Akad még teendõ a Szuperkupáig: 2-2

Védekezésbeli hibák a Chelsea ellen | Jó Ter Stegen és Suárez

A Barcelona 2-2-es döntetlenre végzett az idei harmadik elõkészületi meccsén a Chelsea ellen Washingtonban. A katalán csapat jól teljesített támadásban, Messi és Neymar nélkül is volt fantázia a játékában, de gyengeségeket mutatott védekezésben. A Sevilla elleni Európai Szuperkupa döntõig még másfél hét van hátra.

Ahogy a korábbi két amerikai meccs, úgy ez is bõven szolgálhat tanulságokkal Luis Enrique számára, a tréner el is mondta, hogy az eredmény érdekli most a legkevésbé. Inkább kell izgassa, hogy a védelemben bõven van még teendõje, vagy más összeállítást kell kitalálnia…

Az elsõ félidõben az Adriano, Bartra, Mathieu, Douglas négyesbõl egyedül Adrianót nem érheti kritika, Douglas 16 perc után megsérült, és le kellett cserélni. A brazil nagyon peches idén is, mert máris hosszú idõre, két hónapra kidõlt. Bartra és Mathieu azonban gyakran meg kellett éljék, hogy a Chelsea mögéjük tudott kerülni, és kidolgozott gólhelyzeteket.

Hazard így szerzett vezetést a 9. percben, de Ter Stegen már ezt megelõzõen is védett nagyobbakat. A Barcelona késõbb tudott reagálni, a támadások fõ kezdeményezõje és kivitelezõje Luis Suárez volt, aki Messi és Neymar nélkül bátran vállalja a terhet a maga vállára. Más kérdés, hogy Courtois a túloldalon nagyokat védett, az uruguayi azonban a szünet után már büntetett. Az 52. percben Zouma rossz felszabadítása után már gólhelyzetben nagyon szép megoldást választott, várt egy ütemet, majd az emelését éppen Zouma már csak a gólvonal mögül tudta kirúgni – ha lehet hinni a játékvezetõnek.

1-1 után kevesebbet szenvedett a Barcelona, és nem sokkal késõbb vezetést is szerzett Sandro nagyon szép lövésével. Ezzel úgy tûnt, hogy a katalán csapat viheti el a képzeletbeli három pontot, de egy beívelést és egy felpattanó labdát követõen Masip eleve késve, nem a labdát ütötte el, hanem a játékszert korábban elfejelõ Cahill fejét paskolta meg. Súlyos hiba, a vége pedig 2-2. A meccset követõ büntetõrúgásokat a Chelsea nyerte, a Barcelonából Halilovic és Piqué hibáztak.

Hibák továbbra is akadnak, a Fiorentina ellen vasárnap lehet tovább javítani rajtuk, akkor már Európában.

FC Barcelona – Chelsea FC: 2-2
Washington, FedEx Field

FC Barcelona: Ter Stegen; Adriano, Mathieu, Bartra, Douglas; Busquets, Rakitic, Gumbau; Munir, Suárez és Sandro. Cserék: Sergi Roberto, Piqué, Pedro, Iniesta, Rafinha, Jordi Alba, Vermaelen, Masip, Samper és Halilovic

Chelsea: Courtois; Ivanovic, Cahill, Zouma, Azpilicueta; Oscar, Matic, Cesc; Kenedy, Hazard és Diego Costa. Cserék: Ramires, Falcao, Obi Mikel, Remy, Willian és Chalobah

Gólok:
1-0: 9. perc Hazard, 1-1: 51. perc Luis Suárez, 1-2: 65. perc Sandro Ramírez,2-2: 84. perc Cahill.