2014.05.27. 22:56:50
Busquets-től megválni fejetlenség lenne, azzal együtt is, hogy talán az eddigi leggyengébb szezonját futotta. Azt viszont valóban át kell gondolni, hogy a jövőben elég-e ő a középpályán mint védekező kp., maga előtt két 170 cm-es, ütközésre alkalmatlan passzkirállyal, mivel a fizikai adottságai erre neki sem igazán alkalmasak. Amíg működött a rendszer, addig ez kompenzálva volt, de nagyon úgy tűnik, hogy abból már kifutottunk. Az idei nulla teljesítményhez sok más mellett az is vezetett, hogy a középpályánkat fizikálisan teljesen felőrölték, a test a test elleni szitukat vagy be sem vállaltuk, vagy nagyon kevés százalékban nyertük meg, a fejpárbajokat meg ne is keverjük ide. Ezt gondolom a vezetés is érzékelte, azért röppentek fel Vidal vagy Pogba nevei. Szóval Busquetsnek maradnia kell, ez egyértelmű, mert olyan értéket képvisel, ami nem sok van jelenleg, vagy rajta kívül egyáltalán nincs. Viszont, ha azt nem is kockáztatom meg egy az egybe, hogy neki inkább Xavi helye felé kellene orientálódni, maga mögött egy B2B féle emberkével, de szerintem valami ilyesmi irányba kellene menni a középpályán...Persze, adja magát a kérdés, akkor mi lesz Fabregasszal? Nem egyszerű a szitu, de várható volt, hogy ha Xavi megfő, akkor lesznek gondok...