sjd írta:jelwaz írta:Nem a témába vágva érdekelne, hogy mit értesz a ,,az idióta vígjátékok, szánalmasan művészieskedő filmek" alatt. Mert én pl. az utóbbiba sorolom az Életrevalókat (bár nem így fejezném ki magam), és nem jutok napirendre fölötte.
Ha elfogadsz egy tanácsot: kerüld az ilyen szélsőséges kifejezéseket, mint szánalmasan (kapcsolódva a múltkori vitánkhoz). Ha elfogadod elfogadod, ha nem, akkor ok, de ne kezdjünk bele a múltkoriba. Az első rész viszont így is érdekel.
A második felére reagálva először, kritikába valamennyire direkt írok ilyeneket, alapvetően nem használnék ilyen végletes kifejezéseket, de egy-két írásnak hangulatának ez jót tesz (most éppen ennél nem, de ha pl. egy rossz filmről írok), meg jó beszédtéma is a kommentelőknek. Azt viszont majd igyekszem elkerülni, hogy a véleményemet is általánosan így fogalmazzam meg.
Az idióta vígjátékok alatt arra a típusra gondolok, amikor van egy normális és egy idegesítően gyökér fsz, és az összes humorforrás az lenne, hogy az utóbbi agyára megy az előbbinek. Ezek közül talán a Pofa be jött be igazán, de nekem a többi ilyen nem nyerte el a tetszésem. Főleg azért, mert az ilyen őrültek, akik ezekben a filmekben megjelennek, számomra sosem voltak viccesek, hanem inkább csak ütöttem volna őket, ameddig bírom.
A szánalmasan művészieskedő filmeket meg a Monty Python tökéletesen összefoglalta:
http://www.youtube.com/watch?v=fbAohexT0Ho
Az Életrevalóknak sztem ehhez éppenséggel semmi köze nem volt (bár ez attól függ, Te mit értesz a kifejezés alatt), úgy gondolom, hogy alapvetően egy meglehetősen egyszerű eszközökkel operáló és egyértelmű film volt. Ettől persze még tarthatod szánalmasnak (vagy bármilyen rokon értelmű kifejezéssel élhetsz)
Ááá, értem. No csak azért, mert ugye ez megint egy másik kérdés, hogy ki mivel azonosítja az adott ország/régió filmjeit vagy filmművészetét (és, hogy milyen kaliberű filmtől beszélünk filmművészetről stb.). Mert ugye érdekes módon nekem nem jutott eszembe francia filmként a Pofa be, se ezek a csendőrös Luis de Funnes (vagy hogy írják...) meg a magas francia férfi a csukáival féle filmek, hanem inkább a kommentben is említett Jeunet filmek, A gyűlölet, 1-2 Godard (akinek a munkásságát nem ismerem annyira sajnos), A gyermek meg még néhány. És ugye így, innen az olvasónak nehezebb beazonosítani azt, hogy melyik is a szánalmas, ebből fakadhat egy offense érzése az embernek.
Egyébként ja, én is utálom azokat a filmeket, bár, mint mondtam én nem azzal azonosítottam (bár gondolom ez előélet függvénye is). A művészieskedős részt nem igazán értem, vagyis nem jut eszembe ilyen francia film most.
Én az Életrevalókat nem nevezném szánalmasnak, tökéletesen megértem, ha valakinek tetszik. Nem azt mondom, hogy nekem top valahányas film lenne (valami tágabb film listán), de biztos, hogy nem irtóznék tőle ennyire, sőt kedvelném, ha nem lenne ekkora hypeja. Vagy inkább, ha a helyén kezelnék. Nekem ezt jelenti a művészieskedés, mint ez a film. Hogy ezt az elemeiben számos bugyutasággal átitatott filmet ilyen formán tálalják. És sokan, akik nem néznek rendezői filmeket, sőt kizárólag a Multiplex mozik csecsén fejlődtek, azt hiszik, hogy mekkora művészfilmet láttak. Sőt ennél a filmnél talán még a nagyobb látókörűek is. Pedig az csak egy megható, de vicces történet, amiben igazából nehezen bemutatható, kézzel nehezen megfogható rész nincs (mint mondjuk egy karakter néma szenvedése). A hatást pedig a legvégsőkig fokozzák, a körítő elemek teszik azzá a filmet, aminek láttatni szeretnék (mondjuk ez ügyes benne, hogy azért ezt sikerült úgy megoldaniuk, hogy rengetegen nem érzik, hogy megpróbálják letuszkolni a torkán a filmet a szívéig, szóval ennek szerintem megtalálták a gazdaságilag optimális mértékét).
Nagyban megy a kavarást láttad? Ha esetleg nincs mit nézned, akkor nézd meg szerintem (Amelie rendezője). Talán nem a stílusod, de azt hiszem Jeunet találja meg legjobban a konszenzust a rendezői és a közönség filmek között. Talán ez egy olyan film, ami még ha nem is tetszik, de azt mondod, hogy érdemes volt megnézni (szintén a múltkoriak tükrében).