Xavi: “A B csapat lehetne a negyedosztályban is”

Valverde kiváló döntés | Kroos, Modric, Isco | Interjúsorozat, 2. rész

A labdarúgásban az a szép, hogy minden relatív, és nagyon sokféle vélemény születik ugyanarról a dologról. Van azonban, ami nem képezheti vita tárgyát: Xavi Hernández az FC Barcelona legendája. A jelenleg Katarban futballozó Xavi 11 évesen, azaz 1991-ben került a Barçához, és egészen 2015-ig viselte a gránátvörös-kék mezt, vagyis 24 éven keresztül szolgálta a klubot. Aki látta játszani, pontosan tisztában van az intelligenciájával és a futballal kapcsolatos tudásával. Az irányító középpályás Marti Perarnau magazinjának, a ’Tactical Room-nak’ adott mélyinterjút, melyben ténylegesen minden szóba került, ami a futballal kapcsolatos: Barcelona, Real Madrid, játékstílusok, Guardiola, Mourinho, taktika valamint a saját jövõje is téma volt. Interjúsorozat, második rész.

Xavi: “Ragaszkodnunk kell a saját filozófiánkhoz” – Interjúsorozat, első rész

Gondolja, hogy a Barcelona letért arról az ösvényrõl, melyet az egyedi filozófiája és a saját nevelésû fiataljaihoz való kötödése jellemzett?

Szerintem általánosságban véve elaludtunk. Biztosan mindenki azt hitte, hogy a hajó megy majd magától, egyedül. Azt hitték: „Itt van Puyol, Iniesta, Messi, Xavi, Valdés, Piqué… és aztán jön majd Pedro és Busquets, ez már megy magától. Egészen biztos, hogy minden évben mostantól felkerül még két fiatal az elsõ kerethez…” Ez persze nem így mûködik. Én nem az elsõ csapatban tanultam meg futballozni. A tanulási idõszak a gyerekcsapatokban, a serdülõ együttesekben valamint az ifjúsági csapatokban eltöltött idõ volt. Az edzõ szerepe természetesen nagyon fontos, nekem Joan Vilá személyében egy jó értelemben vett õrült volt a trénerem. Egy õrült, egy megszállott a koncepciókkal, a technikával, a taktikával, az elmélettel és a gyakorlattal kapcsolatosan. Minden apró részlet érdekelte. Vilá mesterkurzust adott neked. A Masía utánpótlástrénereinek játékosokat kell nevelniük, tanítaniuk kell a fiatalokat. Ez nem arról szól, hogy nyerjük meg a korosztályos bajnokságokat! Nevelni kell a fiatalokat! Ha nyersz, szuper, de nem ez a cél.

Ezekben a napokban láthattuk, ahogy a Barça B feljut a másodosztályba. Természetesen örömmel tölt ez el, de ne higgyük azt, hogy ez létfontosságú volt. Pep Guardiola feljuttatta a negyedosztályból a csapatot, majd Busquets, Pedro, Jeffren, Víctor Sánchez és Bojan azonnal felkerültek az elsõ csapatba. Holott elõtte csak a negyedosztályban futballoztak! Semmi nem történt azonban: felvették a ritmust, hiába csöppentek bele a negyedosztályból az elsõ osztályba. Miért is ment ez ilyen könnyen? Mert a Masíán kitûnõ képzést kaptak. Ezért mondom, hogy nem kardinális kérdés, hogy a B csapat a másodosztályban, a harmadosztályban vagy a negyedosztályban szerepel. Még egyszer: boldog vagyok a sikerük miatt, de ez nem egy kulcsfontosságú szempont, ha a játékosok nevelésére és versenyeztetésére koncentrálunk. Mi a fontos? Nevelni a fiatalokat, és megtanítani nekik a játékmodellünket. Ez a prioritás. Annak kell az elsõdlegesnek lennie, hogy hány fiatalt tudunk beépíteni a B csapatból az elsõ keretbe. Ez az alapvetõ kérdés. Jelen pillanatban pedig az erre adott válasz nem pozitív. A cél az, hogy a B keretben legyen hat, nyolc vagy éppen tíz olyan játékos, akinek komoly esélye van felkerülni a nagyokhoz. Ha csak kettõ vagy három ilyen labdarúgó van, akkor valamit rosszul csinálunk. Az a fontos, hogy az elsõ csapat vezetõedzõje tudjon hozzájuk nyúlni, ha lesérül valaki a védelemben, a középpályán vagy a támadósorban. Ez a Masía célja. Ezért gondolom azt, hogy a Barça elaludt.

A fizikum felé való fordulás egy visszatérõ téma Barcelonában…

A modern labdarúgásban az összes aspektust figyelembe kell venni, és nyilvánvaló, hogy a fizkai állapot nagy jelentõséggel bír, de a Barça játékmodelljében nem ez a legfontosabb szempont. Ezzel nem akarom lebecsülni a jelentõségét a labdarúgásban, de Barcelonában nem ez a legfontosabb. Amikor Pep irányította a csapatot, Keita és Yayá Touré is a keret tagja volt, mindketten nagyon sok párharcot megnyertek, de az együttes nem arra építette fel a játékát, hogy párharcokba bocsátkozzon, és azokat megnyerje. A párharcok a játékfelfogásunk egyik elemét képezték, méghozzá azt, amelyiket el akartunk kerülni. Az volt a célunk, hogy ne kelljen párharcokat vívnunk, és kerüljük azokat a szituációkat, amikor a testi erõbevetés szükséges. Ha mégis erre volt szükség, Keita vagy Yayá ott volt a csapatunkban, de ismétlem: a célunk az volt, hogy proaktívan kikerüljük ezeket. Úgy építkeztünk, hogy ne kelljen párharcokat vállalnunk. Én pedig továbbra sem látom azt, hogy a jövõ Barcelonája máshogyan futballozna majd. Nem is tudom ezt mire vélni, hiszen az utolsó évtizedben mi nyertük a legtöbb trófeát!

Hozzá kell tennem, hogy Luis Enrique ugyan módosított néhány dolgon, de nem változtatott az alapokon, a játékfilozófián. Ugyanakkor vissza kellene térnünk a filozófia esszenciájához. Nyilvánvaló, hogy az igazolások nagy hatást gyakorolnak arra, hogyan is próbálsz majd játszani. Ha olyan labdarúgókat igazolsz, akik futni tudnak, az teljesen más, mintha olyanokat szerzõdtetsz, akik a felállt védelem ellen képesek futballozni. Jelen pillanatban azt látom, hogy a Real Madridban játszanak olyanok, akik tökéletesen beillenének a Barcelona játékába, mint például Modric vagy Kroos. Említhetném még a PSG néhány játékosát vagy éppen David Silvát, aki sajnos anno kicsúszott a klub kezei közül. Hasonló történt Santi Cazorlával. Õk olyanok, akik a Barçában jelenthetnék a különbséget.

 

Amikor látja Kroos, Modric vagy Isco összjátékát, mit gondol?

Azt, hogy tökéletesen illeszkednének a Barça játékába. Miért nem jöttek Katalóniába? Én maradéktalanul el tudom õket képzelni gránátvörös-kék mezben, csodás dolgokat mûvelnének. Az a tény persze, hogy a Madrid velük az elmúlt két szezonban fontos trófeákat nyert, hozzájárul ahhoz, hogy így gondolkodjak róluk. Bár meggyõzõdésem, hogy ha egyetlen egy trófeát sem nyert volna a Madrid, hármójukról ugyanaz lenne a véleményem.

Összefoglalva: a Barçának meg kell erõsítenie az alapfilozófiáját.

Pontosan, vissza kell térni ahhoz a fogaskerékhez, ami korábban mûködött. Ha megnézted a B csapatot, az ifi együttest vagy a serdülõket, csodálatosan játszottak. Néha kilátogatok a mérkõzéseikre, és mindegyiknél felfedezhetõ ugyanaz a játékmodell. Ha azonban mindegyik utánpótlásedzõ a saját modelljét alkalmazza, akkor ez nem lesz ugyanaz, akkor akarva-akaratlanul is változni fog a játékstílus. Egy szó, mint száz: vissza kell térni az egyedi és egyetlen játékmodellünkhöz. Mi nem játszhatunk nyíltan. Persze, néha jól is elsülhet, mint például a mögöttünk hagyott idényben a Bernabéuban, de nem ez a mi stílusunk. Egyértelmû és tisztában vagyok vele: Messi annyira szenzációs, különleges, hogy egymaga eldönt komoly találkozókat, de a mi koncepciónk nem lehet az, hogy nyíltan futballozunk, mert tízbõl kilenc alkalommal nem fogjuk elérni azt, amit akarunk.

Valamilyen szinten szimbolizálja ezt a váltást Andrés Iniesta szenvedése…

Andrés szenved, mert ezzel a három támadóval – Messi, Suárez, Neymar – nincs szükség felállt védelem elleni, statikus támadásépítésre. Ami a védekezést illeti, Luis Enrique két négyfõs vonalat húzott fel, Leo és Suárez felmentve, a labda pedig nagyon gyorsat vándorolt a védekezésbõl támadásba váltás idején, tette mindezt olyan gyorsan, ahogyan a Barcelona történelmében eddig nagyon kevés alkalommal. Luis Enrique nagyon sokat is dolgozott az átmeneteken, ezeken a váltásokon. Ez a támadóhármas egy bomba, egy csoda: Neymar megkapja a labdát a balhátvéd posztján, majd egyedül lõ egy gólt. Leo és Suárez pedig megcsinálja ugyanezt. Ha õk a csapatban vannak, nincs szükséged arra, hogy kidolgozd a támadásokat, a tréner pedig koncentrálhat arra, hogy a védekezés rendben legyen a két négyes vonalban, valamint hogy az átmenetek jól és minél gyorsabban mûködjenek. Ilyen játékkonepcióval az olyan labdarúgók, mint Andrés, Busquets vagy éppen én elveszettek vagyunk, és nem találjuk magunkat ebben az ide-oda futkozásban. Talán Casemiro alkalmas erre, nyomást gyakorol fent, majd a védelem elõtt teszi ugyanezt, de Busquets számára ez nem a legjobb, mint ahogy Andrés sem tudja így a legjobbját nyújtani. Hozzá tudnak így is tenni a csapat teljesítményéhez, de sokkal nagyobb erõfeszítésükbe telik ez. Hangsúlyozom: ez a támadóhármas meghatároz mindent, és ilyenkor mit teszel?

Ez a hármas szeret futni és megiramodni, te pedig nem vesztegetheted el ezt az erõsségedet. Ennek a rendszernek az elõnye, hogy a Barça most két dolgot is dominál: a statikus támadásépítést, amit az esetek 90%-ban tesz meccsenként, és amin Luis Enriquével is dolgoztunk; valamint a gyors átmenetet, amire szükség van a támadóhármas miatt. Ezért gyakran nem Andrés az, akinél a legtöbbet van a labda most már. Ráadásul 30-40 méteres átmeneket kell végrehajtanod, ami miatt logikus, hogy Andrés többet szenved. Mi ahhoz voltunk hozzászokva, hogy kis területen futballozzunk: kevesebb, mint 30 méteren belül helyezkedett el mindenki. Most viszont a Barcelona már képes mindkét területet dominálni, vagyis képes egy-egy támadást felépíteni és gyors átmeneketet produkálni. Teszi mindezt elõre megfontolt szándékkal, és keresve a lehetõséget.

Ha az eredményeket nézzük, ez a váltás sikeres volt, de egyben el is távolodott a klub a korábbi filozófiájától.

Igen, az eredmények jónak mondhatóak. A támadóhármas kiválóan futballozik, élvezik a játékot. Hihetetlen képességeik vannak, és eszméletlen, mennyi gólt szereznek évente. Szerintem összesen 300 gólt lõttek három év alatt… Mit csinálsz? Megbontanád õket?

Én személy szerint nagy fanatikusa vagyok annak az ortodox játékstílusnak, ahogyan 2008 és 2012 között futballoztunk, de elismerem: a Barcelonának olyan kiváló játékosai vannak, hogy amennyiben õk más koncepcióval futballoznak, az is eredményes lehet, ahogyan a számos megszerzett trófea jelzi is ezt. Ha csak Leót veszem ide, már õ egyedül is egy olyan faktor, amely a különbséget tudja jelenteni. Ugyanakkor ezzel egyidõben azt is állítom, hogy mindenki jobban érezte magát, amikor egységben játszottunk 30 méteren belül. Mindenekelõtt azért is, mert a csapatban volt egy Busquets névre hallgató középpályás, aki egyensúlyt teremtett, és számára ez a kedvezõ játékstílus, nem pedig az, hogy elõre és hátra futunk. Ha futni kell, akkor más típusú középpályást kell keresni.

Ernesto Valverde melyik irányzatot vallja magáénak? Az ortodox stílusban hisz vagy a hibrid változatot preferálja?

Nagyon jó döntésnek tartom Valverde kinevezését. Jelen pillanatban õ volt a legjobb választás azok közül, akik elérhetõek voltak. Felkészült, van tapasztalata, ismeri a klubot, a segítõi pedig csakugyan tudják, hogyan is mûködik ez az egyesület (José Antonio Pozanco erõnléti tréner, aki a Barça ifjúsági csapataiban játszott még fiatalon). Pozanco például egy nagyon jó srác, Paco Seirul.lo tanítványa (elismert spanyol szakember ezen a területen, korábban az elsõ csapat erõnléti edzõje – a szerk.). Játszottak a már említett stílusban, jól fognak teljesíteni. Ernesto érkezése az ortodox stílushoz való visszatérést hozza majd magával. Amikor az Athletic mestere volt, láttam néhány meccsüket, és nagyon tetszett a csapata. Hasonlóan pozitív benyomást tett rám, mint Quique Setién a Las Palmas élén. Egyértelmû, hogy Valverde a baszkoknál nem rendelkezett olyan játékosokkal, mint Iniesta, Busquets vagy Messi, Suárez illetve Neymar, de bátor csapata volt, ahol Yeray és Laporte nem vágták elõre a labdát, a szélsõhátvédek pedig szintén jól mozgatták a játékszert.

Az õ Bilbaója nagyon mélyen letámadott, agresszív volt labda nélkül, és mindig megnehezítette az életünket egy-egy meccsen. Mi több, egy alkalommal a Spanyol Szuperkupán két vállra is fektetett minket teljesen megérdemelten. Úgy gondolom, hogy Ernesto nagyon jól játszó csapatot fog összerakni, és vissza fogunk térni ahhoz a stílushoz, amiben játszottunk Pep és Tito kezei alatt, avagy a csapatrészek között minimális lesz a távolság, és az együttes dominálni akar majd minden pillanatban.

Folytatjuk…