LG írta:A Barcával elért eredményeit nem vitatnám Guardiolának, minden idők egyik legjobb csapatát rakta össze, történelmet írt. Ha innentől kezdve nem tud komoly eredményt elérni más csapattal, akkor is edzőlegenda marad.
A bajoroknál eltöltött időszaka viszont eddig bőven megkérdőjelezhető. Persze a BL győzelem nem lehet elvárható még egy ilyen komoly csapattól sem, de olyan sima kiesni, mint ők tették a Real ellen nem szabadott volna a címvédőnek.
A gond az, hogy új stílust hozott a bajorokhoz, ami látványban és eredményességben is elmarad attól, amit előtte mutattak.
Most ugye velünk játszanak. A továbbjutás nem elvárható tőle, mert most elég jó formában vagyunk, náluk meg ugye sok lesz a hiányzó, de nagy zakót nem szabadna kapniuk, azért az kellemetlen lenne számára, és bele is bukna valószínűleg.
Az érdemei elévülhetetlenek, sztem ez vitán felül áll a Barca szurkolók körében.
A bedobott neveket meg (akik akkor tényleg szóba kerültek, mikor Pepet választották ide) erősen megkérdőjelezném, mindenki stílusa szinte ellentettje volt a Barcáénak: Mou, Capello, stb.
Lehet, hogy ha egy stílusidegen edzőt hoznak, mi sem nyerünk semmit az első évben, lehet, h már a másodikban igen, de nem ilyen focival. Természetesen ha egy, a stílushoz illő kerül ide, lehet szintúgy 6 kupa esik le az első évben, bár én ezt kötve hiszem.
Kicsit az aktualitáshoz kapcsolódva: Pepet január környékén bejelntették, mikor még semmit sem nyert a Bayern, aztán tripláztak és Heynckes-nek búcsút mondtak, ők is tisztában voltak a stílusok közti erős különbözőségben, hiszen náluk és a minden, tényleg profi csapatnál az edző programját, kompetenciáit veszik meg, nem a nevet, az csak nálunk divat.
Tehát választottak, és Pep olyan kihívás elé került, amire sztem ő sem számított, de...
Úgy érkezett meg, h megtanulta a németet és egy csapaton az alapjaiban kezdett változásokat eszközölni egy olyan közegben, ahol előtte 3 évid teljesen más, azelőtt megint más koncepció szerint építkeztek. Tény, hogy rombolni kell, hogy vmi újat építhess ugyanazon alapanyagból, a kérdés, h mit éri meg lerombolni és mit kellene inkább megtartani.
Nem tisztem vitatni, hogy Pep jó döntéseket hozott-e, bár a véleményem azért elmondom, bár kevés Bayern meccset láttam.
Egy gyorsan játszó csapatot vett át, akik bár tartották a labdát, gyorsan és hatékonyan támadtak egy támadó alakulat ellen, de amint egy kontracsapattal találták szembe magukat (pl Dortmund, akik szintén ezt a stílust képviselték) már problémákba ütköztek.
Pep döntött, azt mondta, h legyen nálunk a labda, vállaljunk kevesebb kockázatot, próbáljuk megbontani a védelmet, keressük meg a réseket és csak a biztosat játsszuk meg.
Ez az első évben olyan váratlanul érte a teljes bundeligát az előző évekhez képest, h gyakorlatilag már féltávnál matematikailag is majdhogynem bajnokok voltak, rengeteg rúgott és minimális kapott góllal.
Az első pofon a Reáltól jött, szépen és jól játszva, ráadásul olyan hatékonyan értékesítve a helyzeteket, hogy a BM-nek esélye sem volt a visszavágón ( bár az első meccs nem volt ilyen egyértelmű, sőt, és ha jól rémlik, a 2 elődöntő között hunyt el Tito:( ). Tartom magamat, hogy ha bármikor máskor játsszák azt a meccset, bár a Reál valószínűleg tovább ment volna, de közel sem ilyen könnyedén.
Azóta eltelt egy év, a rendszer összeállni látszott, rekord kevés kapott gól, de Robben és Ribéry nélkül akadozó játék, nem volt, aki párharcot nyert volna, az ellenfelek ráadásul alkalmazkodtak a stílushoz Németországban is. Rengeteg sérülés nehezítette a dolgukat, sőt ez még mindig tart, de behúzták a ligát egy szárnyaló Wolfsburg mellett, igaz volt egy-két súlyosabb vereségük is, ami belerondít a képbe.
Egy erőteljesebb vérfrissítés sokat segítene a már öregedő csapaton, a stílus már úgy ahogy meg van nekik, könnyebb lenne már beletanulni az érkezőknek. A védelem lassú ott is, a kontrák így még mindig veszélyesek, de a legtöbb esetben esetlegesek is, a wolfburgi 4-0 is és ez a kupakiesés is mondhatni véletlen, bár előbbire ez nehezebben ráhúzható, simán történhetett volna fordítva is.
Ellenben és nem temetném a Bayernt és nem is nézném le őket, mert mi is beleszaladhatunk egy ilyenbe.
Részemről arra vagyok kíváncsi, melyik csapat akarja majd jobban a labdát és melyik próbál majd kezdeményezni. Pepből és az idei játékunkból kiindulva egyértelműen ők, de nem fogadnék rá, roppant érdekes párharc elé nézünk és sztem az egyéniségek fogják a különbséget jelenteni, taktikailag, ha az egyik nem fog nagyon, de nagyon mellé, akkor kiegyenlített párharc lesz.
Kicsit hosszú lett, sry érte, talán offba is csúszott néhol
