Kis Grofó számát múltkor "elemeztem", tényleg kritikán aluli szövegileg és zeneileg, de tőlem most Rágógumira is ugrálhatnának, huszadrangú lenne.
kanty még pluszban leírta a szentimentális, érzelmi részét, ami szintén nem elhanyagolható. Felnőtt úgy egy generáció, hogy nem látta a csapatot világeseményen és ebben az országban imádják az emberek a futballt. Elég csak megnézni, hogy egy Eb vagy VB alkalmával minden kocsma tele, kivetítő előtt a szabadban ülnek emberek tömegeivel. És nyilván mindenki szurkol egy külföldi válogatottnak, mert más nincsen, vagy akik itt élnek és kint van a csapatuk, hazájuk válogatottjának, de mi ezt nem éltük meg és igen is nagyon jó lenne azokat az élményeket nekünk is átélni, mikor megszólal a himnusz, mikor bármi van látod a csapatodat tudsz egy kicsit örülni. Szerintem sokan azért nem tudják ezt átérezni (én sem), mert nem is tudunk mihez viszonyítani, hogy ez nagy dolog lenne. Nem jutottunk ki 30 éve sehova és nemhogy baromi örülnénk, hogy ott vagyunk a kapujában, inkább fanyalgunk. Én megértem, amit írtok, mert mindenki tisztában van a dolgokkal, de akkor mit csináljunk sózzuk be a stadionokat meg a pályákat? Dolgozni kell addig, meg megkapaszkodni minden lehetőségben, amíg egyszer nem tudunk eljutni megfelelő szintre. Addig miért kéne elvenni a srácoktól azt, hogy megdolgoztak ezért, hogy itt lehessünk. Egyszer kaptunk ki, mindenki ellen partiban voltunk. Kik ellen, meg hát más csoport meg stb.....Kihoztuk a közel maximumot, ha másnak nem, legalább ennek örüljetek.

Annyira de annyira mindegy, hogy milyen csoportban vagy kik ellen értük el, elérhetjük és ez számít. És elfogjuk érni, bízni kell benne. Spanyolok csak a szlovákoktól kaptak ki a selejtezők során, nagyon régóta. Egy 0-0 meccset csak kihoznak.