kristop írta:egyébként pont ez ment ibra igazolása előtt minden olyan meccs után, amit nem nyertünk meg. hogy hozzunk centert középre, és akkor majd figyelnek rá és egy új elem és ha nem megy a csapatnak, akkor sokkal jobb lesz. és hoztunk, és a legjobbat. bevallom én is láttam benne logikát, de a gyakorlatban kiderült, hogy a meccsek nagy részén teljesen mínusz egy ember. amikor meg jöttek az olyan meccsek, amik ugyanilyen nehezek voltak, akkor ibra se tudott semmit se kezdeni azzal, hogy hat ember áll rajta. de tényleg így belegondolva (utólag okos kapitány) nem is értem miért hittem benne.
Már ne is haragudj, de ezt úgy írod, mintha Ibra előtt is Messit tömtük középen, ha jól emlékszem Ibra előtt Eto'o volt a center és ő nagyon jól tolta ott, nem mellesleg második volt a liga góllövőlistáján és Messi is lőtt 20-30 gólt, na meg a jó Öreg Titi is 20 körül termelt, majd jött Pedro is... Szóval az, hogy nem volt értelme a centernek nonszensz állítás.
kristop írta: az én érvem az, hogy messi középen a legjobb, ez alap, és miért gyengítsünk a világ legjobb játékosának a teljesítményén (miért nem használjuk inkább ki) egy olyan változásért, ami nem hoz előrelépést? tudom nehéz elhinni, de ha lenne egy falcaonk mondjuk (és messi a szélen lenne), akkor se nyernénk meg összes meccset. csak azért csináljuk akkor, mert ez egy változás lenne? a változás nem mindig hoz pozitív eredményt. a tökéletességre való törekvés jó dolog, de nem biztos, hogy jó helyen keressük a hibát. van ez a mondás, hogy don't fix it if it hasn't broken yet, és szerintem nem ő és a posztja a legfőbb problémája a csapatnak.
Messi 3 éve volt a legjobb középen, most meg fuldoklik a sok védő között, amikor szerencsésen helyzetbe kerül kegyetlenül kihasználja, ebben a legjobb, de sajnos a nagy csapatok nagyon szépen levédekezik őt és a társait elől. Ahogy előttem mondták, Messi jobb oldali játszatása egy opció, és szerintem egyáltalán nem rontana a teljesítményén, maximum a góljai számán (eleinte). Amikor Neymar játszott középen olyan megoldásokat láttam, amit addig nagyon ritkán, vagy régen. A másik opció szerintem a középpálya és védelem átalakítása, úgy, hogy Messi hamis kilences vagy klasszikus tizes, viszont előtte látszik egy center, akit adott esetben meg lehet játszani, de mindenképpen bontaná a védelmet és levenné Leóról a védők egy részét. Csak két példa:
1., -----------------vv------------------- 2, ---------------------------vv------------------------
--Bartra-----------Piqué-------(Pl:Shako) Dani----------Piqué----------Bartra----------Alba
--------Song(Xavi)--------Sergio------------ ------------------Sergio---------------------------
------------------Ini(Cesc, Xavi)---------- ------------------------------Fabre(Ini, Xavi)------
Alexis--------Messi(Ney)-----Pedro(Ney) Alexis------------------Messi---------------Neymar
---------------------------------------------- -------------------------------------------------------
------------------(Soldado

)--- ---------------------(Torghelle

)------------------
Az első verzió esetén sok játékos háttérbe szorulna, de hatalmas a variációs lehetőség. Xavit még évekig lehetne használni mélységi irányítóként is akár egy vkp mellett. A második se lenne rossz érzésem szerint. Valami azért biztosan készülődik, mert Tata is párszor egyszerre küldte be a két szűrőnket. Egy szó, mint száz van legalább 2-3 olyan poszt, amit Messi tökéletesen be tud játszani, és a taktikánkkal összevetve a jelenlegi nem éppen a legjobb. Ennek ellenére várom a mai meccset, és remélem villanni fog az argentin, de ha ma lő 6 gólt a véleményem akkor sem változik, a probléma továbbra is fenn áll.