kurdt írta:
Amúgy nekem egy másik szabálymódosítás jutott eszembe az értékelésekkel kapcsolatban: az ajánló is értékeli az ajánlott filmet, de minden film átlagát úgy számítjuk, hogy kihúzzuk a legmagasabb és a
legalacsonyabb osztályzatot. Mint a műkorcsolyánál!

Ez hogy tetszik?
kanty-ot azért nem kéne kihagyni az értékelésből
Egyébként ez a vita lement már ez előtt a kör előtt, és arra jutottunk, hogy nincs értelme szabályozni az ajánlást, ráadásul a filmklubnak pont az a lényege, hogy ne azt nézze meg az ember, ami egyébként is akarna. Én javasoltam, hogy szándékosan ne tegyünk be olyan filmet, amit mindenki utálni fog, csak ugye ez nem működik úgy, hogy az ajánló belátására bízzuk.
Ami sztem igazából a baj, hogy kezdem kicsit úgy érezni, hogy a 'látókör szélesítés címszót arra használják fel a tagok, hogy a saját kedvenceiket ráerőszakolják a népre, ahelyett, hogy új/ismeretlen filmeket dobnának be. Ha végignézünk a körön, kb. a filmek feléről már hallottam, és ennek megfelelően amit nem láttam, azt nem véletlenül nem láttam, hanem mert nem szerettem volna. Ezzel szemben ott van a Vals Im Bashir vagy előző körből a 2 Coelhos, amelyek tényleg olyanok voltak, hogy nem is tudtam a létezésükről.
Javaslat: mindenki csak saját értékelése szerint legalább 9/10eset ajánljon (mert előbb-utóbb komolyan megcsinálom, hogy látókör szélesítésből jön Justin Bieber vagy az Emberi százlábó, végül is senki nem tiltja meg), és olyat, amelyről tuti, hogy a tagok 90%a nem hallott még. Ellenőrzésképpen (mert ezt saját belátására nem bíznám senkinek megint) pedig mondjuk az ajánlás után 24 órával meg lehessen vétózni, ha túl sokan ismerik. (És itt azért valamiféle korrektséget elvárok az emberektől, hogy ne azért menjen a vétó, mert musical, hanem mert rosszat hallottam róla)
Véleményezésről: vita van, csak nem egymás idézgetésével. Mindenki leírja a véleményét, amelyek különböznek. Attól még, hogy nem mondjuk kurdtra vagy Remyre reagálva írom a kritikámat, még szerintem valamilyen szinten egy véleményütköztetés. Ha meg valami különlegeset ír valaki, akkor arra úgyis reagálnak az emberek.
Ami még probléma szerintem ,hogy útközben megint elég sokan lekoptak, ami az ajánlás/értékelés szempontból nem fair. Recrea filmjét mégsem törölhetjük most ki a doksiból, viszont furán néz ki, hogy ajánlott, de nem értékelt. Sztem erre egy olyan megoldás lehetne, hogy mi, a régebbi tagok, előre kerülhetnénk a következő körben, és akkor az ajánlás jogát az újak közül már csak az kapja meg, aki egy 8-10 ajánlást kihúzott.