Lehet, h visszanyal a fagyi mégis...
(Mondjuk az UEFAtól már az sem lepne meg, ha büntetésként pályára léphetnének ők is ellenünk a PSG színeiben...

Ha Ramos integet, hogy "állj fel" akkor tuti, hogy szabálytalan volt(ezt az esetet nem láttam, csak ez az általános).Én ha bíró lennék nem is a kontaktot nézném csak Sergio barátunk mozdulatát.B. Tamás írta:Nem az eddig tárgyalt témához kapcsolódik, de látva a Galatasaray tegnap elmaradt tizijét, Ramos óriási forma![]()
Egyértelmű szabálytalanság, ami után a legtöbb védő örül, hogy nem vette észre a játékvezető, és elmegy onnan, erre ő még odamegy a támadóhoz, és mutatja, hogy ne színészkedjen.![]()
Az egyik legjobb védő, de mostanában nem ez lett volna az első meg nem adott tizenegyes, amit összehoz, és nem ez volt az első, amire így reagált. Szenzációs.
Ha ott gólt kapunk,akkor is simán benne volt a csapatban még 3-4gól,mmint 1-1 után,a Milan semmivel sem játszott rosszabbul mint Milanoban,ugyanazt játszották,csak épp egy icipicit más mentalitású volt a Barca,sem a Real,sem semelyik csapat nem tudna mit kezdeni egy olyan szintű presszióval amit mi mutattunk be ezen a meccsen !Tarsi88 írta:A 4. gólt nem úgy szereztük, hogy minden mindegy alapon a 90. percbe kitámadtak... Jah de. Teljesen más meccset láttál volna, ha az a ziccer bemegy. Arról nem beszélve, hogy a Realt ne hasonlítsuk már egy éppen átalakulóban lévő Milánhoz. A többi része nagyjából rendben van, mindenki ellen mi vagyunk az esélyesek, kivéve a Real. Ők inkább kerülnének el egy Bayernt mint minket.Mezner2 írta: Ja,4-1-gyel nem mi jutunk tovább...Ja,de !
Maradjunk annyiban,hogy ha a Madrid ellen játsszunk úgy,mint a második Milan meccsen,akkor hiszti kriszti még mindig bömbölve verné a füvet a megaláztatás sokkjában !
Aki nem látja,hogy micsoda minőségi fölényünk van minden más csapattal szemben,annak ajánlom figyelmébe a curlinget,az is nagyon jó kis sport !
Pont tegnap este keveredtem a Bayern München hivatalos oldalának Bajnokok Ligája topicjába,ha azt írom,hogy nagyon félnek tőlünk,akkor azzal kicsit sem érzékletesen írtam le valódi érzéseiket !
Minden második hsz.-ben le van írva,hogy csak minket kerüljenek el valahogy,nem a Realt,nem is a BVB-t hanem minket !
Manchester fórumon dettó ez volt,mindenki minket akart elkerülni a nyolcaddöntő előtt !
Egyszerűen a mai fociban mi egy más szintet képviselünk,ebben semmi felsőbbségrendű érzés nincs,ezek pusztán tények !
A 4. gólt nem úgy szereztük, hogy minden mindegy alapon a 90. percbe kitámadtak... Jah de. Teljesen más meccset láttál volna, ha az a ziccer bemegy. Arról nem beszélve, hogy a Realt ne hasonlítsuk már egy éppen átalakulóban lévő Milánhoz. A többi része nagyjából rendben van, mindenki ellen mi vagyunk az esélyesek, kivéve a Real. Ők inkább kerülnének el egy Bayernt mint minket.Mezner2 írta: Ja,4-1-gyel nem mi jutunk tovább...Ja,de !
Maradjunk annyiban,hogy ha a Madrid ellen játsszunk úgy,mint a második Milan meccsen,akkor hiszti kriszti még mindig bömbölve verné a füvet a megaláztatás sokkjában !
Aki nem látja,hogy micsoda minőségi fölényünk van minden más csapattal szemben,annak ajánlom figyelmébe a curlinget,az is nagyon jó kis sport !
Pont tegnap este keveredtem a Bayern München hivatalos oldalának Bajnokok Ligája topicjába,ha azt írom,hogy nagyon félnek tőlünk,akkor azzal kicsit sem érzékletesen írtam le valódi érzéseiket !
Minden második hsz.-ben le van írva,hogy csak minket kerüljenek el valahogy,nem a Realt,nem is a BVB-t hanem minket !
Manchester fórumon dettó ez volt,mindenki minket akart elkerülni a nyolcaddöntő előtt !
Egyszerűen a mai fociban mi egy más szintet képviselünk,ebben semmi felsőbbségrendű érzés nincs,ezek pusztán tények !
Oké, ez egyszer így van!Mezner2 írta:Ja,4-1-gyel nem mi jutunk tovább...Ja,de !
Maradjunk annyiban,hogy ha a Madrid ellen játsszunk úgy,mint a második Milan meccsen,akkor hiszti kriszti még mindig bömbölve verné a füvet a megaláztatás sokkjában!
Aki nem látja,hogy micsoda minőségi fölényünk van minden más csapattal szemben,annak ajánlom figyelmébe a curlinget,az is nagyon jó kis sport !
Pont tegnap este keveredtem a Bayern München hivatalos oldalának Bajnokok Ligája topicjába,ha azt írom,hogy nagyon félnek tőlünk,akkor azzal kicsit sem érzékletesen írtam le valódi érzéseiket !
Minden második hsz.-ben le van írva,hogy csak minket kerüljenek el valahogy,nem a Realt,nem is a BVB-t hanem minket !
Manchester fórumon dettó ez volt,mindenki minket akart elkerülni a nyolcaddöntő előtt.
Egyszerűen a mai fociban mi egy más szintet képviselünk,ebben semmi felsőbbségrendű érzés nincs,ezek pusztán tények!
Ja,4-1-gyel nem mi jutunk tovább...Ja,de !Tarsi88 írta:Mi köze egy Milan elleni meccsnek a Real meccsekhez. Ha már itt tartunk ha Ott Niang helyett Ronaldo lett volna most nem lennénk a 8 között.Mikaos írta:
Meg lehet nézni, hogy játszottunk a második Milan elleni meccsen, és összehasonlítani a Madrid elleni meccsekkel, és az első Milanos meccsel. A különbség ordító. És nem azért, mert az ellenfél máshogy játszott, hanem a mi játékunk szemszögéből.
Mi köze egy Milan elleni meccsnek a Real meccsekhez. Ha már itt tartunk ha Ott Niang helyett Ronaldo lett volna most nem lennénk a 8 között.Mikaos írta:
Meg lehet nézni, hogy játszottunk a második Milan elleni meccsen, és összehasonlítani a Madrid elleni meccsekkel, és az első Milanos meccsel. A különbség ordító. És nem azért, mert az ellenfél máshogy játszott, hanem a mi játékunk szemszögéből.
Szerintem meg uncsi az a duma, miszerint Mourinho tökéletes taktikát hozott létre ellenünk az utolsó meccseken.Tarsi88 írta:Azért túlzásokba ne essünk, uncsi ez a motiválatlan csapat duma, ha egy játékos a Madrid ellen motiválatlan akkor nincs helye a csapatban hívhatják felőlem akár Messinek is. Nagyon rég láttunk olyan klasszikust amikor taktikailag mi kerekedtünk felül. Utoljára talán akkor amikor Pep a második félidőre meghúzta, hogy Alvest feltolta a középpályára és átálltunk 3-4-3ra.Mikaos írta: Most Mourinho-nak összejött 2 szerencsés meccs a motiválatlan és fáradt Barca ellen, és máris azt hiszik az emberek (beleértve ezt a vélhetően a sajtó által kitalált sztorit is), hogy a Barca tökéletes ellenszerét kitalálta. Igen, feltalálta a spanyol viaszt, az fix.
A Speciel5 egy dolgot csinált jól meg Madridban összehozott egy olyan csapatot ami ellenünk tökéletes.
Azért túlzásokba ne essünk, uncsi ez a motiválatlan csapat duma, ha egy játékos a Madrid ellen motiválatlan akkor nincs helye a csapatban hívhatják felőlem akár Messinek is. Nagyon rég láttunk olyan klasszikust amikor taktikailag mi kerekedtünk felül. Utoljára talán akkor amikor Pep a második félidőre meghúzta, hogy Alvest feltolta a középpályára és átálltunk 3-4-3ra.Mikaos írta: Most Mourinho-nak összejött 2 szerencsés meccs a motiválatlan és fáradt Barca ellen, és máris azt hiszik az emberek (beleértve ezt a vélhetően a sajtó által kitalált sztorit is), hogy a Barca tökéletes ellenszerét kitalálta. Igen, feltalálta a spanyol viaszt, az fix. Rengeteg edző alkalmazza ellenünk a "tökéletes ellenszert", de az esetek 99%-ában mégis kénytelenek elfogadni a vereséget. Normál esetben a Real Madrid is így járt volna (mármint a vereséget ők nem fogadják el, csak vereséget szenvedtek volna).
Várjuk vissza a White Hart Lane-re, de komolyan. Lássuk be, ez a madridi kaland nem jött be neki, a Spursnél viszont mindenki szereti, megbecsüli, várja vissza, jóval többet játszhatna, és szerintem jobban is menne neki.Mezner2 írta:Modric nekem személy szerint bazi nagy csalódás,nagy dérrel-dúrral lett beharangozva, a 40milliós világmegváltó,és ahhoz képest eddig annyit mutatott mint egy 5milliós kiegészítő ember !
Egy percig nem bizonyította,hogy akár egy paraszthajszállal is Özil előtt jár,sőt!
Nem csak ott van fent: sport.es és mundodeportivo. Gondolok ők is innen vették át.Alcantara írta:Amennyiben az NSO honlapján olvastad én félig sem hiszem ezt el. Az utóbbi években hihetetlen "bulvárízű" cikkek jelennek meg itt.
Ezzel egyetértek. Jó edzőnek tartom az olaszt, nem hiszem, hogy ne lenne meg a megfelelő taktikája/elképzelése.Alcantara írta:Egy Ancelotti kaliberű edzőnek egyáltalán nincs szüksége ilyenre. Nagyjából amit tudni kell erről a szakmáról, azt ő álmából felkeltve is lehozza.
Kicsit már szánalmasnak érzem, hogy minden évben a kiesési szakaszban legalább 1 ilyen hírrel találkozunk...albicelesteX írta:Olvastam EnEsO-n hogy Mou egy elemző videóval lepte meg a PSG-t a BArca gyengéiről...Na most nem tartom valószínűnek,hogy ez igaz lenne,de ha mégis,akkor ez az ember betege a Barcelonának.Undorító embernek tartom amellett,hogy egészen kiváló szakember.
"Csak arra figyeljetek, h Messinek ne legyen kedve játszani, onnantól már nyert ügyetek van"salas9 írta:Az utolsó két klasszikus mérkőzésén összegyűjtött gyengéket elemezte le állítólagsjd írta:Még szerencse, hogy ezekre a gyengékre olyan gyakran rá tudott tapintani pl. 5-0![]()
Az utolsó két klasszikus mérkőzésén összegyűjtött gyengéket elemezte le állítólagsjd írta:Még szerencse, hogy ezekre a gyengékre olyan gyakran rá tudott tapintani pl. 5-0
Szerintem sem valószínű. Ancelotti pedig van olyan "büszke" hogy egy arrogáns Mourinho segitségét el ne fogadja.albicelesteX írta:Olvastam EnEsO-n hogy Mou egy elemző videóval lepte meg a PSG-t a BArca gyengéiről...Na most nem tartom valószínűnek,hogy ez igaz lenne,de ha mégis,akkor ez az ember betege a Barcelonának.Undorító embernek tartom amellett,hogy egészen kiváló szakember.
Még szerencse, hogy ezekre a gyengékre olyan gyakran rá tudott tapintani pl. 5-0albicelesteX írta:Olvastam EnEsO-n hogy Mou egy elemző videóval lepte meg a PSG-t a BArca gyengéiről...