Más támadó aki ideillene talán Elia, Suárez. De most már kár róluk is beszélni.
Elián én is gondolkodtam, de szerintem jelen esetben rá van a legkevesebb szükségünk, nem az ő posztjára kell igazolni, ott ott van Pedro, Bojan és akár Jeffren is _________________
Egyáltalán nem örülök, hogy nem jött senki sem Ibra távozása után.
Télen kötelező valakit hozni,remélhetőleg addig a "törpékkel" is kihozzuk a maxot,vagy a közelit a csapatból.
Tavasszal egy Chelsea,vagy erősebb felépítésű csapat ellen egyszerűen kell egy ék,akit nem tudnak csak úgy elnyomni.
nagyon örülnék télen Torresnek, lehetséges,h addigra lebőg elég sok porondon a Pool,és könnyebb lesz megszerezni, igaz Blben valószínű nem tolhatja majd...
Hát én nem tudom itt van Ibra az elnyomhatatlan csatár mintapéldánya:D, de ő is lefőtt nem csak most az Inter ellen hanem egy évvel azelőtt a MU ellen , igzából nem éreztem a különbséget Eto'o és ő közte mondjuk hatákonyságban. Nem biztos hogy ez a járható út ezekkel a csapatokkal szemben hanem kevesebb passzból , egyérintős, nagyon pontos atomfoci. Felállt védelemel szemben túl sok esély nincs mint láthatjuk a világ legjobb játékosainak sem.
Az a "baj" hogy az őszi szezonban jól szokott menni a csapatnak, látszólag semmi nem szokta indokolni a téli igazolást (Albertini óta), Viszont általában Február környékén szokott jönni visszaesés meg utána jönnek a fáradtság jelei.
Szerintem elfér(t) volna még valaki elöl. De ennek hogy nem jött senki, meglehet az előnye, hogy pl. Jeffrenről kiderül, mit tud, mert az eddigi játékpercei alapján nem szabad sem elítélni, sem isteníteni.
Torresre visszatérve, egy régi Sztár-sport-újságomban van, amikor még Atletico-s volt Torres, hogy a Barca a kedvenc csapata az Atletico után. Ez még nem nagy szám, de ha elmegy Liverpoolból, akkor jó eséllyel pályáznánk rá szerintem.
Robinho is jöhetett volna annyi pénzért.
Más támadó aki ideillene talán Elia, Suárez. De most már kár róluk is beszélni.
Meglátjuk mit tud Bojan és Jeffren hozzátenni a csapathoz komolyabb játéklehetőséggel, most nagy szükség lesz rájuk. Villa, Messi és Pedro-tól pedig kell a tavalyi forma, és akkor nem lesz gond. _________________
...nagyon örülnék télen Torresnek, lehetséges,h addigra lebőg elég sok porondon a Pool,és könnyebb lesz megszerezni, igaz Blben valószínű nem tolhatja majd...
számomra elképzelhetetlen Fernando Torrest "ismerve" hogy az Atleticon kívül bármilyen más spanyol klubban szerepeljen valaha is.
ezért szvsz a nevének felmerülése is itt felesleges.
persze történtek már meglepő átigazolások; akár a közelmúltban is...
Szerintem sem jönne ide Torres, és nem is örülnék neki ...... Szerintem kiköt valamelyik manchesteri klubnál .....
Mindenesetre ha eddig nem igazoltunk senkit, szerintem most már télen sem kell, a keret nagyjából elég, de bővíteni nem lehet télen, nem kell megbontani a csapatot .... _________________
...nagyon örülnék télen Torresnek, lehetséges,h addigra lebőg elég sok porondon a Pool,és könnyebb lesz megszerezni, igaz Blben valószínű nem tolhatja majd...
számomra elképzelhetetlen Fernando Torrest "ismerve" hogy az Atleticon kívül bármilyen más spanyol klubban szerepeljen valaha is.
ezért szvsz a nevének felmerülése is itt felesleges.
persze történtek már meglepő átigazolások; akár a közelmúltban is...
Egyáltalán nem örülök, hogy nem jött senki sem Ibra távozása után.
Télen kötelező valakit hozni,remélhetőleg addig a "törpékkel" is kihozzuk a maxot,vagy a közelit a csapatból.
Tavasszal egy Chelsea,vagy erősebb felépítésű csapat ellen egyszerűen kell egy ék,akit nem tudnak csak úgy elnyomni.
nagyon örülnék télen Torresnek, lehetséges,h addigra lebőg elég sok porondon a Pool,és könnyebb lesz megszerezni, igaz Blben valószínű nem tolhatja majd...
Ibrát is le kellett cserélni az Inter ellen. A statikus nagydarab embereket elől sokkal könnyebb levédekezni. Bojan 20-25 perc alatt is sokkal veszélyesebb volt, gólt is rúgott, amit nem adtak meg. Nem kell ide nagydarab ék, csak statikusabbá válunk vele.
Megnéztem volna Bojant az elejétől, mennyi maradt volna belőle a végére azért az is hozzátartozik,h fáradt az Inter,és akkor jól jött a végére egy fürgébb ember, de ha az elejétől ő kezd, szerintem nem lett volna jobb a játék képe.
Riva!
igen sajnos szntem se jön télen, csak szeretném
Patoval is egyetértek, nálam így nézett ki Ibra távozása utána a lehetségesnek vélt opciók közötti sorrend: Torres, Pato, Robinho.
Többieknek: kösz az infót, ezek szerint még jobban megérné...
annál csak jobb lehetett volna, mint amit Ibra művelt. Amúgy lehet, hogy elfogyott volna a végére, akkor cserélni kell.
Miért nincs lezárva még ez a topik? áMax a téli átigazolási szezon kezdete előtt 1 héttel v hasonló nyerne ismét értelmet. Addig max arra jó h siránkozzanak a népek Robinho és Ibra után...
Néha néha zárva szokott lenni ugyan, de utána mindig rádöbbennek, hogy jobb megnyitni mert a fórum egészét tele szemetelik igazolási témákkal. _________________ Klinsmann, Maldini, Guardiola, Rivaldo, Nesta, Puyol, Xavi, Ronaldinho, Kaká, Iniesta, MESSI
!!!TRI CAMPIONS 08-09!!! Real 2:6 BARCA (09.05.02.) 99 pont európai pontrekord (2010) ANTIMADRIDISTA
Miért nincs lezárva még ez a topik? áMax a téli átigazolási szezon kezdete előtt 1 héttel v hasonló nyerne ismét értelmet. Addig max arra jó h siránkozzanak a népek Robinho és Ibra után... _________________ http://game-over.blog.hu/
ÉS ha már csapatneveket kértél:
MU
kp-ja:Hargreaves,Scholes,Fletcher,Carrick,Anderson középre ,szélre Giggs, Nani,Valencia - talán Pak(bár őt annyira nem tartom ásznak)
csatársorban Rooney és Owen mellett Berbatov
Internél
is megnézed,hogy Cambiasso,Sneijder mögött van egy Motta és egy Sztankovics ,vagy a védelemben a Lucio,Samuel mögöt tegy Materazzi,Cordoba páros
Chelsea-nél kp
Lampard-Essien-Mikel mögött egy Ramires ,aki beugorhat pótléknak , Drogba-Anelka-Malouda mögött egy Kalou
vagy elég,ha megnézzük a reál keretét
Higuain-Ronaldo mögött egy Di Maria,Benzema
Kaká mellett egy Özil, Xabi Alonso mögött egy Khedira, Lassana Diarra
megvannak a minőségi pótlékok ,amiket én a Barcánál tkp és csatár poszton nem látok!
Sorolhatunk neveket, de nem érdemes. Jöhetett volna ide 3 csatár meg középpályás, a lényeg nem változik. Ha nem tud hozzátenni a Barca játékához, akkor felesleges, hogy itt legyen. A stáb pedig úgy látta, nincs olyan játékos a piacon, akit érdemes lenne elhozni. Én pedig egyelőre hiszek nekik, mert ők ezt tanítják, ebben nőnek fel, csak látják, hogy milyen képességek kellenek ahhoz, hogy valaki megállja itt is a helyét. És még akkor sem biztos (lásd: Hleb).
Más csapatoknál viszont megint úgy néz ki, hasonló a helyzet, mint amiről beszélek. Itt van Villa és Messi a helyükre Pedro és Bojan. Nem hiszem, hogy ez pl. arányaiban gyengébb lenne, mint az Internél a Sneijder - Cambisso vs. Stankovic - Motta. De hidd el, hogy egy Lampard - Essien párost sem fogja jobban pótolni Ramires vagy Mikel, mint itt a középpályáról bárkit Thiago.
A MU középpályás sora pedig megérne egy kisregényt. Eleve Hargraves sérült, az is lehet, hogy nem is igazán látjuk komoly szinten focizni, Pali bá kezdőként már nem bír ki egy szezont, Carrick már azt sem tudja, milyen formában lenni, Anderson megint csak sérülből jön vissza... de ott van Rooney is, aki ha nincs, alig lőnek gólt. Hiába ott van a két (ill. négy) "név", egyikőjük sem tud érdemben hozzátenni... szóval lehetne sorolni, de ez már nagyon eltér a tárgytól.
A lényeg, hogy más csapatoknál ismerős nevek vannak, akik a cserepadon ülnek, nálunk meg fiatalok. És nem hiszem, hogy nagyobb megnyugvás a Chelsea ellen egy Diego, mint egy Thiago. _________________ Ezúton szeretnék megkérni mindenkit, hogy a topfoci, samsungsport & co. -ról senki ne linkeljen, mert igazat úgysem írnak, a hülyeségről meg felesleges itt beszélni.Szentháromság: Forza Inter, Allez Bayern, Hala Madrid! Köszi szépen, hogy naponta felnézel erre a blogra, és rákattintasz 1-2 hírdetésre. 5 mp alatt segíthetsz nekem.
én is úgy gondolom hogy nem az fog dönteni milyen testfelépítésű centerrel állunk ktudja ki pl egy Chelsea ellen, hanem hogy az adottságait mennyire tidja kihasználni. Villa se 2 méter 90 kilós csatár, mégis képes középen megállni a helyét kemény védelemmel szemben. Ibrának megvoltak az adottságai mégsem tudta kihasználni.
Szóval nem hiszem hogy ez lenne a leggyengébb pont és "csak" emiatt kellene horribilis összegért igazolni.
Ez az év vízválasztó lesz, tavaszra eldől ki az aki be tudja váltani a hozzá fűzött reményeket és kiderül melyek is az igazi gyenge pontok a csapatban. Ha Bojan mondjuk csalódást okoz akkor is max Torres lehet a célpont. Pato felejtős. A Milannak most van egy olyan csapata ami esélyes valamire, nem fog megválni a talán legfontosabb játékosától, max iszonyat összegért.
Egyelőre nem hiszem hogy rosszul állnánk bár Puyol sérülése nem a legkellemesebb dolog, de inkább egy Hercules ellen hiányozzon mint Atletico vagy egy Real ellen.
VDB-t pedig seggbe kellene rúgni, ott volt a kezükben az orvosi diagnózis, de magasról tettek rá, a kapitánynak pedig túl nagy a szíve ahhoz, hogy ne próbáljon meg játszani. Rá is fáztunk rendesen. Ha Xavi is hasonlóan kiesik tökön szúrom magam. Lassan elkezdünk a Real lenni. _________________ Forca Barca!!!!
Amikor eszembe jut a támadó sorunk,mindig arra gondolok h a R10-Henry-Eto'o-Messi 4 es is csak a bronzra volt elég.....
Azért nyugodtabb lennék ha Ibra maradt volna de ha Pep azt mondta h nem akkor biztos jó oka volt rá....(legalább is remélem)
Bojan remek játékos,ezt bizonyította már de valahogy még mindig nem tudok bízni benne....túl kiszámíthatatlan!Talán most ez változik....a 9-es mezzel !Annak viszont örülők h Robinho nem jött, bár biztos el bohóckodott volna olykor a szélen de az "igazi" meccsekhez komolytalannak tűnik.....Torres pedig nem hiszem h valaha is játszani fog más spanyol csapatban mint az Atletico.....Ezen a poszton szerintem R10 és CR után Ribery a legjobb....egy Ribery--Villa--Messi na az már dögös lenne!! _________________ "a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
Én annyi mindennel nem értek egyet innen a messzeségből, hogy már inkább úgy vagyok vele, h Pep van ott, ő látja, csinálja...amíg van eredmény+játék addig yo... _________________ Amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra!
Egyáltalán nem örülök, hogy nem jött senki sem Ibra távozása után.
Télen kötelező valakit hozni,remélhetőleg addig a "törpékkel" is kihozzuk a maxot,vagy a közelit a csapatból.
Tavasszal egy Chelsea,vagy erősebb felépítésű csapat ellen egyszerűen kell egy ék,akit nem tudnak csak úgy elnyomni.
nagyon örülnék télen Torresnek, lehetséges,h addigra lebőg elég sok porondon a Pool,és könnyebb lesz megszerezni, igaz Blben valószínű nem tolhatja majd...
Ibrát is le kellett cserélni az Inter ellen. A statikus nagydarab embereket elől sokkal könnyebb levédekezni. Bojan 20-25 perc alatt is sokkal veszélyesebb volt, gólt is rúgott, amit nem adtak meg. Nem kell ide nagydarab ék, csak statikusabbá válunk vele.
Megnéztem volna Bojant az elejétől, mennyi maradt volna belőle a végére azért az is hozzátartozik,h fáradt az Inter,és akkor jól jött a végére egy fürgébb ember, de ha az elejétől ő kezd, szerintem nem lett volna jobb a játék képe.
Riva!
igen sajnos szntem se jön télen, csak szeretném
Patoval is egyetértek, nálam így nézett ki Ibra távozása utána a lehetségesnek vélt opciók közötti sorrend: Torres, Pato, Robinho.
Többieknek: kösz az infót, ezek szerint még jobban megérné... _________________
Eurobarca Fifa bajnokság oldala: http://eurobarcafifa.atw.hu/
Hallatlan helyzet, hogy halatlan hely homályosítja halhatatlannak hitt halaid hulláit, hiszen hülye halak hetekig halélelem hiányában háltak, holtukat hozva hamar.
Egyáltalán nem örülök, hogy nem jött senki sem Ibra távozása után.
Télen kötelező valakit hozni,remélhetőleg addig a "törpékkel" is kihozzuk a maxot,vagy a közelit a csapatból.
Tavasszal egy Chelsea,vagy erősebb felépítésű csapat ellen egyszerűen kell egy ék,akit nem tudnak csak úgy elnyomni.
nagyon örülnék télen Torresnek, lehetséges,h addigra lebőg elég sok porondon a Pool,és könnyebb lesz megszerezni, igaz Blben valószínű nem tolhatja majd...
Ibrát is le kellett cserélni az Inter ellen. A statikus nagydarab embereket elől sokkal könnyebb levédekezni. Bojan 20-25 perc alatt is sokkal veszélyesebb volt, gólt is rúgott, amit nem adtak meg. Nem kell ide nagydarab ék, csak statikusabbá válunk vele.
Fikció, de úgy tudom tolhatná a BL-ben, mert a Pool csak az El-ben van. Nem tudom pontosan hogyvanez. _________________ Ne használd a kepfeltoltes.hu-t!
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
Egyáltalán nem örülök, hogy nem jött senki sem Ibra távozása után.
Télen kötelező valakit hozni,remélhetőleg addig a "törpékkel" is kihozzuk a maxot,vagy a közelit a csapatból.
Tavasszal egy Chelsea,vagy erősebb felépítésű csapat ellen egyszerűen kell egy ék,akit nem tudnak csak úgy elnyomni.
nagyon örülnék télen Torresnek, lehetséges,h addigra lebőg elég sok porondon a Pool,és könnyebb lesz megszerezni, igaz Blben valószínű nem tolhatja majd...
Egyetértek a leírtakkal, szerintem is kell egy csatár-Torres épp megfelelne.
Csak az a baj, hogy télen szerintem nem lehet egy ilyen volumenű átigazolást nyélbe ütni, úgyhogy a magam részéről csak jövőre gondolkodom egy ilyen jellegű transzferben. Torresen kívül egyébként-ahogy sokaknál még-nálam is Pato lehetne a jelölt, bár a fizikuma még neki sem tökéletes. _________________ Rivaldo-A Legnagyobb.
Egyáltalán nem örülök, hogy nem jött senki sem Ibra távozása után.
Télen kötelező valakit hozni,remélhetőleg addig a "törpékkel" is kihozzuk a maxot,vagy a közelit a csapatból.
Tavasszal egy Chelsea,vagy erősebb felépítésű csapat ellen egyszerűen kell egy ék,akit nem tudnak csak úgy elnyomni.
nagyon örülnék télen Torresnek, lehetséges,h addigra lebőg elég sok porondon a Pool,és könnyebb lesz megszerezni, igaz Blben valószínű nem tolhatja majd...
De tolhatná. 1 olyan játékost lehet nevezni a BL-be, aki az EL-ben tolta. De nem hiszem, hogy Pep vesz majd valakit a télen, tavaly sem vettünk Henry és Ibra gyengélkedésénél senkit. _________________ "Olyan szabály nincs, hogy Messi nem fejelhet "-Egri Viktor 2009 BL döntő
Egyáltalán nem örülök, hogy nem jött senki sem Ibra távozása után.
Télen kötelező valakit hozni,remélhetőleg addig a "törpékkel" is kihozzuk a maxot,vagy a közelit a csapatból.
Tavasszal egy Chelsea,vagy erősebb felépítésű csapat ellen egyszerűen kell egy ék,akit nem tudnak csak úgy elnyomni.
nagyon örülnék télen Torresnek, lehetséges,h addigra lebőg elég sok porondon a Pool,és könnyebb lesz megszerezni, igaz Blben valószínű nem tolhatja majd... _________________
Eurobarca Fifa bajnokság oldala: http://eurobarcafifa.atw.hu/
Hallatlan helyzet, hogy halatlan hely homályosítja halhatatlannak hitt halaid hulláit, hiszen hülye halak hetekig halélelem hiányában háltak, holtukat hozva hamar.
Puyi az első példa a rövid kispadra, bár ne legyen igazam. Lehet hogy vmelyik fiatal is jönni fog az első csapathoz, ha nem is a Hercules ellen, de a 3 hét alatt van rá esély. Télen igazolni kéne.... _________________ "A Barcelona mindenki felett jár egy szinttel."
(Juande Ramos a Real-Barca 2-6 után)
nos! ha úgy veszük Ibra- Villa pipa
Touré- Mascherano bízok benne hogy lesz olyan jó Masch, mint Touré
Csiga- Adriano pipa
ahogy az előttem lévő is már megosztotta velunk...ezek alacsony emberek, mit fogunk csinalni ilyen Chelsea vagy Inter ellen
-fizikailag pozitívum Masch, és Keita is - ő is sokat tud ám küzdeni..
-remélem , hogy még télen bővül a keret
- és bízok benne hogy a fiatalok nagyon jól fognak teljesíteni
- ĚN UJRA EGY TRIPLAZO BARCAT AKAROK LATNI !! _________________ "Az én szememben MESSI örökké a foci királya marad" -mégpedig a magaviselete, a technikája, és a pályán levő fellépése miatt.
maradj daffy!
Most, hogy vége van az átigazolási időszaknak, lehet számotvetni. A szavazást mostanra tartogattam, mivel úgy akartam véleményt formálni, hogy végleges keret alakul ki.
A szavazással viszont az a bajom, hogy két dolog van összevonva. Az első része, hogy elégedett vagyok-e az igazolásokkal, egyértelmű igen a válaszom. Villa, Adriano és Mascherano szerintem nagy erősségei lesznek az új idényben a Barcelonának.
A szavazás második fele, hogy az igazolási politikával is elégedett vagyok-e, nem a válaszom. A játékospolitika ugyanis nemcsak az igazolásokat mutatja, hanem az eladottakat is. Azokkal viszont gondom van. Márquez és Henry ingyen elengedése felháborító volt a számomra, Csigrinszkij eladását megértettem az anyagiak miatt, bár meglepett. Touré Yaya eladását szintén nem láttam indokoltnak, ezért ezt sem tudom elfogadni. Ibrahimovics eladását megértettem, mert szakmailag nem volt indokolt az itt-tartása. Azonban faramuci helyzet, mert az elsőszezonban és az első néhány tétmeccsen már valamivel jobban hajtott, mint tavaly. A tavalyi játékáért viszont simán el lehetett adni, csak nem ennyiért. Nagyon rosszul jött ki gazdaságilag a nyárból a Barcelona, egyedül Touré eladásával profitált a klub, ha az leigazolási értékét nézzük (9 millió euró emlékeim szerint).
Összességében tehát az igazolásokkal elégedett vagyok, bár egy játékost még el tudtam volna képzelni a baloldalra. Az eladottak egy részével nem értek egyet, ezért nem is tudok érdemben szavazni a feltett kérdésre. _________________ ¡Visca el Barça! y ¡Vamos Argentina! Lionel Messi dala
Jó reggelt!Én eddig kimaradtam a keretünk értékeléséből, de szkeptikus06 szkeptikus véleményei hozzászólásra sarkalnak. Az idei érkezők személyével, az értük kifizetett árakkal teljesen elégedett vagyok. Volt aki sokalta a Villáért kiadott 40 milliót, de szerintem érte ez reális ár volt, ha Ibra 68, Kaka is 60 körül, CR kilencven valamennyi.
A távozók közül nagyon sajnálom Touret, de megértem, hogy a tesójával szeretne együtt játszani csillagászati pénzért. Azt viszont nehezen hiszem, hogy játékosként még meg fog fordulni nálunk, ahogy azt ő igérte. Sajnálom még Marquezt, 7 évet lehúzott nálunk, sok szép emlékem van róla. Henry és Csiga nagy csalódás volt számomra. Elképzelhetőnek tartom, hogy Csigát Pep nem akarta már a csapatban tudni, látta ő is, hogy nem ide való, a hivatalos indoklás a pénzről pedig csak duma. Ibrát, mint játékost én se marasztaltam volna, de a pénzügyi oldala egy harakiri volt az átigazolásnak. Gondolom eladtuk volna őt már júniusban is, csak nem volt kérő, a Milan meglehet sikertelenül próbálkozott mással és csak augusztus végén startoltak rá a svédre. Így persze mi nem tudtuk pótolni őt, de valószínűleg Pep nem véletlenül elégedett a kerettel. Mégiscsak ő ismeri legjobban a fiúkat. Az elmult 3 meccs is mutatta, hogy hihetetlen magas színvonalon képesek játszani.
Lehet hasonlítgatni a keretet más csapatokéhoz, de a mi középpályánkkal senki nem veszi fel a verszenyt és a meccsek ott dőlnek el. Persze jöhetnek sérülések - ahogy máshol is - de én nagyon hiszek Thiagoban pl., remélem kap lehetőséget a bizonyításra. Elől Pedro - bár nem egy Messi - meg fogja oldani a bal támadó posztot, de akár játszhatunk 4-4-2-ben is, Villa-Messi, mögöttük pedig Mascherano-Busquets-Iniesta-Xavi.
Nem kell beszarni, elég ha az ellenfeleink félnek tőlünk. Visca el Barca.
Összességében egyet értek veled, viszont szerintem Ibra nem ért meg 68 milliót, Eto'o-n IS túl akart Guardiola adni ....
De a fiatalokban én is bízom , főleg Pedroban, Bojanban és Thiagoban (a látottak alapján akár még Jonathanban is ) _________________
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban. Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban. Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban. Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban. Nem szavazhatsz ebben fórumban.