Minden kezdõdhet elölrõl: 1-1

A Barça két pontot elbukott a Levante ellen | A Madrid egy pontra került

A Barcelona botlott és csak egy pontot szerzett a Ciutat de Valenciában a Levante ellen, ami azt jelenti, hogy az Atlético Madrid átveheti a vezetést a bajnokságban és a Real Madrid egy pontra feljött a gránátvörös-kékekre. A Levante korai vezetõ gólját hamar sikerült egalizálni egy szögletbõl esett Piqué-fejes révén, de a Barça a késõbbiekben nem tudta kihasználni egyik helyzetét sem. Játékban és helyzetkihasználásban sem volt elég a vasárnapi produkció a három ponthoz.

Átlagos iramú játékot és két kísértetiesen hasonlító gólt láthatott a Ciutat de Valencia stadion közönsége az elsõ félidõben, ahol a Barcelona hamar hátrányba került, de fölényben játszott, és aránylag gyorsan ki is tudott egyenlíteni.

A katalán csapat a mezõnyfölény alapján nyugodtan meg is nyerhette volna az elsõ 45 percet, de a támadásai a szokásosnál lassabbak és kiszámíthatóbbak voltak, ezért elmaradtak a tiszta gólhelyzetek.

A Levante már a 10. percben elõnybe került, egy szöglet után Vyntrának tökéletesen jött a labda, erõbõl meg tudta fejelni azt, és Valdés nem tudta fogni a hosszú sarokba tartó játékszert.

A hazai elõny 9 percig tartott, meglepõ módon a Barcelona is eredményes tudott lenni egy szöglet után – ami igen ritkán szokott bekövetkezni. A baloldali sarokrúgás után Piqué emelkedett a kapu elõterében, és õ is a hosszú sarokba továbbított. 1-1!

Ezt követõen is fölényben volt a Senyerában játszó Barça, de aránylag kevés helyzetet sikerült kidolgozni.

A szünet után hasonló mederben folytatódott a meccs, a Levante inkább csak ellencsapásokkal próbálkozott, a Barcelona pedig variálta a rövid passzos játékot egy-egy hosszabb passzal.

Idõvel jöttek azért a nagyobb ziccerek is, csakhogy ezek mind kimaradtak. Az 50. és a 60. perc közötti periódusban úgy látszott, csak idõ kérdése, hogy mikor szerez vezetést a katalán csapat, mert az esetek többségében a védelemnek már sikerült mattot adnia Messiéknek.

Fábregasnak volt egy nagyon ígéretes távoli lövése, majd percekkel késõbb az õ sarkazása után Messi elõtt adódott nagy gólhelyzet, ami szintén kimaradt, és a kapusról kipattanó labdát még nagyobb ziccerbõl Xavinak 5 méterrõl, üres kapura nem sikerült belõnie – pontosan az elõtte álló védõbe bombázott.

A 61. percben Jordi Alba pontos középre adása után Messi lõhetett nagy helyzetbõl, de Juanfran még bele tudott lépni a labdába.

Ezt követõen meglepõ módon szétesett a Barcelona támadójátéka, nem sikerült állandó nyomás alá helyezni a Levantét, mely idõrõl idõre egy-egy veszélyes kontrára is képes volt. Tata Martino cserékkel próbálta megadni a szükséges pluszt a csapat támadójátékának, jött Sergi Roberto, Tello és a fiatal Dongou is. A játék ekkor azonban már a Levante szája íze szerint alakult, és nem sikerült játékból helyzeteket teremteni, ami egyrészt a szervezett védekezés érdeme, másrészt a Barça játékának szegénységét is mutatta. Most nagyon hiányzott a gyorsaság és a dinamika, így alapvetõen nem is érdemelt jobb eredményt a Barcelona.

Az Atlético Madrid ezzel esélyt kapott, hogy átvegye a vezetést a bajnokságban, a Real Madrid pedig egy pontra közelített a 3. helyen.

Levante UD – FC Barcelona: 1-1 (1-1)
Valencia, Ciutat de Valencia
25.000 nézõ
Vezette:
Del Cerro Grande

Levante: Keylor Navas, Nikos, Juanfran, Navarro, Vyntra; Simao, Diop, Rubén (El Adoua 72’), Ivanschitz (Sergio Pinto 87’), P. López; El Zhar (Ángel 55’).

FC Barcelona: Valdés; Montoya, Piqué, Mascherano, Alba; Busquets, Xavi (Dongou 83’), Cesc (Sergi Roberto 73’); Alexis, Messi és Pedro (Tello 78’).

Gólok: Vyntra (10’), Piqué (19’).