A Calderón pokla vár a Barçára

CdR: negyeddöntõ, visszavágó | Mathieu a keretben, sérültek Madridban

Szerda, azaz ma  este 21 órakor következik a visszavágó a Copa del Rey negyeddöntõjében, amikor is az Atlético Madrid hazai pályán fogadja a Barcelonát az elsõ felvonás egygólos katalán gyõzelme után. A párharc állása és a tény miatt, hogy ‘Cholo’ Simeone több kulcsjátékosát nélkülözni kénytelen, a Barça papíron esélyesebb, ugyanakkor a Calderón pokla, az argentin tréner fanatikus motivációs képessége illetve az Atlético hazai intenzív csapatjátéka láttán errõl szó sem lehet. Nagyon kemény 90 perc vár Luis Enrique csapatára.
 

 
Az argentin tréner sérülés miatt nem számíthat Koke, Ansaldi és Tiago játékára, eltiltás miatt pedig Godín sem szerepelhet majd a visszavágón. Ami viszont ennél is jobban aggaszthatja Simeonét, az a kevés helyzet, amit csapata kidolgozott a Barça elleni elmúlt két meccsén, ráadásul a katalánok ezúttal a rögzített játékhelyzeteknél is nagyon koncentráltak, nem véletlen, hogy az odavágón Simeone váltott, és kis szögletekkel próbálkozott. Mindez azért is figyelemre méltó, mert az Atlético egyik legnagyobb erõssége a rögzített helyzet. 
 
Ezzel szemben Luis Enrique szinte teljes kerettel számolhat, és csak a régóta sérült Vermaelen, valamint az epizodista Douglas játékára nem számíthat. A szakvezetõ ki is hirdette a keretét a délelõtt folyamán, így kiderült, hogy a kisebb sérülésén túljutó Mathieu utazik Madridba – ellentétben Montoyával, Sergi Robertoval és Bravoval. Sokat írtunk már a Sociedad elleni vereség óta bekövetkezett fordulatról, annak okairól, a múlt heti odavágón pedig bebizonyította a Barcelona, hogy képes állandósítani ezt, hiszen Simeone csapatát kétszer egymás után kevesen szokták legyõzni. 
 
A Barça nagyon optimistán várhatja a találkozót. A csapatvédekezés egészen magas szintû, a támadók pontosan tudják, mikor, a pálya melyik területén és mennyit kell védekezniük, Alves oldalát pedig eszméletlenül megerõsíti Rakitic, aki ráadásul már az elõrejátékban is kezdi megközelíteni a klasszisát. Ezen felül Luis Enrique most már kevesebbet kísérletezik, így Iniesta is sokkal többet villant már abból, amit valójában tud, a csapatvédekezés meglétével pedig Busquets ismét odaér mindenhova. Luis Enrique ezen felül mostanra elérte, hogy csapata sokkal koncentráltabb a rögzített helyzeteknél, ráadásul az elmúlt meccseken már tendencia volt egy-egy új figura felbukkanása a katalánok által elvégzett szögleteknél, szabadrúgásoknál. 
 
Tavaly a klasszisokban bízhattak a szurkolók, most azonban a csapatban, mely az elmúlt néhány héten lerakta egy sikeres tavasz alapjait. Ezt kell most ismét bizonyítani – ezt írtuk már az odavágóra is, és most is csak ismételni tudjuk magunkat, hiszen a pozitívumok ellenére lehet még, és kell is még fejlõdnie a gárdának, fõként egyéni szinteken. Az egyik ilyen személy Suárez, aki a kezdeti nehézségek után teljesen beilleszkedett a gépezetbe, mozgásával nem csak területeket teremt, de oda is ér a kapu elé, más kérdés, hogy a görcsösség miatt öt méterrõl is képes még a kapu fölé helyezni a labdát. A görcsösség léte azonban egy pozitív jel, hiszen azt le lehet vetkõzni, ha viszont nem akarna bizonyítani Suárez, azt a motivációt nem lehetne elõteremteni sehogyan sem. 
 
A Calderón pokla vár a Barcelonára. ‘Cholo’ csapata otthon még intenzívebb, és egészen biztosak lehetünk benne, hogy az Atlético a legsportszerûbb eszközöktõl a provokáción keresztül a legdurvább belépõkig mindent el fog követni a továbbjutás érdekében. Ezen nem szabad lamentálnia Messiéknek, hanem egyszerûen fejben fel kell rá készülni, és a lehetõ legjobban felpörögni.
 
Simeone nem véletlenül nevezte a mérkõzés kulcsának az intenzitást és a koncentrációt. „Úgy kell végigjátszani minden egyes percet, mintha az az utolsó lenne” – mondta a találkozó elõtt ‘Cholo’, a Barçának pedig szintén így kell hozzáállnia a meccshez, mert az Atlético így fog, ez biztos.
 
Atlético Madrid – FC Barcelona
Madrid, Vicente Calderón
21:00
Vezeti:
Gil Manzano.
TV: Paulaner Sörház / Digisport1
 
Atma: Oblak – Juanfran, Miranda, Giménez, Siquiera – Arda, Gabi, Mario Suárez, Raúl García – Griezmann, Torres. 
 
FCB: Ter Stegen – Alves, Piqué, Mascherano, Alba – Busquets, Rakitic, Iniesta – Messi, Suárez, Neymar.