„Tello? Mint a lövedék: nagyon gyors”

Guardiola dicsérte csapatát, de elismerte: pontokat veszíthettek volna

Josep Guardiola ugyan elismerte, hogy együttese a kihagyott helyzetek után könnyedén pontokat veszíthetett volna a Real Sociedad ellen végül megnyert mérkõzésen, ám dicsérte csapatát, mivel a mérkõzést szinte teljes egészében uralta, s helyzetek garmadáját dolgozta ki. Guardiola megerõsítette, hogy Busquets sérülése nem súlyos, Messi teljesítményében ismét nem látott negatívumot, valamint kiemelte a fiatal Tello játékát.

 

 

„Miután szépítettek, nagyon nehézzé tettük magunknak a meccset, könnyedén egyenlíthettek volna, ám összességében nagyon is elégedett lehetek a játékkal, mert domináltuk az összecsapást, és helyzetek sokaságát dolgoztuk ki. Nem könnyítette a helyzetünket a fagy, mely a gyepszõnyegnek is ártott, így megnehezítve a passzokat. Örülök a teljesítményünknek, mivel újabb jó mérkõzést abszolváltunk, ahol helyzeteket dolgoztunk ki és játszottuk a játékot. Ezen az úton kell folytatnunk.”

Busquets sérülésérõl

„Ha Busquets ilyen módon marad lent a földön, akkor – a hírneve ellenére is – valóban valami komoly történt. Amikor megláttam, hogy Cesc fogja a fejét, azt hittem, elszakadt a keresztszalagja, s gondoltam magamban, hogy már csak ez hiányzik… Szerencsére azonban csak a bõrrész sérült meg, így akár már a Valencia ellen pályára léphet majd. Meglátjuk, hogyan érzi majd magát.”

Tello teljesítményérõl

„Tello egy szélsõ, olyan, mint a lövedék: rendkívül gyors. Nagyon nehéz ilyen játékost találni. Szemtelenül fiatal labdarúgó, de így is kiválóan futballozott szombat este. A tehetsége adott, idõvel pedig sok dolgot meg fog tanulni.”

Messi játékáról

„Leo ugyanannyira motivált, mint négy esztendeje, õ önmagát motiválja. Amikor azt mondom, hogy négy gólt lõhetett volna a Sociedad ellen, akkor ténylegesen négy találatot jegyezhettünk volna fel a neve mellé. A pálya talaja azonban rendkívül megnehezítette a dolgát. A gólja gyönyörû volt Alves szenzációs passzából. Ameddig jól érzi magát, a pályán lesz.”

Köszönet a szurkolóknak

„Szeretném megköszönni a stadionba kilátogató szurkolóknak azt, hogy ilyen hidegben is kijöttek, és szurkoltak nekünk. Látniuk kellett, hogy a játékosaim gigantikus energiákat mozgósítanak azért, hogy versenyben maradjanak mindent fronton. Tello, Dos Santos és Cuenca például sokat segítettek, és tették mindezt óriási nyomás és eredménykényszer közepette. Nagyon reménykedem, hogy hamarosan visszatérnek a hiányzóink.”