Igen, egy kicsit kiforgattam, ne haragudj
Az a baj szerintem, hogy mindig várunk várunk, hogy mikor lehet majd jókor beépíteni egy egy embert, aztán semmi nem történik. Lett volna már tucatnyi meccs, ahol mind Bartra, mind Montoya mind pedig Muniesa játszhatott volna.
Legnagyobb bizonyíték, hogy Montoya csak akkor kapott szerepet, mikor DAni sérült volt, és simán hozta a meccseket szerintem. NEm lógott ki. Persze, lehet mondani, hogy szélső védőként könnyebb dolga volt, mint egy középsőnek, de nehogy már ne bízzunk azokban a játékosokban, akik az első keret tagjai. Ha pedig nem bízunk benne, akkor adjuk el őket, mert az, hogy csak ülnek, senkinek sem jó.
(OFF: Egyébként így vagyok Songgal is. Ha nem tartjuk elég jónaka kezdőbe, akkor minek vettük meg? Vagy ne vegyünk meg olyan játékost aki nem üti meg a szintet, vagy ne féljünk már, hogy esetleg Songnak kell beugrani Busi helyett. )
Ezt nem azért írtam, hogy ezzel rádtámadjak, csak én pont a mellett vagyok, hogy azért alkotják azok a játékosok a keretet, akik, mert érdemesek rá és megütötték a szintet. Aki nem üti meg, el kell adni. És ez bármelyik csapatra vonatkozik.