Az elsõ pofon vereséget hozott! Betis-Barcelona: 2-1

ÖSSZEFOGLALÓ

A Barcelona Sevillában elszenvedte idénybeli elsõ vereségét, miután 2-1 arányban kikapott a Real Betissel szemben. A katalánok bár jól kezdték a mérkõzést, és az elsõ félidõben irányították is a játékot, a második játékrész elsõ húsz perce végzetesnek bizonyult. A kapott gólok után hiába próbált meg mindent a Barcelona, csak a szépítésre futotta. A Barca elõnye így négy pontra olvadt az üldözõ Real Madriddal szemben.

A találkozó elején úgy tûnt minden rendben lesz, hiszen a Barca szokásához híven támadó felfogásban, szellemes játékkal indított. A Betis sem volt ugyan veszélytelen de a Barca kezében tartotta a mérkõzést, s több nagy gólszerzési lehetõsége volt, mint déli ellenfelének. A gránátvörös-kékeknél Ronaldinho többször is gólt fejelhetett volna, de mivel mindig a kapust vette célba, a vezetõ gól elmaradt. A túloldalon a sérülésébõl teljesen meggyógyult Joaquín vitte a prímet, s egy akalommal Valdés kapusnak nagy bravúra volt szüksége a hárításhoz. Ennek ellenére a Barcelona jóval többet birtokolta a labdát, s több ziccert is dolgozott ki.

A félidõben a hazai játékosok minden bizonnyal nagy fejmosásban részesültek elsõ félidei produkciójukért, mert teljesen más szellemben jöttek ki a pályára, mint korábban. Az elsõ percektõl kezdve a Betis nagy nyomás alá vette a kicsit meglepõdõ barcelonaiakat, és sorra vezette a veszélyes akciókat. Ennek eredményeként a zöld-fehérek a 48. percben Edu révén megszerezték a vezetést. Egy korábbi akció nyomán nem messze az alapvonaltól a gyepen maradt Joaquín, akihez szerencsés módon vendég játékostól odapattant a labda, így nem lett leshelyzet a szituációból. Az érkezõ labdára gyorsan fölpattant a spanyol válogatott szélsõ, s a túloldalon érkezõ társaihoz ívelt. Közülük pedig Edu kapásból a hálóba lõtt, a késve reagáló Barca védõk mellett. 1-0! A gól hatására a Betis vérszemet kapott, a Barca pedig érezhetõen „padlót fogott”, s ha ökölvívó mérkõzésen lettünk volna, a katalánokra bizonyosan számoltak volna. A kapott gól után ugyanis a Barca érthetetlenül teljesen szétesett, s alig tudta megóvni kapuját egy újabb sevillai góltól. Victor Valdésnek többször is minden tudására szüksége volt, ahhoz, hogy csapata ne kapjon újabb gólt. A gránátvörös-kékek már éppen kezdtek ébredezni a sokkhatás alól, mikor ismét (ezúttal váratlanabb) gól szerzett a Betis. Ronaldinho a hazaiak tizenhatosánál elveszítette a labdát, de ebbõl még természetesen nem lett volna baj, ha a zöld-fehérek hosszú indítását el nem számítja Puyol. A hosszú, Oliveira irányába pontatlanul szálló labdát a Barca csapatkapitánya könnyedén megszerezhette volna, de inkább megpróbálta hátrafejelni, s ez volt a rossz döntés. A fejes ugyanis nagyon félresikerült, Puyol elesett, a labdára pedig lecsapott a villámgyors Oilveira. A Barca Valdés révén még mindig megmenthette volna a szituációt, de az addig remekül védõ hálóõr is nagyon rossz ütemben futott ki kapujából, s gyakorlatilag átugrotta a játékszert. Így Oliveira a visszafutó Márquez mellett a hálóba helyezett. 2-0!

A Barcelona ezután valamelyes magára talált, de érezhetõ volt, hogy a váratlan szituációban nem találja a helyét a csapat. Az akarat megvolt mindenkiben, de a pontosság, a magabiztosság és a dinamika nagyon hiányzott ebben a félidõben. Frank Rijkaard mindent megtett, s gyorsan hármat is cserélt, mely segített a csapatnak, hogy sebességet tudjon váltani. A Barca görcsösen játszott, de így is sikerült helyzeteket kialakítania, melynek eredményeképpen a 71. percben a szépítés is sikerült. Deco kapu felé csavarodó beívelésére legalább öten ugrottak föl, többek között Larsson és Gerard is, akik közös erõvel egészen közelrõl a hálóba juttatták a játékszert. 2-1! A megszerzett szépítõ gól még nagyobb akaratot adott a Barca játékosoknak, de a szokásos könnyed játékot nem tudta bemutatni a vendégcsapat. A görcsös támadójáték eredményeként is sikerülhetett volna az egyenlítés, mert gólhelyzete még e magához képest mindenképpen rosszul játszó Barcának is adódott. Eto’o többször is nagy ziccerben hibázott, de Ronaldinhonak sem sikerült gólra váltania hatalmas lehetõségét.

Így a Barca végül hiába tett meg mindent az egyenlítés érdekében, elszenvedte idénybeli elsõ vereségét. A javításra viszont nem is lehetne jobb alkalmat találni, mint a Real Madrid elleni szuperrangadót, melyre majd szombat este kerül sor a Nou Campban.

Real Betis-FC Barcelona: 2-1 (0-0)
Sevilla, Ruiz de Lopera Stadion
40.000 nézõ
Vezette:
Pérez Lasa

Real Betis: Doblas; Melli, Juanito, Rivas, Tais; Cañas, Assunçao (Arzu, 75′), Edu, Joaquín (Alfonso, 85′), Benjamín (Fernando, 45′) és Oliveira.

FC Barcelona: Valdés; Damià, Puyol, Oleguer (Gerard, 59′), Gio; Deco, Márquez, Xavi (Iniesta, 72′); Giuly (Larsson, 64′), Eto’o és Ronaldinho.

Gólok: 1-0, 49.perc: Edu. 2-0, 69.perc: Oliveira. 2-1, 71.perc: Gerard.
Sárga Lapok: Rivas (73′); Doblas (74′); Gio (78′); Ronaldinho (90′)
A mérkõzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Joaquín Sánchez