Henry: „Több mint egy klub? Ezt megélni kell”

Emlékek a barcelonai három évérõl | Visszavonult a profi futballtól

Nemrégiben jelentette be a visszavonulását, de most elsõsorban a Barcelonánál töltött éveire emlékezett vissza Thierry Henry, akinek mindig az Arsenal marad az elsõ számú klubja, de különös és kedves kapcsolat fûzi a mai napig a Barçához. Interjú.

Bõ egy hónappal ezelõtt jelentette be a visszavonulását. Hiányzik már a játék?

Nos, még nem, de azért, mert még nem is váltottam, nem távolodtam el a focitól. Normális körülmények között most a vakációmat kellene töltenem az MLS szokásos ritmusa miatt. Amikor ismét folytatódik a bajnokság az Egyesült Államokban, márciusban, akkor én már otthon leszek, és az lesz majd igazán furcsa. De tisztán láttam, hogy most jött el az idõ, hogy abbahagyjam. 20 évig játszottam ezen a szinten, és ez nem könnyû dolog: minden percben, minden órában a munkádra gondolsz játékosként. Szerencsém volt abban, hogy nagy csapatokban játszhattam, szerintem nem lehet semmit a szememre vetni. Nem is igazán foglalkozom a múlttal, mert mindig a legjobbat akartam nyújtani.

Milyen emlékei vannak a Barçáról?

Ez egy csodálatos emlék. Az emberek tudják, hogy mit jelent számomra az Arsenal, ez tagadhatatlan, de a Barça egészen más. Én a második évemben értettem meg, hogy mit jelent a „Több mint egy klub” kifejezés. Korábban láttam, olvastam, mondták is, és megpróbálták elmagyarázni, de nem tudtam, mi rejlik emögött. Ezt meg kell élni, hogy megértsd. Én láttam a legjobb Barçát, de szerintem többet tanultam a rosszból, az elsõ évembõl, mert végülis mindent sokkal jobban át tudsz élni, ha összehasonlítod a dolgokat. Szenvedni kell ahhoz, hogy késõbb élvezni tudd a dolgokat, és én élveztem a triplázás évét, mert egy nagyon nehéz szezonból jöttünk. Soha, de soha az életemben nem fogom elfelejteni a három kupás évet. Én azért jöttem a Barçába, hogy címeket nyerjek, elsõsorban a BL-t, és ez megfizethetetlen.

Egy éven belül megélte a teljes káoszt, egy szétesõ csapatot, Frank Rijkaard utolsó szezonját, és egy másikat, amelyikben mindent megnyert Guardiolával. Hogyan emlékszik arra az átmeneti évre?

Én nagyon sokat tanultam az elsõ évemben. Ez volt a legrosszabb, de sokat segített abban, hogy jobban megismerjem magamat. Soha nem könnyû egy új helyre jönni, és akkor a Barçában ott volt Ronaldinho, Messi, Eto’o és a többiek. Maradhattam volna az Arsenalban, de mindig szerettem volna egy kalandot a Barçában, és az idõ nekem adott igazat. Nem volt könnyû: nagyon sok játékosnak kellett távoznia egy rossz év után, és elismerem, hogy nekem is voltak kétségeim, amikor véget ért az elsõ év. Az emberek dühösek voltak, a klubnál lévõ közeg egészen furcsa volt. De beszéltem Peppel, nagyon jól átbeszéltük a dolgokat a vakáció elõtt, és neki köszönhetõen úgy döntöttem, maradok. Az emberek többet vártak tõlem, ehhez hozzá kell tudni szokni, azt nem várhatod, hogy a klub alkalmazkodjon hozzád. Maradtam, és egy csodálatos szezont élhettünk meg. Ha elmentem volna akkor a Barçából, soha nem bocsátottam volna meg magamnak. Maradtam, és mûködött.

Ha a közönségnek kellene kiválasztania Henry nagy pillanatát, talán a legtöbben a Bernabéuban elért 2-6-nál maradnának.

Most már egészen más perspektívából tudok beszélni a felejthetetlen 2-6-ról. Én értem, hogy nem vagyok születésemtõl fogva culé, a családom sem az a hagyományait követve, de azon a napon én is egy Barcelona-szurkoló voltam. Már korábban észrevettem, hogy a közönség nagyon azonosul a klubbal, de azon a napon emlékszem, ahogy visszatértünk az El Pratra, és annyi embert láttam… olyan volt, mintha megnyertük volna a bajnokságot, pedig még nem. Az emberek viszont úgy ünnepelték azt a gyõzelmet, mintha egy trófea lenne. Akkor szembesültem vele, hogy mit jelent a „több mint egy klub”, hogy mit jelenthet egy gyõztes Clásico. A Barça egy kultúra, egy vallás, valami más. Egy elképesztõ klub. És természetesen az Arsenal után a Barça az, amit a legjobban átérzek. Minden héten megnézem az Arsenal és a Barça eredményeit.

Most akkor már Öné a feladat, hogy másoknak elmagyarázza, mit jelent a „Több mint egy klub”.

Igen, amikor a csapathoz jöttem, Samuel Eto’o mondta nekem, hogy ez a klub elképesztõ, és amikor nyer, nem lehet semmi máshoz sem hasonlítani. Én akkor azt mondtam magamnak, hogy bárcsak…

De Ön már úgy jött a csapathoz, hogy nagyon sok trófeát nyert az Arsenallal…

Igen, de ez teljesen más dolog. A Barça az a Barça, most már el tudom mondani, amit ez jelent; az edzések, amit az emberek várnak, a sajtó mûködése, az edzõ, amilyen elvárásokkal jár az, hogy ezt a mezt viseled. Nem tudom, hogy mi történik egy másik nagy spanyol klubnál, de a Barçában amikor felveszed azt a mezt… nagyon felkészültnek kell lenned arra, hogy hordhasd. Én azért már nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem a Barça történelmének, és egy csodálatos generáció tagja lehettem. Mindig elmondhatom majd, hogy ott voltam.

A nagy pillanatok dacára nem érzi úgy, hogy hiányzott a „feeling” a Barça szurkolóival?

Az embereknek talán lehet ez az érzése, mert nem szerettem soha sokat beszélni a sajtóban. Azt elfogadom, hogy nagyon sajátságos módon éltem a mindennapokat: nem akartam tiszteletlen lenni a sajtóval, de nem szerettem beszélni. Jobban szerettem a munkámra összpontosítani. Viszont amit mondtam akkor, amikor elhagytam a Barçát, most ismét elmondom: magamat is egy culénak tartom… amíg a Barça szurkolói ezt megengedik nekem. Sokat utazom, az emberek megállítanak világszerte, és azt mondják, hogy õk culék. Egész nap beszélhetnék a Barçáról…

Három szezont töltött a Barçában, de talán lehetett volna több is. A sérülések miatt nem folytatta?

Az utolsó három hónapomban keveset játszottam. Az tény, hogy nem voltam egészséges a hátam miatt, de ki kell mondani az igazat: Pedro megérdemelte, hogy játsszon, és ezért én nem játszottam. Az én idõmben ugyanúgy elõfordult ez, és valaki mástól elvettem a kezdõ tagságot. De az nagyon meglepett, ahogyan a közönség kezelt, amikor ünnepeltük a 2009-2010-es Ligát. Akkor kezdték el kántálni a nevemet, amikor arra egyáltalán nem számítottam. Az a pillanat nagyon meghatott, egy olyan idõszak után, amikor nem játszottam sokat, és azt gondoltam, hogy az emberek csak Pedrót akarják látni. Nagyon kellemes meglepetés volt.