Valverde: “Úgy kell játszanunk, mintha 0-0 lenne”

Nem érdekli a triplázás lehetősége

Hiába a háromgólos előny a Bajnokok Ligájában, Ernesto Valverde nem akar semmit a véletlenre bízni és úgy akarja kezdeni a Roma elleni visszavágót, mintha 0-0-ról indulna minden. Busquets játékáról csak a meccs előtt dönt majd, a bajnokság, a triplázás és az esetleges bajnokot köszöntő sorfal kérdésében pedig továbbra sem foglal állást az újságírók legnagyobb csalódottságára, mivel a csapat nem nyert még semmit, hogy erről kellene beszélnie.

 

 

A Roma várhatóan nyomás alá próbálja helyezni a Barçát…

„Hasonló hozzáállást váruk tőlük, mint amit az első meccsen és a szezonban is láttunk tőlük, főleg a meccs elején. Amikor valaki hátrányban van, az első gólt keresi, hogy visszajöjjön a párharcba. Kockáztatniuk kell, nekünk pedig kemény meccset kell hoznunk, hogy továbbjussunk.”

A futballban bármi megtörténhet

„Még nem értünk el semmit. A párharcot még meg kell nyerni, hiába van előnyünk, úgy kell pályára lépnünk, mintha 0-0 lenne. Bármikor lehet balszerencsénk, kiállításunk és akkor szenvedni fogunk. Nem gondolhatunk arra, hogy már megcsináltuk – természetesen el tudom képzelni, hogy elpazaroljuk az előnyünket. Régóta vagyok a szakmában, a futballban kivételes dolgok tudnak történni, de mi ezt el akarjuk most kerülni.”

Busquets játéka kérdéses

„Meg kell várnunk az edzést, hogy lássuk, mennyire sérült még. Fontos meccs lesz, mindenkire számítunk az elejétől kezdve azok közül, akik a keretben vannak, rá is.”

A triplázás lehetősége

„Nem igazán érdekel, hogy erről beszéltek. Nem nyertünk még semmit.”

Messi jelentősége

„Minden edzőnek az a célja, hogy megakadályozza az ellenfél legjobb játékosait, hogy hatással legyenek a mérkőzésre. Messi nálunk játszik, ez pedig befolyásolja az ellenfelünk meccshez való hozzáállását. Legutóbb is jól próbálták kikapcsolni, de Leónak megvan a megoldása erre a problémára.”

A csapat egyensúlya

„Ez a védekezés és a támadás egyensúlyáról szól. Szilárd tudsz lenni, ha jól támadsz és a jó támadások lehetővé teszik, hogy a védekezésed is jó legyen. Nem tudjuk mi fog történni holnap, a Bajnokok Ligájában a kiegyensúlyozottság kevésbé számít. Tíz percig rosszul játszik valaki és ki is eshet a sorozatból.”

A Ligának már vége?

„Még 10 pontra szükségünk van, de most tényleg vége [egy pár napig], mert egy másik fontos sorozatban vagyunk.”

Négy védő vagy három támadó?

„Nem fogom megmondani előre. Tovább akarunk jutni, meg kell találnunk a jó egyensúlyt a támadás és védekezés között és jól kell reagálnunk arra, amikor nem nálunk lesz a labda.”

Fáradtság?

„Jó állapotban érkeztünk meg. Itt van Busquets problémája, de a többiek mindannyian rendelkezésre állnak. A fáradtság meg… Ez van. Mindenki ugyanilyen helyzetben van, a Roma is. Ez az ára annak, hogy messzire jut valaki a különböző versenysorozatokban.”

Az elődöntők?

„Nem gondolok még távolabb a holnapi meccsnél. Ha továbbjutunk holnap, majd akkor beszélünk arról, mi lehet az elődöntőben.”

Sorfalat fog állni bárki?

„Még nem kell aggódnunk emiatt, mert még nem vagyunk bajnokok. Majd meglátjuk, ha azok leszünk.”