Enrique: „Liga vagy BL? Mindkettõ!”

Mindent meg akar nyerni | A Málaga kemény ellenfél, vigyázni kell

A szombati, Málaga elleni hazai bajnoki elõtt Luis Enrique ült az újságírók mikrofonjai elé. A katalánok trénere kiemelte, hogy bár nagyszerû szériában van a csapata, a Málaga már az õszi meccsen is megnehezítette a dolgukat. Az edzõ emellett szót ejtett Tito Vilanováról is, akirõl edzõpályát neveztek el pénteken.

Meg kell mutatni, ki a jobb

„A célunk, hogy gólhelyzeteket teremtsünk, valamint megpróbáljuk õket levédekezni. A hibák a jó csapatok ellen duplán számítanak. Nem csak rajtunk múlik, hogy elõrelépjünk a tabellán. Elõször nyernünk kell, aztán meglátjuk, a többiek hogyan teljesítenek.”

„Amrabat és Camacho hiányozni fognak, õk a Málaga fontos játékosai. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ne tudják majd a saját játékukat játszani.”

„A mi csapatunk hozzá van szokva ahhoz, hogy három naponta meccseken szerepeljen. Nem feledkezhetünk meg a három pontról, ami a gyõzelemért jár. Azt azonban meg kell mutatnunk, hogy csak mi nyerhetünk szombat délután.”

„Egyre izgalmasabban alakulnak a dolgok, nagyon jól érzem magam a csapatnál. Sok összecsapás vár ránk rövid idõn belül, szóval rengeteg dolgot kell észben tartanunk. Egyelõre a következõ fordulóra koncentrálunk, hiszen csak erre lesz közvetlen befolyásunk.”

„A gyõzelmi sorozat jó érzéssel tölti el a játékosokat. Motiválja õket és növeli az önbizalmunkat meccsrõl meccsre. Én minden mérkõzést és minden trófeát meg akarok nyerni. Keményen fogunk dolgozni, és megpróbáljuk elérni ezeket a célokat.”

Az õszi döntetlen

„Az odavágón a Málaga nagyszerûen játszott. Akármelyik csapat akadályozza meg, hogy helyzeteket teremtsünk, meg kell dicsérni õket, hiszen ez azt jelenti, hogy nagyon jól védekeznek. Nagyon szorosan õrizték az embereinket, ezzel pedig megnehezítették a dolgunkat.”

Tito hatása

„Nem volt részem abban az örömben, hogy együtt játszhattam vagy együtt edzõsködhettem volna vele. Mindenki tudja, mekkora veszteség ért minket; csodálatos ember volt. Gyönyörû és emlékezetes nap volt a családnak (az edzõpálya felavatása – a szerk.). Szembetûnõ, mennyire profi is volt, és milyen nagy hatást gyakorolt a vele együtt dolgozókra.”