Na, visszaolvastam 1-2 oldalt, és érdekes témára bukkantam, ha megengeditek, beszállok én is.
Kézfogás: mindennapi probléma. Vannak, akik nagyon szerencsétlenek benne. Nem egyszer csináltam már meg azt (mondjuk csak tőlem fiatalabbakkal), hogy miután kezet fogtunk, azt mondtam, hogy na, ezt akkor még egyszer!

És ők általában legközelebb már tudtak normálisan kezet fogni.
Ez a dolog meg idén jött be, hogy egyetemista lettem. Ugye mindig másik épületbe járunk, van, aki nap közben visszamegy a koleszba, és mikor újra találkozunk, lehet, hogy aznap már harmadszor, képesek újra kezet fogni mindenkivel. Nem látom ennek értelmét, de hát ha jól esik... Egy gimis osztálytársam mondta anno, hogy azt kéne, hogy szeptember elsején mindenki kezet fog mindenkivel, aztán évzárón még egyszer, úgyis minden nap egymást nézzük
Érdekes dolog a magázódás is. Én azon a véleményen vagyok, hogy sokkal egyszerűbb dolga van azoknak, akiknek a nyelv erre nem nyújt lehetőséget. Barátaim szülei közül sokan ajánlották fel, hogy tegeződjek velük, de többnyire tisztelettel visszautasítottam a lehetőséget. Édesanyám tanár, és ő nyilván nem fog a barátaimmal tegeződni (pláne, hogy még tanította is néhányukat), úgyhogy nem éreztem fairnek azt, ha én meg tegezném a szülőket.
Boltban már párszor mellényúltam azzal, hogy tegeztem a láthatóan fiatal eladót, ő meg nem. Fura egy helyzet ez, és ki tudja, hogy mi a jó megoldás. Egyszer már köszönt nekem is egy kislány csókolomot, azt hittem, hogy leszakad az ég... Bár igaz, talán épp nem voltam megborotválkozva, de azért na!
Keresztnév téma nekem régóta játszik. Gábornak hívnak, és azonnal adódik, hogy az emberek hajlamosak Gabiként becézni. Sajna ez nem csak férfinévként értelmezhető, úgyhogy emiatt nem is igazán szeretem. Főleg, hogy gimiben volt is Gabriella nevű osztálytársam, elég kellemetlen volt az elején, amíg próbálkoztak a többiek mindkettőnket becézni, de tulajdonképpen kapóra is jött, mert pár hónap után én maradtam Gábor, és eszükbe sem jutott más.