Sry ezért a kommentért, kicsit fáziskésésben vagyok az itteni témákat illetően, szal kicsit régebbi beszélgetésekhez nyúlnék vissza.
Miami: Nagyon örültem ennek az offseasonnek, mert szerintem nagyon jó lépéseket húztak meg a csapatnál Allen leigazolását én telitalálatnak érzem, nála jobb kiegészítőt egyszerűen nem lehetett hozni. Szerintem jobban passzol ő ebbe a jelenlegi Miami-ba, mint a jelenleg Bostonba. (Bocsi Celtics szurkolók, de nálam ez egy tipikus win-win offseaon volt, szerinte hozzátok meg Terry passzol jelenleg jobban, mint Allen, így nektek is megérte ez a csere, pláne, hogy jött bónuszba még Lee is)
A másik ami miatt nagyon szurkoltam, hogy még véletlen se hozzanak egy magast sem. Szerencsére ez be is jött. Nem volta piacon használható magas, ez az alacsony szerkezet pedig simán jó az alapszakaszra. Ráadásul így teljesülhet is az egyik nagy "álmom". Már a tavalyi téli átigazolási szezonban eljátszottam ezzel a gondolattal, de akkor még nagyon sok magas volt a rosterben, így nem volt rá esély, idén viszont megcsinálták a helyet egy téli nagy robbantásnak. Az én elképzelésem az, hogy télen visszahozzák Oden-t. Valszeg nem nagyon vannak már lábai, de a hírek szerint saját magához képest jó állapotban van, 20 percekre szerintem simán jó lehet majd az év második felében, annál többet meg nem is játszana a heat magas szerkezetben. Ha összejönne esetleg ez a dolog, akkor egy igazi domináns centerrel bővülne a csapat, ami szerintem egy olyan fegyvertény lenne, amivel végképp nem tudnának mit kezdeni az ellenfelek. Allen-Wade-James-Bosh-Oden... Van kérdés?:D
Amúgy bár foglalkoztam a pénzügyi részével is az offseason-nek, de sikerült elfelejtenem már. Az MLE-t elhasználta a csapat a 2 érkező valamelyikére, vagy megvan még?
OKC: Láttam, hogy nagyjából egyet értettek a dologban, szal jöttem fekete báránykodni.

Én nem igazán értem ezeket a hangokat, hogy mekkora kánaán lenne Durant-nek, ha Westbrook helyett Rondo játszana mellette. Miért is? Ibaka-nak elhiszem, hogy bejönne a dolog, lenne meccsenként 1-2 összefoglalóba való alley-oop zsákolás, de Durant-on nem biztos, hogy segítene. Értem én, hogy többet lenne nála a bogyó, meg még az is lehet, hogy Rondo adna időnként 1-2 óriási lasztit, de Durant nem az a Ray Alen típus, aki 5 elzáráson végigrohan, hogy aztán üresen megkaphassa a labdát és eldobja. Neki kb mind1, hogy shooter, vagy pass first irányító van mellette. Akinek nem mind1, az az ellenfél védelme. Nem hiszem, hogy sok olyan csapat lenne, akik nem állítanák rá a legjobb perimeter védőjüket az egész meccsre és még pluszban nem kettőznének rá a meccs 70%-ban a liga legjobb dobójára, ha nem ez a kis energiabomba rohangálna mellette, akiről köztudott, hogy bármikor bármilyen helyzetből képes elhajigálni ha helyet hagynak neki és nem okoz neki problémát 40 pontos meccset összehozni, amennyiben nem védekeznek rajta keményen. Azt nem vitatom persze, hogy Rondo féle kiszolgálás mellett lenne jó néhány nagyon könnyű kosara, de gyanítom, hogy összességében sokkal jobban megizzadna a meccsek végére, mint teszi azt most.
Szerk: Eazzy cáfolj meg, de én mintha valami ilyesmit olvastam volna a napokban, hogy ismét problémája van a térdével, így még el sem kezdhetett edzeni. Anno pedig arról volt szó, hogy az előszezon vége felé kezdi el az edzéseket és onnantól 1 hónap míg olyan erőállapotban és formában lesz, hogy elkezdhet éles meccsen is játszani. Ebből a 2 dologból én azt rakom össze, hogy valszeg még egy jó ideig nem lesz bevethető.
És itt jön képbe a nagy kérdés, amire ugye még egy ideig tuti nem fogunk választ kapni, hogy bár a nevek alapján ez a nyári húzás igen jó biznisz volt a 76ers számára, a valóságban azonban ez még egy igen nagy kérdőjel. (Bár az is tény, hogy Bynumnak nem most, hanem a szezon végén kell egészségesnek lennie, de az előjelek egyelőre nem túl biztatóak.)