Emlékezetes Iniesta-búcsú Eto’óval, Xavival, Piqué-vel…

Vidám hangulatú ünnepség a távozó sztárnak

Pénteken este rendezte meg az FC Barcelona Andrés Iniesta hivatalos búcsúztató ceremóniáját, mely kétségkívül méltó volt a futballista Barcelonánál töltött időszakához. A klub számos neves vendéget invitált az ünnepségre, rengeteg szaktekintélyt megszólaltatott, és egy kifejezetten szórakoztató estét hozott össze.

Jelen voltak az eseményen az első csapat játékosain kívül a klub vezetői, korábbi vezetők és játékosok, a La Masía korábbi munkatársai, a klub korábbi vezetői, olyan sportemberek, mint például a kosárlabdázó Gasol testvérek.

Az esemény során megemlékeztek azokról is, akik sajnos már nem tudtak eljönni erre eseményre, mert már nincsenek az élők sorában, mint Tito Vilanova, Johan Cruyff és Dani Jarque.

A búcsúztató ünnepség során voltak olyan vendégek a klub jelenlegi játékosain kívül, akik személyesen ott voltak a lelátón vagy a színpadon, mint például Daniel Alves vagy Samuel Eto’o. De akadtak olyanok is, akik videóüzenetben jelentek meg az ünnepségen.

Ilyen volt Ronaldinho, Cocu, Louis Van Gaal, Frank Rijkaard, Luis Enrique, Pep Guardiola, Eto’o, Valdés, Bartra, Pedro, Villa, Thiago, Javi Martínez, Víctor Sánchez vagy Joaquín.

Az első vendég, aki színpadra lépett a lelátóról Samuel Eto’o volt, aki a következőket mondta:

„Azokban az időkben, Ronaldinho volt a klub nagy sztárja, amikor megjöttem, azt kérdezték tőlem is, hogy ki nyűgözött le az edzéseken, és mindenki azt várta, hogy azt mondom, Ronnie vagy Leo, de Iniestát mondtam. Örülök, hogy akkor jól láttam.”

„Büszke vagyok, hogy részét képezhetem a klub történetének. Hogy nagyon mások vagyunk? Egy családban mindenkire szükség van. Nekem volt egy temperamentumom, és mindent szemtől szemben elmondtam, még ha ez nem is tetszett mindenkinek.”

Ezt követően Xavi Hernández jött a színpadra, aki mellett a legtöbb időt tölthette a pályán Iniesta a Barcelonában.

„Az első nap, amikor láttam edzésen, még csak 16 éves volt, és már akkor is mindent jól csinált. Úgy tűnt, hogy nem is kell semmit sem tanulnia már. És ilyen volt a karrierje is. Született futballista képességei voltak, és emellett még emberi értékei is.”

„Olyan társak, mint Andrés, Leo, Samuel, Busi… Ilyeneket nem találsz, kérik tőled a labdát, és a nehéz helyzetekben feltűnnek. Számomra megtiszteltetés volt, hogy egy öltözőben lehettem velük.”

„Én már mondtam neki, hogy élvezze a focit, észre fogja venni, hogy az emberek szeretik, és észre fogja venni, hogy egy legenda” – foglalta össze Xavi a gondolatait.

Pau Gasol kosárlabdázó, aki egykoron a Barcelonából került az NBA-be a lelátóról ezt követően azt tette hozzá: „Az én távozásom más volt, mert én itt kezdtem a pályafutásomat, és az NBA-ben akartam sikeres lenni, de ahogyan Xavi mondja, élvezni kell a játékot.”

Majd jött a színpadra Sergio Busquets

Sok van még hátra a te búcsúztatásodig? – kérdezte a műsorvezető. „Ne gondold…” – válaszolt Busquets, és hozzátette: „Iniesta pályafutásából a Stamford Bridge-en szerzett gólját emelném ki”, majd a jelenlévők meg is emlékeztek erről a gólról. Ez olyannyira így volt, hogy a műsorvezető megszólított egy most 8 éves kisfiút, aki pont 9 hónappal született az említett meccs után, és akinek az édesapja bevallotta, hogy Iniesta inspirálta őket.

Majd Iniesta is megválaszthatta, melyik pillanatát emelné ki, és ő a debütálását említette, ami Brugge-ben volt, és a legutóbbi Kupadöntőt.

Majd  a színpadra lépett Gerard Piqué és Jordi Alba.

„Andrés egy világos példája, hogy mit jelent a La Masía, ahol vannak katalóniai játékosok is, de olyanok is, akik máshonnan érkeztek, és meg kell tenniük egy nagyon nehéz lépést. De a cél, amit el akarnak érni, mindenek fölött áll” – mondta Piqué.

Alba pedig hozzátette: „Amellett, hogy jó ember, jós is. A 2012-es Eb-döntő előtt megkérdeztem tőle, hogy hogyan látja a holnapot. És azt mondta, hogy 4-0-ra fogunk nyerni. Eltalálta.”

Piqué: „Egy nappal a római párharc előtt azt mondta nekem, hogy ha holnap nem bukunk el, akkor bejelenti, hogy elmegy Roma után. És történt, ami történt…
„Nem tudom hova tenni a képet, hogy nincs. Hogy mernék-e csinálni egy tweetet vele, azt mondva, hogy marad?” (nevet)

Megszólalt Iniesta is, akit az Aranylabdáról kérdeztek, miután most még a France Football is elnézést kért tőle, hogy nem adtak neki Aranylabdát. „Én szeretném megnyerni a világbajnokságot, de az Aranylabdának nincs jelentősége. Inkább azt a 2010-es képet emelném ki, amikor három La Masía játékos volt ott a jelöltek között.”

Ezt követően beszélgetés kezdődött, amelyből kiderült, hogy Iniesta a zenék terén Estopát szeret, hogy a csapatnak van egy FC Barcelona névre hallgató WhatsApp csoportja, amelyben nincs benne az edző, de benne van Pepe Costa, az adminisztrátor pedig éppen Piqué. A védő azt is felfedte, hogy az utolsó üzenetet Iniesta írta azzal az ötlettel, hogy legyen egy búcsú vacsora. Piqué azt is mondta, hogy a vacsora időpontját majd úgy fogják meghatározni, hogy Dembélé ne érkezzen későn. Piqué odaszúrt Samuel Eto’ónak is, aki egy látványos, világító dzsekiben jelent meg, hogy a Suttonba (egy barcelonai diszkóba) megy-e az este? Eto’o pedig emlékezteti Piquét, hogy erőltesse meg a memóriáját…

Eto’o ezt követően felhívja a figyelmet arra, hogy a 2006-os, párizsi BL-döntőben ha Iniesta nem áll be a második félidőben, valószínűleg nem fordítják meg a 0-1-es állást. „Megváltoztatta a meccs alakulását, és ha az nem így történik, most az FC Barcelonának valószínűleg egyel kevesebb kupája lenne”. Xavi igazat is ad Eto’ónak.

Busquets és Piqué a 2011-es Wembley-ben rendezett BL-döntőre emlékeznek, de Piqué hozzátette ehhez a Santos ellen megnyert Klubvilágbajnokságot is. „Egyiken sem voltál ott” – szólt át ismét Piqué nevetve Eto’ónak, aki erre válaszul arra emlékeztetett, hogy az Inter vele a soraiban ütötte ki őket a BL-ből 2010-ben.

Végül jött Bartomeu elnök is, aki felhívta a figyelmet arra: „Ez nem egy végleges búcsú, hanem egy mielőbbi viszontlátás, hiszen Iniestának életre szóló szerződése van, és amikor csak akar, visszatérhet.”

Iniesta ezt követően szólalt meg maga is, és kezdett bele a beszédébe, amellyel a következő anyagunkban foglalkozunk.

Emlékezz limitált kiadású pólókkal a Barcelona történetének 25. bajnoki címére és a 22 év után távozó Andrés Iniestára. Rendeld meg a pólókat a linkekre kattintva az EuroBarça Shopban.