Emlékezz örökre az „Iniestás évekre”

Ha szeretnél emlékpólót, írj nekünk e-mailt

Andrés Iniesta bejelentette, hogy 22 év után elhagyja az FC Barcelona együttesét, melyhez 12 éves korában igazolt az Albacetéből. 16 szezont játszott az első keretben, eleddig 31 trófeát nyert, amiből várhatóan 32 lesz napokon belül.

Több mint 700 mérkőzésen képviselte az FC Barcelonát. Klub színekben a legjelentősebb gólját a Chelsea ellen szerezte a Stamford Bridge-en, amikor az utolsó percekben egyenlített, ezzel továbbjuttatva a BL-döntőbe a Barcelonát. Később a Man. Utd. ellen meg is nyerte a trófeát a Barcelona.

Ezekről az adatokról, és általánosságban Andrés Iniesta személyéről, jelentőségéről mind igyekszünk megemlékezni azzal, hogy egy limitált kiadású emlékpólót készítünk róla.

Minden rajongót arra kérünk, hogy akit érdekel a termék, melynek ára várhatóan 3.990 Ft lesz, és szeretne vásárolni belőle, ezt jelezze az eurobarca@eurobarca.hu email címen.

A pólók gyártása május 20. után, a Barcelona idei utolsó bajnokija után kezdődik, hogy pontosan azok a statisztikai adatok szerepeljenek rajta, amelyekkel teljes lesz Andrés Iniesta barcelonai pályafutása.

Ez most csak egy előzetes igényfelmérés, hogy tudjunk készülni a mennyiséggel – elég, ha írtok egy e-mailt emiatt, hogy a konkrétumokat meg tudjuk nektek írni közvetlenül amint véget ér a bajnokság és biztos ne maradjatok le a pólóról. Ekkor fogjuk bedobni a gyártósorra, utána pedig mindenki megrendelheti online! Ha most nem írsz e-mailt, akkor sem maradsz le semmiről, de figyeld az oldalt és a Facebook-unkat, mert akik előzetesen jelentkeztek, ők biztosan értesülni fognak róla, amint elérhető lesz. 🙂 

UPDATE, 2018.05.01.: 

A fentiekkel ellentétben május elsején elstartolt az Eurobarça Shop, vagyis most már ne e-mailt küldjetek, amennyiben meg akarjátok rendelni a fenti terméket, hanem látogassatok el az EB Shopra, ahol több más egyedi készítésű Barçás termék mellett meg tudjátok rendelni a ‘Gracias, Iniesta’ névre elkeresztelt pólót is!