Enrique: “Mindkét csapat a labdatartásra játszik”

Szerinte jól játszottak Bilbaoban | A presszing lesz a kulcs vasárnap

A vasárnapi mérkõzést felvezetõ sajtótájékoztatóján Luis Enrique méltatta a Villarreal védõ-, és támadósorát, kiemelve, hogy az ellenfelük hasonló játékfelfogásban játszik majd vasárnap, mint a Barça.

„A Villarreal kiválóan játszik, és sok lehetõséget tudnak kialakítani támadásban, miközben rendkívül szilárd a hátsó alakzatuk. Mindkét csapat megpróbálja majd irányítani az összecsapást, miközben birtokolni akarják a labdát. Ez lesz a kulcs vasárnap este.”

„Úgy lépünk pályára, hogy tudatában vagyunk, milyen jó csapat az ellenfél. Õk kapták a legkevesebb gólt a Ligában, ami az utóbbi évek szisztematikus edzõi munkáját dicséri. Támadó felfogású a csapat, akik tudják, hogy szerezzenek gólt, emellett viszont stabilan állnak a lábukon a kapujuk elõtt is.”

„Meg akarjuk szerezni a három pontot, ugyanakkor tudjuk, hogy nagyszerûen kell teljesítenünk, mert kemény mérkõzés vár ránk. A Villarreal az élmezõnyhöz tartozik, jól végzik a munkájukat.”

„Nehéz lesz, mert legalább annyira akarjuk tartani a labdát, mint õk. Jól kell alkalmaznunk a presszinget, és okosak kell legyünk, ha nálunk van a játékszer. A kulcs, hogy nálunk legyen többet, még egy ilyen csapat ellen is.”

Visszatekintés a San Mamésra

„Bilbaoban jól játszottunk és rengeteg helyzetet kidolgoztunk. Megfelelõen zártuk le a megnyíló területeket, feltolva védekeztünk és szépen megtartottuk a formációt. A csapat többet érdemelt volna, nem is változtatjuk meg a felkészülésünket a vereség miatt. Én személy szerint támogatok minden olyan lehetõséget, ami segíti a bírókat és a játékosok védelmét. Segítenünk kell a játékvezetõket, hiszen olykor a másodperc tört része alatt kell döntéseket hozniuk, ami nagyon nehéz feladat. Ha nem úgy alakul az eredmény, mint szeretnéd, olykor frusztrálttá válhatsz, de a játékosaim jól kezelték az érzelmeiket.”

„Még mindig van lehetõség hibázni a bajnokságban, de nem akarunk. Mi nyomást próbálunk helyezni az élen állókra és közelebb férkõzni hozzájuk.”

Neymar formája

„Neymar jól játszik, mindig is nagyon érett felfogásban játszott, mindenféle szituációt jól kezel. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan a gólok is jönnek majd.”

Védekezési stratégia

„Vannak olyan csapatok, akik magasra helyezik a védekezésüket, mások beállnak a tizenhatosra. Nincs mágikus formula, amivel abszolút eredményesek lehetünk.”