Az eddig is kifogástalan minőség megmaradt, de az írói munka most a szokásosnál is zseniálisabb volt. Harmadjára kellett bemutatniuk a (fő)szereplőket, motivációjukat, de mindezt sikerült újabb- és újabb perspektívából, remek párbeszédekkel fűszerezve.
A nemzetköri diplomáciai helyzetet is piszkosul jól vezették be. Külön plusz, hogy Izraelből sem csináltak pozitív karaktert. Valamint Petrov... Lars Mikkelsen a legnagyobb, de csak Mads után. Meg végre Gavin karakterével is kezdtek valamit.
Negatívumként talán csak pár drámai túlkapást tudnék felhozni, de egyébként a tempója, kimenetele és mind politikai, mind pedig drámai történetvezetése tökéletes volt.
Csak azért nem 10-es, mert talán még ezt is megtudják ugrani jövőre: 9/10
Better Call Saul: egyelőre csak az első 3 részt láttam, de nekem idáig nagyon bejön
TWD: nem sok kell, hogy kaszáljam a sorozatot.
Banshee:
na, Hood végre kinyírta Chayton-t. Mondjuk elég viccesre sikerült az a fejlövés A maradék 2 részben meg jöhet a katona.
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
Ez az új banda érdekes lehet, vajon mi vár rájuk. Kellene vmi pörgés már végre...
(Viszont ez a meleg szál kellett, mint egy nemiszerv a homlokomra... )
Szerintem ezek most tényleg jó arcok lesznek, nem hiszem, hogy a kannibál banda meg a kormányzó után újra ellőnék ezt a poént, hogy találnak egy elvileg tuti helyet, aztán hopp valójában mindenki gci. Most gondolom lesz valami más bibi majd.
Azzal egyet értek, hogy kicsit kifogytak most az ötletekből. Nem igazán jönnek a nagy események, inkább csak elvannak egy ideje, bagyaknak pár tucat dögöt, aztán megbeszélik mi lesz, és vége is kb. a résznek.
Viszont veb írt del Toro sorozatáról. A könyvet nem igazán dicsérték agyon, viszont sorozatként lehet, hogy működik. Nem lesett bele valaki?
Olyanokra képes vagy, amit talán még te se tudsz. Elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz.
Ha már itt vagyok, akkor én is "dobok" egy TOP-listát.
1. Breaking Bad
2. Sopranos
3. Sons of Anarchy
4. The Wire
5. Mad Men
6. Hannibal
7. Suits
8. The Walking Dead
9. Homeland
10. Vikings
Kb. az első 5 biztos, a többinél lehet, hogy egy nap múlva más lenne a sorrend. Ja, és egyévadosakat direkt nem írtam, azoknak még bizonyítaniuk kell. De a True Detective, Fargo, The Knick hármas eléggé bejött.
visca el barca írta:twd jól volt, bár eléggé elhúzták előttünk a mézesmadzagot. olyan verziot szedtem le, amihez nem volt a végén next episode, ugyhogy fogalmam sincs mi mi lesz
Én nemtom, nekem már kezd unalmas lenni a séma. Elvannak, dumadumaduma, mendegélnek, mint a Gyűrűk urában, aztán hirtelen ott terem egy falka zombi, két perc akció és ende...
Nagyon kezdek belefáradni már ebbe a sorozatba. Nézem és fogom is valszeg, de már nagyon rá(m)férne valami okosság, mert ez az évad kicsit túl lájtos nekem. Nagy várakozások voltak az elején, aztán ugye kicsit hirtelen átrohantunk a várt dolgokon, utána meg pár rész kivételével üresben volt a váltó. Az idei újrakezdésben meg elkezdett visszagurulni a lejtőn a gépjármű teljesen...
Remélem a hátralevő 5 részben azért még lesz vmi érdemleges esemény is, nem csak az évadzáró utolsó 10 percére tartogatnak vmi "igenisvárjátokakövetkezőévadot" dolgot.
Ez az új banda érdekes lehet, vajon mi vár rájuk. Kellene vmi pörgés már végre...
(Viszont ez a meleg szál kellett, mint egy nemiszerv a homlokomra... )
There is only one god, and his name is death~Syrio Forel
twd jól volt, bár eléggé elhúzták előttünk a mézesmadzagot. olyan verziot szedtem le, amihez nem volt a végén next episode, ugyhogy fogalmam sincs mi mi lesz
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
zola8787 írta:Leírhatnátok gyerekkorotok meghatározó meséit is Bár gondolom 20 emberből 19nél szerepelne a Dragon ball meg a Pokemon
Nálam:
Dragon ball
Pokemon
Tom és Jerry
Denver az uccsó dinoszaurusz
Yugioh
Slayers/Inuyasha
CN-ös mesék (Johnny Bravo, Dexter laboratóriuma, Kölök nem dedós)
zola8787 írta:Leírhatnátok gyerekkorotok meghatározó meséit is Bár gondolom 20 emberből 19nél szerepelne a Dragon ball meg a Pokemon
Nálam:
Dragon ball
Pokemon
Tom és Jerry
Denver az uccsó dinoszaurusz
Yugioh
Slayers/Inuyasha
CN-ös mesék (Johnny Bravo, Dexter laboratóriuma, Kölök nem dedós)
ezt megdobom egy yu-yu-hakusho-val, a tininidzsával (szigorúan az eredeti sorozat!), kacsamesékkel/balu kapitány kalandjaival/csipet csapattal. Ezen kívül Rocko, Hé Arnold és az .........
zola8787 írta:Leírhatnátok gyerekkorotok meghatározó meséit is Bár gondolom 20 emberből 19nél szerepelne a Dragon ball meg a Pokemon
Nálam:
Dragon ball
Pokemon
Tom és Jerry
Denver az uccsó dinoszaurusz
Yugioh
Slayers/Inuyasha
CN-ös mesék (Johnny Bravo, Dexter laboratóriuma, Kölök nem dedós)
Leírhatnátok gyerekkorotok meghatározó meséit is Bár gondolom 20 emberből 19nél szerepelne a Dragon ball meg a Pokemon
Nálam:
Dragon ball
Pokemon
Tom és Jerry
Denver az uccsó dinoszaurusz
Yugioh
Slayers/Inuyasha
CN-ös mesék (Johnny Bravo, Dexter laboratóriuma, Kölök nem dedós)
Agent Carter ( Új sorozat, most ment le a 7. része )
Agents of Shield ( sajnos szünetel de várós nagyon )
The Flash
Arrow
The Librarians ( A titkok könyvtára c. film folytatása lényegében, jelenleg szünetel mivel lejárt az első éved)
Rangsor nincs.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára BFC 2015.02.20. 17:15:43-kor.
Irak: Jól döntöttem, hogy ezt néztem meg másodiknak. Sokkal komolyabb témákat boncolgat, mint a Generation Kill. Ehhez képest az egy bohózat. Szégyen, nem szégyen, néha elszorult a torkom. Arra azt mondtam elhamarkodottan, hogy valahogy így képzelném el, de az csak egy egészen kis szeletét mutatta be a történéseknek.
nagyjából cska a járőrözéseket.
De ez!...
sztem csak annyi volt a különbség, hogy az irak vmivel kommerszebb, fogyaszthatóbb lett. a generation killben egy 60 perces részből 50 úgy telt, hogy ültek az autóban/autó mellett és arról dumáltak ki kit húzna meg, meg milyen rossz a zacskós, instant marha...
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Irak: Jól döntöttem, hogy ezt néztem meg másodiknak. Sokkal komolyabb témákat boncolgat, mint a Generation Kill. Ehhez képest az egy bohózat. Szégyen, nem szégyen, néha elszorult a torkom. Arra azt mondtam elhamarkodottan, hogy valahogy így képzelném el, de az csak egy egészen kis szeletét mutatta be a történéseknek.
1. Sopranos
2. The Shield (most előzte meg a Wire-t, épp újrázom és zseniális!)
3. The Wire
4. House M.D. (a gyengébb utolsó 1-1,5 évad ellenére is)
5. Friends
Futottak még: Lost, Dexter, HIMYM
Olyanokra képes vagy, amit talán még te se tudsz. Elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz.
️ Rashford: "Sokáig egy olyan környezetben voltam, ahol nem volt meg a stabilitás, emiatt most még nehezebb következetes teljesítményt nyújtanom. Úgy gondolom, az állandóság az, amit be kell építenem a játékomba. Ezt szeretném elérni.” pic.twitter.com/gwi4f2ESM8
Dani Olmo a karrierje során 85 mérkőzést hagyott ki sérülések miatt, ami a találkozók 33,7%-át teszi ki. 377 napot foglal ez magában. pic.twitter.com/6o9eIOVk4X
️ 6 mérkőzés
⚽️ 2 gól
️ 6 gólpassz
⏩ 8 gól/gólpassz
Mindegyik eddigi mérkőzésén szerzett gólt vagy adott gólpasszt. pic.twitter.com/nvKYgrEHJv
— EuroBarça (@eurobarcahu) September 28, 2025
️ Lamine Yamal: "Nem az az álmom, hogy megnyerjem az Aranylabdát, hanem az, hogy többször tegyem ezt meg. Tudom, megvan a képességem hozzá, és ha ez nem sikerül, akkor az azért lesz, mert nem csináltam eléggé jól a dolgokat, vagy nem akartam eléggé." pic.twitter.com/Lg1CuDKJP0
️ Iñigo Martínez: "Minden Real Madrid elleni mérkőzés olyan volt, mint egy lángoló tűz. Az emberek azt mondták: 'Nem, most, hogy két meccset nyertetek ellenük, a harmadikon úgyis elbuktok.' De fordítottunk és nyertünk, sőt, a Copa del Rey-t is a magasba emeltük." pic.twitter.com/2L9iqoIQfO
️ Iñigo Martínez: "Tudtam, ahhoz, hogy még egy évet maradhassak a Barçánál, ugyanolyan szinten kell teljesítenem, mint eddig és ez nem lett volna egyszerű. A tavalyi volt pályafutásom legjobb idénye, ami már 15 éve tart. Tudtam, hogy ezt nehéz lesz megismételni." pic.twitter.com/pvgV3b5awj
„Mindazok után, amin életemben keresztülmentem, az, hogy részt vehetek az ünnepségen, már most életem egyik legnagyobb győzelme. A célom, hogy minden nap fejlődjek. Számomra már az is öröm, hogy a jelöltek között lehetek.” – mondta Raphinha.