Rob888 írta: ↑2022.04.24. 22:32:17
Egyszerűen érthetetlen visszaesésünk oka! Teljesen szétesett, mentálisan gyenge csapatot látok. Hol van a tűz, a Xavi által beígért feltétlen küzdőszellem?
Volt egy rosszul sikerült meccsünk ahol Xavit ez az Oliver Glasner eléggé zsebre tette taktikailag. Ezzel elment az utolsó kupa esélyünk az éven. Elment a kedv is.
Gyanítom, hogy az öltözőben is kirajzolódott már, hogy Xavi kit akar lapátra tenni, nem hiszem, hogy ez is jót tett a hangulatnak.
Másrészt 12-14 játékosra tud számítani. Pedri sérült, középpálya egyből csonka. Sose volt még olyan meccsünk, hogy mind aa jobbos mind a balos támadó jól játszott. Auba, szerintem elfáradt. Azért mara nagy kihagyás után, egyből folyamatosan terhelve volt. Depay amióta visszajött nem nagyon játszik, ki van esve.
A védelmünk, meg EG és Langlet.
Szerintem körül is írtuk mi a baj.