2013.02.28. 02:27:12
Azért jöttem fel, hogy lássam még van e hit a Barcelona szurkolóiban, de látom ezzel nincs gond.
Én a fura találgatásaitokat nem értem. ,,Xavi elfáradt..., Fabregas jobb Xavi posztján, Messi halványan teljesít..., Fabregas és Xavi együtt kioltják egymást... A 2. edzőnk rossz döntéseket hoz."
Én a gondot nem bennük látom, illetve nem a tehetségükben keresem. Mindössze annyi, hogy van egy Xavink aki a játék szervező. Fabregas is tökéletesen megfelel ennek, de ebből nem kell kettő! Hagyjuk meg Xavinak. Szépen tegyék vissza Xavi mellé a középpályás zsonglőrünket Iniestát. Nem rossz ő szélen és szép kapura rugásai vannak, de ezeket hagyjuk meg David Villanak. Iniesta pedig szépen bolondítsa a középpályát ahogyan szokta. Bal szélre mehet David villa, másik szélre Pedro vagy Alexis.
Középre maradhat Messi, ez a felállás jó sok csapatok ellen (csak nem a védekezésre épülőkre).
Jordi Rouráról meg annyit, hogy nem egyszer leszögezte, hogy Titoval együtt hozza a döntéseket! Én pedig nem gondolom, hogy hazudna, tehát elhiszem neki! Erről nem is érdemes többet vitatkozni. Mondjuk az tény, hogy Puyolt le kellett volna hozni a Milan ellen és akkor -1 góllal kevesebb, mert szegény Puyol alig állt a lábán, úgy eldőlt, mint egy alcholosita! És bizony ebből kaptuk a gólt. De a Real elleni mérkőzés előtt ugyan úgy értekezett Titoval, hogy hogyan állítsa össze a keretet. Szóval őt szidni teljesen felesleges.
4-3-3 rendszerünkről még annyit, hogy az agresszív kontrára berendezkedő csapatok ellen nem túl szerencsés! Emlékezzünk csak az Inter ellen, hogyan próbálta Guardiola orvosolni az Inter áthatolhatatlan védelmét! Piquét feltolta egészen a kapu elé és egy szép forgós csellel gólt lőtt! Emlékeztek rá? Szó nincs arról, hogy vegyünk ki egy középső védőt a védelemből a támadás érdekében. Inkább támadót vegyünk ki és tegyünk be magas erős testfelépítésű játékosokat. A lényeg az, hogy a középpályánknak legyen sansza megállítani ezeket a dromedárokat. Már jó rég óta figyelem és ez bizony nagy hiba. Nézzétek csak meg a spanyol válogatottat, hogy játszik középen?? Xavi, Xabi, Busquets. Ügye, hogy van ott Xavi mellett két védekező középpályás?! És milyen jól el is férnek mellette. Előre pedig gyakorlatilag tök mindegy, hogy kit tesznek. Negredo, Fernandto Torres, Ini, Cesc, David Silva... a gól gyártás az meglesz oldva az biztos! És meglehet nézni, hogy a spanyolok hány gólt kaptak a vb-n, vagy a vb döntőben, ahol az olasz válogatott volt az ellenfél. Őket pedig nem kell bemutatni senkinek, ha kontrákról van szó! Az olaszok úgy szétverték kontrákkal a németeket, hogy nem hittem a szememnek! És mi mégis fölényes győzelemmel nyertünk. Hozzá kell tenni, hogy a spanyol válogatottnak van egy jó szélső védője is, mégpedig Ramos (meg egy Casillas is, de én most V V-t nem venném elő, mert a védésével most nem volt gond)! Nagyon jó játékos Ramos, de elsősorban az agresszív védelme és a magassága miatt jönne jól nekünk.
Rendben akkor elemezzük a magasság kérdését is! Volt nekünk egy Abidalunk... Aki 186cm magas, erős testfelépítésű karakter. Kit tettünk be helyére? egy Jordi Albát, aki szintén egy törpe. Megint csak ne értsetek félre, nekem Jordi Alba a posztján az egyik kedvenc játékosom! Talán még Dani se annyira lobbanékony, mint ő. De Milan, Inter, Chelsea és a Murinho féle Real ellen most nem erre van szükség.
100 szónak és elemezések sorozatának is egy a vége! KELLENEK a magas erős, izmos, fizikumú emberek a csapatba az ilyen mérkőzésekre. Nem kell a játék filozófián változtatnunk, maradhat támadó szellemű a csapat továbbra is, pusztán egy-egy meccs erejéig változtatni kell és lecserélni egy két embert. Mert ez már a 3. ilyen bukásunk lesz a BL-ben... Inter, Chelsea, Milan, most a Real is a király kupában... A dolognak igazából így kéne kinézni:
Tello, Messi, Villa
Song (piqué), Busquets, Xavi
Abidal, Carles, Masch, Dani Alves
Igazából Abidal kérdése nincs megoldva, de már novemberben azt ígérték, hogy játékban lesz, ha pedig tudták, hogy nem fog erre a szezonra felépülni, akkor igazolni kellett volna egy szélső védőt (aki adott esetben belsőt is tud játszani, mint Abidal, Carles és MAsch) és akkor minden gond meg lett volna oldva!
Kicsit meglepő lehet, hogy ilyen nevek, mint Ini és Cesc nincs a keretben, de higgyétek el, hogy nincs szükség rá. Fabregas jelenléte például nem is volt észrevehető az elmúlt mérkőzéseken! Ez is a probléma egyébként a nagy "Gála" csapatunkkal, hogy ha valamelyiket leülteted, akkor megsértődik, mint ha az óvodában lennénk. Márpedig ilyen "védőfalak" ellen szükségünk lenne a nehéz tüzérségre, nem csak a fürge mókusokra és ezt a profi játékosainknak fel kéne fogni.
Barcelona Unity is Strenght!