„Megvan a büszkeségünk, hogy elõre lépjünk”

Pep nem kritikus a játékosokkal | Semmi sem dõlt el a szemében

Nem kritizálta a játékosait Pep Guardiola az Almería elleni 2-2-es döntetlen után, mely azt jelentette, hogy a Real Madrid pontszámban beérte a bajnoki címvédõt. A katalán tréner kiemelte, hogy továbbra sem lát komolyabb gondokat, miután a játékosok nyerni akarnak, és ezért bármit megtennének. A bajnokságban pedig semmi nem dõlt el, annál is inkább, mert még nagyon sok van hátra.

„Jobban kell gratulálni a csapatnak, mint bármikor máskor. Igazság szerint kevés kifogást fogalmazhatok meg, talán egyet sem. Jók voltak. A csapatban pedig megvan a szükséges büszkeség ahhoz, hogy jó irányba menjenek a dolgok. Most is megtették, amit tudtak, és ez  eddig is így volt.  A játékosok erõsek, büszkék, szeretnének továbbra is nagy eredményeket elérni. Ebben a tekintetben nincs semmi kétség” – magyarázta az edzõ, aki aztán rátért a rosszabb eredmény okaira is.

„Ahogyan azt tette az Estudiantes de La Plata a Klubvilágbajnokság döntõjében, egy 3-4-1-2-õt játszottak, melyben ki tudták használni Piatti és Crusat gyorsaságát. Ezek a játékrendszerek nagyon sok nehézséget okoznak, ha az ellenfél megszerzi a vezetést. Igaz, hogy mindig gyõzelemre vagyunk ítélve, de néha mi is döntetlent játszunk, máskor vesztünk is, és minden megtörténhet velünk is.”

Azzal kapcsolatban, hogy Ibrahimovics kiállítása után a Barcelona játéka javult, Pep megjegyezte, hogy „ilyen dolgok néha történnek, mert a másik csapat elkényelmesedik, te pedig már mindent veszni látsz, ezzel együtt pedig elkezded jobban csinálni a dolgokat.”

A Real Madrid a szombati, Sevilla ellen aratott 3-2-es gyõzelmével beérte a Barcelonát pontszámban, és jobb gólkülönbségével papíron vezet is. Guardiola szerint azonban rengeteg van még a bajnokságból ahhoz, hogy bármit is eldöntöttnek lehessen tekinteni.

Egyelõre nem értünk el az utolsó 10 meccset jelentõ határvonalig sem, tehát nagyon sok van a bajnokságból a forduló után is. Még hosszú az út, és sok dolognak el kell dõlnie. A legfontosabb, hogy a motivációnkat fenntartsuk. Tudjuk, hogyan kell csinálnunk, tudjuk, kik vagyunk, tudjuk, merre tartunk és meddig érhetünk el.” – magyarázta az edzõ, aki a kiállítását nem nagyon értette, mert szerinte csak annyit mondott a negyedik játékvezetõnek, hogy a vonatkozó eset „tizenegyes volt.”