2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Mindehhez, amit az utóbbi két hozzászólásodban írtál, látni is kell a focit, nemcsak nézni.TT írta:és mert a kicsi Messi nem védekezik, lőn nem is kell formálni a támadószekciót. teljesen mindegy lenne, hogy középen lötyög visszafelé ha elveszti a labdát, vagy oldalt. tudná adni a zsugát szélen is.
eszemben sincs vitatni az érdemeit, tudjuk hogy jó pár éve muzsikál kellemesen középen, de így nyer(t)ünk EGY embert. nem Villa formájáról beszélek, mert nincs formája mióta Barcás, mivel nem a helyén játszik. az újdonsült posztján csak a lendület vitte eleinte, nem ott megy neki a játék, aki ezt nem látja az vak. ezzel a módosítással lenne -valószínűleg; azért kell kipróbálni és egy ötletet nem rögtön elvetni- KÉT ütőképes ember elől.
egy újabb variációs lehetőség az ellenfelek megzavarására. nemcsak meccs végén várni a varázslatot, mikor már baj van. az meg már most borítékolható, hogy nem szerzi vissza a kezdőtagságát, ha szélen játszik. kezdett a Depor ellen, és újra láthattuk azt a srácot, akit 1 éve mindenki a kispadra akart lökni, semmit nem tesz a támadójátékhoz és Tello sokkal jobb nála címszavakkal.
ahhoz lehet idén a kulcs, hogy kinyissuk vele a buszok ajtaját, amik szépen leparkolnak a kapuk elé.
7végén kezdett, semmit nem mutatott. tito ugy érzi h csereként többet tud hozzátenni a jatekhoz..TiTiHenry írta:Beállt kapufa,helyzet,sok mozgás,ma Pedro helyett szerintem sokkal hasznosabb lett volna.Az már csak plusz hogy nem tudom miért nem kezd soha,attól tartok már nem sokáig lesz velünk de ne legyen igazam.
Nagyon szeretem a játékát és inkább rá szavaznék a kezdőben mint Pedrora vagy akár Alexisre.
Kezdett a Depor ellen is, kezdett a Granada ellen is. Nem játszott akkor ő jobban, mint most Alexis vagy Pedro. (Igazából nem tudom hogy játszottak, nem láttam sokat a meccsből)TiTiHenry írta:Az már csak plusz hogy nem tudom miért nem kezd soha,attól tartok már nem sokáig lesz velünk de ne legyen igazam.
szerintem nem lett volna hasznosabb a szélsőinknél. középre jött be, azért tűnt jónak, bár tagadhatatlan, jól is szállt be a meccsbe.TiTiHenry írta:Beállt kapufa,helyzet,sok mozgás,ma Pedro helyett szerintem sokkal hasznosabb lett volna.Az már csak plusz hogy nem tudom miért nem kezd soha,attól tartok már nem sokáig lesz velünk de ne legyen igazam.
Nagyon szeretem a játékát és inkább rá szavaznék a kezdőben mint Pedrora vagy akár Alexisre.
Nagyiibarca jó taktikát eszelt ki, ami már nekem is eszembe jutott. Az elmúlt meccseken is sokszor jött vissza Messi, amolyan fals 9-es feladatkörben játszott. Elől Villa lenne kicsit balra tolva, jobbra tőle Pedro vagy Alexis, mögöttük Messi irányítana. Alexis egyébként még mindig feljövőben van, tehát nem jobb, mint Villa, csak egyelőre több játékpercet kapott. Mondjuk a Benfica elleni gólja lehet, hogy szárnyakat adott neki, ez majd esetleg ma kiderülhet, mire jó.Messidona10 írta:Én is ezen gondolkodtam, de az én meglátásom az, hogy nem fér be. Kinek a helyén? Alexist szerintem nem lenne bölcs dolog kihagyni, mert meccsek óta nagyon hasznosan játszik, de a bal oldalon. Villa meg kizárásos alapon oda kerülne, mert középre Leo helyére tuti nem. Én is nagyon örülnék, ha végre visszatérne a kezdőcsapatba, de ugyanakkor a chileit meg nem hagynám ki, mert egyre jobb. Nehéz döntés lehet, mindkettő érthető lenne, ugyanakkor mindkettőnek van hátránya. Meglátjuk.
Én is ezen gondolkodtam, de az én meglátásom az, hogy nem fér be. Kinek a helyén? Alexist szerintem nem lenne bölcs dolog kihagyni, mert meccsek óta nagyon hasznosan játszik, de a bal oldalon. Villa meg kizárásos alapon oda kerülne, mert középre Leo helyére tuti nem. Én is nagyon örülnék, ha végre visszatérne a kezdőcsapatba, de ugyanakkor a chileit meg nem hagynám ki, mert egyre jobb. Nehéz döntés lehet, mindkettő érthető lenne, ugyanakkor mindkettőnek van hátránya. Meglátjuk.Lionel85 írta:Van egy olyan érzésem, hogy ma neki kellene kezdenie. Ideje már formába lendülnie, szerintem egy nagy meccsen tudna nagyot alakítania.
Teljes mértékben egyetértek Villa lenne a középcsatár Leo pedig egy picitLionel85 írta:Van egy olyan érzésem, hogy ma neki kellene kezdenie. Ideje már formába lendülnie, szerintem egy nagy meccsen tudna nagyot alakítania.
Nem úgy értettem hogy ebbe a csapatba Villa felesleges lenne sőt szerinteMessidona10 írta:Na azért Deulofeu szerintem még éppen olyan messze van a nagycsapattól, hogy miatta aztán nem kell Villát feleslegesnek érezni. Végre felépült, bízom benne, hogy megkapja a játéklehetőséget, végre kezdőként is, és hasznos tagja lesz a csapatnak még 1-2 évig. Szerintem simán benne van annyi, de 10 percek alatt nem fogja tudni ezt bebizonyítani.nagyiibarca írta:David Villa iránt érdeklődik a Liverpool.A vörösök télen vinnék őt,a piaci értéke
28 millió euró.Hát nekem (lehet picit elfogult vagyok Villával mert egyik kedven
cem) ez picit kacsának tünik mivel eladhattuk vona őt akár már tavaly nyáron
is sőt még télen is.A Psg állítólag 35 misit adott volna érte tehát visszakaptuk
volna az árát.Akkor miért mennyen el?
Talán Neymar érkezése miatt valakit el kell adnunk és ő lehetne az.Hisz ha jönne a brazil akkor(messi,pedro,sanchez,tello,cuenca,deolofeu,neymar) létsz
ám fellet lennének a csatárok.
Utolérte, csak Tito abszolút a széljátékra szavaz, oda meg ő kevés, és felesleges is ott pazarolni a tudását. Ő középen jó, ott meg Messi van. Larsson-szerepkör nekem is tetszene, ha középre állna be mindig, és olyankor Messi jön hátrébb. Nem azért játszott kezdőként gyengébben, mert csak csereként jó, hanem mert akkor inkább a bal oldalon játszott...Rivaldo11 írta:Azért a Larsson szerep még picit odébb van...Villa ha egészséges, és formában van, még mindig top 5 csatár. Még pár meccs, és teljesen utoléri magát.
Na azért Deulofeu szerintem még éppen olyan messze van a nagycsapattól, hogy miatta aztán nem kell Villát feleslegesnek érezni. Végre felépült, bízom benne, hogy megkapja a játéklehetőséget, végre kezdőként is, és hasznos tagja lesz a csapatnak még 1-2 évig. Szerintem simán benne van annyi, de 10 percek alatt nem fogja tudni ezt bebizonyítani.nagyiibarca írta:David Villa iránt érdeklődik a Liverpool.A vörösök télen vinnék őt,a piaci értéke
28 millió euró.Hát nekem (lehet picit elfogult vagyok Villával mert egyik kedven
cem) ez picit kacsának tünik mivel eladhattuk vona őt akár már tavaly nyáron
is sőt még télen is.A Psg állítólag 35 misit adott volna érte tehát visszakaptuk
volna az árát.Akkor miért mennyen el?
Talán Neymar érkezése miatt valakit el kell adnunk és ő lehetne az.Hisz ha jönne a brazil akkor(messi,pedro,sanchez,tello,cuenca,deolofeu,neymar) létsz
ám fellet lennének a csatárok.
Én azt mondom mindenképpen jó hogy Villát beválogatták ilyen hosszúAlcantara írta:Látom a szövetségi kapitány már beválogatta két meccsre.
Minek? Nálunk sem játszik óvatosságból, akkor oda miért kell?