Aludt a Barça, de végül felébredt: 3-1

Vitatott ítéletek és parádés gólok | A Gijón elvérzett a Camp Nouban

Az FC Barcelona nehezen, de begyûjtötte mindhárom pontot a Sporting Gijón ellen a Liga 25. fordulójában, miután 3-1 arányban legyõzte a gijóni csapatot. A katalánok az átaludt elsõ félidõ végén ugyan megszerezték a vezetést, ám a második játékrész elején Piquét kiállította a játékvezetõ, a Gijón pedig szinte azonnal utána egyenlített. A Pep Team végül ritmust váltott, és megérdemelten nyert hazai pályán.

Ahogyan az várható volt a sérülések és a válogatott mérkõzések miatt, Guardiola nem a megszokott csapatát küldte pályára a Gijón ellen, így kimaradt Puyol és Alexis, illetve kezdhetett Cuenca, Pedro és Keita is. A találkozóba egyik együttes sem vetette bele magát nagy lelkesedéssel, a Gijón visszahúzódva a térfelére védekezésre rendezkedett be, a Barça pedig türelmesen szövögette támadásait.

Az elsõ játékrész rendkívül gyenge színvonalúra sikeredett, a fegyelmezett Gijón ellen a katalánok nem nagyon tudtak komoly lehetõségeket kidolgozni, mivel vagy a vendégek zártak remekül vagy az utolsó passzok nem sikerültek. A Barcelona enervált volt, nem találta a ritmust, és ugyan az akarat látszott, ez kellõ pontossággal és dinamizmussal nem párosult.

Hogy végül mégsem maradt gól nélkül a Camp Nou az elsõ félidõben, az Iniestának köszönhetõ, aki a 42. percben gólra váltotta a hazai fölényt. 1-0, Keita ugratta ki kitûnõen Adrianót, a brazil visszagurítását pedig Iniesta az üres kapuba lõtte. Összességében hûen tükrözte az eredmény  a látottakat, mert a Barça dominált, esélyt sem adott a Gijónnak, de kevés lehetõséget is tudott kidolgozni.

A második félidõ ezzel szemben eseménydúsan kezdõdött, miután Velasco Carballo játékvezetõ kiállította Piquét a 46. percben. De las Cuevas iramodott meg a labdával, és a tizenhatos elõterében Piquével kellett megharcolnia a játékszerért, miközben a földre került, így nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozásért Piqué piros lapot kapott. A szabadrúgásból még nem szerzett gólt a Gijón, de a kipattanót megszerezte, a jobb szélrõl érkezõ beadást pedig Barral Valdést megelõzve a kapuba továbbította. 1-1, bajban a Barcelona, mely pár percre meg is zavarodott a piros lap és a bekapott gól hatására.

Guardiola látta, hogy csapata nem tudott azonnal reagálni a történtekre, így beállt Sánchez és Tello is Pedro illetve Fábregas helyére. A chilei rögtön gólt is szerezhetett volna, a 60. percben azonban túl sokat várt a kapussal szemben, így szögletre mentettek a védõk. A cserékkel felpörgött a Barça, Tello megpattanó beadása súrolta a felsõ lécet, és az egész együttes agresszívabb lett, ami persze fõként a 1-1-es állásnak volt köszönhetõ.   

A 79. percig nem koronázta siker a nagy erõfeszítéseket, jóllehet Tello rendre megverte a védõjét, Cuencának is voltak lövései, valamint Sánchez elõtt is adódott lehetõség. A 79. minutumban azonban érkezett Seydou Keita, és Alexis zseniális lekészítése után még zseniálisabban tekert a jobb felsõbe nagyjából 16 méterrõl. 2-1, megérdemelt hazai vezetés, Guardiola azonnal változtatott is, és Cuenca helyére érkezett Puyol – egyértelmû okokból.

A meccset aztán a 86. percben zárta le a Barça, amikor a szenzációsan futballozó Iniesta ugratta ki Xavit, a karmester pedig elpöckölte a játékszert J. Pablo kapus mellett. 3-1, ha nehezen is, ám végül begyûjti a három pontot a Pep Team. Rövid zárszót nehéz írni ilyen meccs után, de annyit mindenképpen le kell szögezni, hogy jóllehet a játékvezetõi ítéletek ezúttal több esetben is a katalánokat sújtották, a Barcelona gyenge teljesítményt nyújtott az elsõ félidõben, és a kiállítás kellett ahhoz, hogy ténylegesen felébredjen.

FC Barcelona – Sporting Gijón: 3-1 ( 1-0 )
Barcelona, Camp Nou
72.442 nézõ
Vezette:
Velasco Carballo

FCB: Valdés – Alves, Piqué, Mascherano, Adriano – Keita, Xavi, Iniesta – Cuenca (Puyol, 81′), Cesc (Tello, 58′), Pedro (Alexis, 58′).

Gijón: J. Pablo – Damián (Barral, 47′), Botía, Gálvez, Canella – A. Castro, N. Cases – Mendy, Orfila, Ayoze (Carmelo, 47′) – De Las Cuevas (Eguren, 74′).

Gólok: 1-0, Iniesta (42′); 1-1, Barral (47′); 2-1, Keita (79′); 3-1, Xavi (86′).

Piros lap: Piqué (46′).