Piqué: “Láttad? Igen, Te, láttad?”

Javier Tebas Liga elnöknek mutogatott | Szerinte jól játszottak

Gerard Piqué a Villarreal elleni mérkõzés hármas sípszavát követõen, amint az öltözõfolyosó felé sétált a gyepen, az ujjával a díszpáholy felé mutogatott, és a ‘Movistar+’ televízió kamerái szerint azt mondta Javier Tebas Liga-elnöknek címezve, hogy “Láttad, Igen, Te, Te, láttad?”. A katalán védõ ezt követõen nyilatkozott is a mix zónában – miközben a múlt heti nyilatkozatát még csak ma fogja vizsgálni a játékvezetõi bizottság.

 

Bruno kétszer is kezezett

“Két nagyon egyértelmû kezezése volt Brunónak. Láttam Mascheranóét is, de ha a szándékosságról beszélünk, az egyik ilyen, a másik olyan… de elemezzenek ki mindent, nem fogok beszélni róla. Minden héten egyre inkább igazat adnak nekem azzal kapcsolatban, amit a múlt héten mondtam.”

Jobbak voltak, mint a Villarreal

“Sokkal jobban játszottunk, mint õk, de utána részletek döntöttek. Végtelenül felülkerekedtünk, nagy meccset játszottunk, nyugodt volt a játékunk. Õk nagyon jól visszazártak hátul, és sokkal több lehetõségünk volt, mint nekik.”

A játékvezetõk

“A játékvezetõk? Látjátok Ti is. Nyilvánvaló, hogy mi történt ma a pályán. Nem szükséges mondani semmi mást.”

Elúszóban a Liga?

“A Liga nem veszett el. Meg vagyok gyõzõdve róla, hogy meg tudjuk fordítani, és meg tudjuk nyerni. De meg kell változzon néhány dolog.”