A világ tetejérõl vissza az elit aljára | Neymar, Hummels és Guaita?
Az FC Barcelona labdarúgócsapata 2009. május 2-án a Real Madrid 6-2-es idegenbeli legyõzésével bejelentkezett a csúcsra, a Manchester United elleni Bajnokok Ligája fináléban felült oda, majd egészen ideáig sikerrel verte vissza a trónkövetelõk csapásait. A Bayern München azonban térdre kényszerítette, és minden kétséget kizáróan letaszította onnan. Miért most és hogyan lehet visszajutni oda? Lényeges kérdések röviden kifejtve.
A Pep Team többször is végigverte a világot, és az elfogulatlan és sértettségektõl mentes közvélemény nagy része elismerte minõségbeli fölényét. Pep Guardiola edzõ egy olyan együttest formált a saját nevelésû játékosokra támaszkodva, mely intenzíven letámad, akarja a labdát, megtartja azt, a labdatartásával elfárasztja ellenfelét, majd amikor az megrogyott az állandó futásban, Messiék kíméletlenül és gyorsan odaértek a kapu elé.
A saját nevelésû játékosanyagon túl ezt lehetõvé tették olyan játékosok, mint Rafa Márquez, Touré Yaya, Samuel Eto’o, Thierry Henry és a pályafutása csúcsán levõ David Villa, akik úgy hoztak minõséget és a katalán stílustól eltérõ elemeket a Barça játékába, hogy mindeközben tökéletesen illeszkedtek a gépezetbe. Eto’o távozása nagy veszteség volt, de a csúcsformában futballozó Villa pótolni tudta a kamerunit, és a fontos mérkõzéseken jelentõs részben hozzájárult a katalánok sikereihez.
Guardiola utolsó idényében már ugyan jelentkeztek problémák, ám a katalán tréner – amint az utólag most már tisztán látható – még javarészt egyben tartotta a stílust és annak tudatosságát, sõt a háromvédõs és négy támadós szerkezettel igyekezett ellenszert találni a betömörülõ ellenfelek ellen. Ez a rendszer intenzív letámadással be is vált, a Chelsea elleni BL-elõdöntõ visszavágóján már 2-0-ra vezetett a Barça, ám koncentrációs hibák és Messi kihagyott tizenegyese révén kiesett az akkori címvédõ.
Idén viszont a szezon végére teljes összeomlás figyelhetõ meg a rendszert illetõen, és ezt nem a 7-0-ás párharc alapján írjuk, mert két rossz meccset ki lehetne fogni, ám már a Real Madrid elleni kupaelõdöntõ visszavágóján is alig vezetett támadásokat a Barcelona. Megfojtják. Létszámbeli fölénnyel, sok futással és szervezettséggel, valamint azzal, hogy Messi mellett nincs olyan játékos, akire ténylegesen oda kell figyelni. Ez is jelzi, a probléma összetett. Egyrészt Alexis, Fábregas és Song nem Eto’o, Henry és Touré Yaya. Másrészt a játékosok a szezon végére már csak emlékezetbõl játszottak, és ugyan megcsinálták a szükséges mozgásokat, helyet teremtettek, de úgy tûnt, mintha nem értenék, miért is csinálják ezt. Márpedig ez nagyon fontos, érteni kell a szerkezet alaplogikáját ahhoz, hogy a támadásvezetések akkor is sikeresek legyenek, ha egy-egy akadályba ütköznek.
Tito Vilanova szerint nincs különösebb probléma, csak a játékosokból kell kihozni a legjobb formájukat. Ha Vilanova ezt tényleg így gondolja, a Barça jövõre sem tér vissza az európai szûk elitbe, és maximum csupán annak alján marad. Amennyiben a média jól informált, és a katalán szakmai vezetés Neymar, Hummels, Marquinhos és Guaita személyében gondolkodik, akkor ezen játékosok megfelelõ beillesztése mellett van remény a probléma megoldására.
Ez ugyanis probléma. Guardiola idejében is ugyanezek voltak a gyengéi a Barçának – kontratámadás, pontrúgások kivédekezése, fizikális hátrány – , ám Pep bõven ellensúlyozta ezt az állandó letámadással, a szervezettebb védekezéssel és a labda gyors járatásával, fõként a támadó harmadban. Vilanovánál ezek az elemek vesztettek a szerepükbõl.
Minõségi támadó, jó fizikumú védõ, letámadás és gyors labdajáratás új támadásépítési elemekkel. Ez lehet a sikeres jövõ.
