Fél lábbal már az elődöntőben: Barça-Roma 4-1

Öngólok és a bíró is segítette a csapatot

Valószínűleg saját erőből is előnnyel utazhatott volna a Barcelona a visszavágóra a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, mert jobban játszott ellenfelénél, de a Roma elleni odavágón a szerencse és a bíró is szerepet játszottak abban, hogy megnyugtató, 4-1-es előnyt szereztek Messiék a jövő hétre. A Barça nem játszott rosszul, de nem is volt ellenállhatatlan, az eredményhez kis részben azonban kellett a játékvezető is, aki a kétes szituációkat a 16-osnál a csapat javára fújta be, másrészt a Roma szerencsétlenkedése is, hiszen a mérkőzés öt góljából hármat is az olaszok szereztek, szépséghiba, hogy ebből kettő is öngól volt. A hazai győzelem ettől független megérdemelt volt, a háromgólos előny pedig a kapott gól ellenére is félig már az elődöntőt jelenti.

Régóta nem volt igazán váratlan húzása Ernesto Valverdének a kezdőcsapatot illetően, de most a Roma ellen újra megkeverte a kártyákat: a jobboldali középpályás posztjára ezúttal nem a Chelsea ellen remeklő Dembélé került be, nem is Paulinho vagy André Gomes, hanem Sergi Roberto kapott itt hosszú idő után újra lehetőséget, a helyére, a védelembe pedig az a Semedo került be, aki a február végi combizom sérülése óta nem is játszott.

A portugál jobbhátvéd aztán hamar főszereplővé is válhatott volna, a 10. percben egy Roma támadás alkalmával ugyanis hátulról elsodorta Dzekót a 16-oson belül, amiért akár büntetőt is ítélhetett volna a holland játékvezető, mert volt kontakt a két játékos között. Az olaszok a mérkőzés elején próbálták megfogni a Barcelonát, nem álltak vissza teljesen, igyekeztek minél magasabban letámadni és labdát szerezni, ami többször is eredményre vezetett, ám a direktebb támadófocit nem vállalták fel és inkább csak tartották a labdát.

A Barcelona aztán az idő múlásával egyre jobban átvette a mérkőzés irányítását, ez pedig helyzetekben is megmutatkozott: Rakitic a 18. percben egy szöglet után a kapufát találta el, a 28. percben pedig Suárez lövésénél védett óriásit Alisson. A félidő második felére egyre nagyobb fölényt alakított ki a Barcelona, már 62%-ban birtokolta a labdát. Ezzel a vendégekre nehezedő nyomás is nőtt, ami alatt végül megtört a Roma – bár kellett hozzá a szerencse is. A 38. percben Rakitic labdaszerzése után középen játszották ki Messiék a római védőket, az utolsó passzba viszont De Rossi bombagólt érő szerencsétlen mozdulattal ért bele, 1-0! A 16-os egyébként főszerepet játszott a félidő végén is, a vezetést jelentő gól után két perccel Messit nyomták el a büntetőterületen belül, ami nem ért büntetőt – helyesen, aztán a 40. percben Umtiti szabálytalansága miatt viszont már tényleg úgy tűnt, jogosan reklamálnak a rómaiak, de a játékvezető büntető helyett csak szabadrúgást ítélt – talán helytelenül…

A fordulás után a Roma majdnem meglepte a hazaiakat, gyakorlatilag az első támadásból megszerezhette volna az egyenlítő gólját, de Perotti nagy helyzetben mellé fejelt. Néhány perc ingadozás után helyre állt a világ rendje, a Barcelona visszavette az irányítást és 5 perc alatt két újabb gólt szereztek Messiék – újra egy kicsit szerencsésen. Az 55. percben egy kisszöglet után Umtiti érkezett egy lapos beadásra, ám végül nem róla, hanem Manolas térdéről pattant a kapuba a labda, 2-0, újabb öngól! A Roma mindent megtett hátrányban, hogy visszajöjjön a meccsbe, de ter Stegenig nem jutott el, a Barça viszont kedvére kontrázhatott és immár saját erőből, meg is szerezte a harmadik gólját: egy ellentámadás végén Messi tálalt Suárez elé, akinek a lövését még védte Alisson, viszont a kipattanó a támadással felfutó Piquét találta meg, aki 5 méterről a kapuba passzolt, 3-0!

A meccs képe és az eredmény alapján a Barcelonának nem volt miért aggódnia és a párharc is akár már lefutottnak tűnhetett, de a túlzott magabiztosság egy idő után átcsapott könnyelműségbe. Helyzetek ugyan voltak továbbra is, Messinek is volt több jó lövése, ám a koncentráció és a pontosság hiányzott a befejezéseknél. Támadásban ez nem is volt gond, ám védekezésben is ez volt a helyzet és ez több római gólszerzési lehetőséget is eredményezett. Ter Stegen az eladott labdája után még óriási bravúrt bemutatva védeni tudott – ez volt a Roma első kaput eltaláló lövése -, nem sokkal később viszont Dzeko szépen fordult le Albáról és passzolta el a labdát ter Stegen mellett, 3-1!

Hiába szépített azonban a Roma, a párharc mégsem vált újra nyílttá, mert a Barcelonának sikerült még felpörögnie a végén: a 87. percben a cserként beállt Denis Suárez centerezett a balszélről, az egyik római védő rosszul ért labdába, Suárez pedig könyörtelenül lecsapott a lecsorgó labdára, véget vetve ezzel a hosszú ideje tartó góltalanságának a Bajnokok Ligájában, 4-1!

Valverde elégedett lehetett a látottakkal, mert bár csapata nem játszott ellenállhatatlanul és volt egy-két védelmi megingása is, de nagyrészt kézben tartotta a meccset és szerzett egy háromgólos előnyt a jövő keddi visszavágóra. Semedo jó játékkal tért vissza, Robertóval uralták a pálya jobb szélét, illetve Piqué és Umtiti is végre a képességeiknek megfelelően játszottak. Az idegenben szerzett gólja révén a Roma pedig reménykedhet ugyan még valamifajta csodában, de ezzel az eredménnyel a Barça gyakorlatilag fél lábbal már az elődöntőben van.

FC Barcelona – AS Roma 4-1 (1-0)
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, odavágó
Barcelona, Camp Nou
90.106 néző
Vezette: Danny Makkelie (holland)

FC Barcelona: Ter Stegen – Semedo, Piqué, Umtiti, Alba – Sergi Roberto (André Gomes 83′), Busquets (Paulinho 66’), Rakitic, Iniesta (Denis Suárez 85’) – Messi, Luis Suárez.

AS Roma: Alisson – Bruno Peres, Fazio, Manolas, Kolarov – Pellegrini (Gonalons 60′), De Rossi (Defrel 77′), Strootman – Florenzi (El Shaarawy 72′), Džeko, Perotti.

Gólok: De Rossi 38’ (öngól), Manolas 55’ (öngól), Piqué (59′), Luis Suárez 87’, ill. Dzeko 80’,

Sárga lapok: Kolarov 43’, Strootman 86’.