Deulofeu: “Enyém a felelősség, hogy nem tudtam bizonyítani”

Nem számol már a visszatéréssel | Önkritikus magával szemben

Nyári hazatérése után fél évvel már ismét Angliában játszik Gerard Deulofeu, miután nagyon nem sikerült bizonyítani képességeit Barcelonában. A váltás így nem volt meglepő, de anno az utánpótlás csapatokban rendre a legjobbak között számon tartott katalán játékos most őszintén elismerte a Esports COPE-nak adott nyilatkozatában, hogy a történtekért elsősorban ő a felelős. 

Gerard Deulofeu nagy reményekkel érkezett vissza Barcelonába tavaly nyáron néhány év külföldi kalandozás után, hogy bebizonyítsa Barcelonában is: többre hivatott annál, mint egy örök ígéret. Neymar távozása és Dembélé korai sérülése meg is nyitotta előtte az utat a kezdőcsapatba Ernesto Valverdénél, az edző pedig folyamatosan meg is adta neki a lehetőséget arra, hogy megmutassa magát, ám Deulofeu elvétve élt ezzel és többnyire csak csalódást keltő teljesítményt nyújtott. Januárban aztán távozott kölcsönbe a Watfordhoz, legutóbbi nyilatkozata alapján viszont már nem is álmodozik a visszatérésről – önkritikusan pedig beismerte, ez nagyrészt a saját hibája.

“Úgy látom, nagyon nehéz lesz nekem visszatérnem Barcelonába. A felelősség legnagyobb része az enyém, végül is, én vagyok az, aki nem tudta megmutatni a valódi értékét. Sokkal jobban hiszek magamban, mint mások, de beismerem, nem tudtam egyenletes teljesítményt nyújtani.”

“Elfogadtam, hogy távozzak, mert nem játszottam másfél hónapig. Nem működött a dolog. Játszani akarok és boldog lenni, nem szeretek a padon ülni, ahogy a legtöbb játékos sem, de elmondtam az edzőnek, mikor kölcsönbe távoztam: ‘A hibák nagy részében engem lehet csak okolni, mert megadtad nekem a lehetőséget a játékra.’ Rengeteg dolog van Barcelonában, ami nehézséget jelent és nagy igényeket támaszt feléd. Az ügynökömnek beszélnie kell majd a klubbal, de nem tudom mi fog történni, mert én magam sem tudom.” 

“Amióta megérkeztem a Watfordhoz, boldog vagyok, nagyon jól bántak velem. Én is vigyázok magamra és remélem játszani fogok még a szezon vége előtt” – utalt arra Deulofeu, hogy sérülés miatt legközelebb csak áprilisban fog játszani. Eddig egyébként 4 mérkőzést játszott végig, összesen egy gólt szerezve. Gólpassza ugyan nincs, de sokkal meghatározóbb szereplője tud lenni csapatának, mint Barcelonában, több sikeres csele, lövése és kulcspassza van meccsenként.

Lehet, hogy a fenti nyilatkozattal egyébként bebizonyosodott, Bojan Krkic után egy újabb ígéretes tehetségről kell lemondani a Barçában, mert képtelen megfelelni a legmagasabb elvárásoknak.