t, meg a kupát. Akkor megint egy remek, és sikeres szezonon lennénk túl. De ha egyik sem jön össze, akkor sem követelném semmilyen körülmények között Guardiola távozását. Más kérdés, ha ő akar távozni, mert úgy érzi, hogy befásult. De remélem erre nem kerül sor, mert akkor bajban lehetünk. Jelenleg nem tudok jobb edzőt elképzelni a Barca számára, rosszabbat viszont bőven. Úgy gondolom, h ebben a csapatban még mindig nagyon komoly potenciál van, és Pep-pel még sok évig a csúcson lehetünk. De egy új edző akár pillanatok alatt lerombolhatná, amit Pep felépített, és sikertelen időszak következhet. Az én emlékezetemben pl. még élénken élnek az olyan idők, ahol nem arról volt szó, h megtudjuk-e védeni a BL meg a bajnoki címünket, hanem örülni kellett, mert egy nagy hajrával meglett a 6. hely, és összejött az Uefa kupa kvalifikáció. Perze nyilván aki az utóbbi években lett Barca szurkoló, annak megdöbbentő lehet, h mi ki is tudunk kapni a Madridtól, de nekik üzenem, volt már sok ilyen, és lesz is még, és örüljetek neki, és mostanában ez igen ritkán fordul csak elő.
Azt sem feledjük, h egy nagyon erős és sikerre éhes Madrid ellen kaptunk ki, és fogjuk elveszíteni a bajnoki címet. Sok száz millió eurót kellett elkölteniük, meg kellett szerezniük a legjobb elérhető játékost, és edzőt számukra, és így is most tudtak minket először legyőzni csak. A jó öreg Cruyff-ot idézném: minél többet meccset nyersz, annál közelebb kerülsz a vereséghez. hát mi rengeteget nyertünk, szóval közel volt már ez.