Ez alkalomból interjút is adott – Nem mindennapi részletek

Az FC Barcelona katalán középhátvédje, Gerard Piqué a hét elején bemutatta a könyvét, amelyben az olvasó egy fiatal kissrác eddigi élményeit tudhatja meg. Piqué ennek kapcsán a SPORT sportnapilapnak interjút is adott, amelyben több érdekes kérdést is megválaszolt, nem megfeledkezve arról, hogy tulajdonképpen hogyan lett neki saját könyve.

Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy fiatal – pláne sikeres – játékosok könyvet írjanak. Honnan jött az ötlet?

Mindig is írtam rövid jegyzeteket, kisebb terjedelmû sztorikat, hogy mik is történtek velem, majd a római Bajnokok Ligája döntõ után egy cikket is írtam, s azt gondoltam; „most öntöm könyv-formába, vagy sosem”. Végül felmerült a lehetõség, és most itt állok a könyvemmel.

Néhányan úgy gondolják, hogy egy kicsit merész egy 23 éves, ebben az értelemben „gyereknek” saját könyvet írnia.

Ez lényegtelen. Ez a könyv nem egy önéletrajz vagy hasonló, köze sincs ahhoz.

Akkor légy szíves, fejtsd ki jobban. Milyen célból íródott?

Ez a könyv elmeséli egy álom beteljesülésének a történetét, egy olyan gyermek kalandját, aki egy nap mindenek felett a Barçában akart játszani. S ami végül sikerült is neki, de az út során számos dolog történt vele, mint például az, hogy Manchesterbe kellett mennie.

Szóval nem pikáns részleteket tudhatunk meg, hanem például a Sir Alex Fergusonnal való találkozásod történetét.

A könyvben benne van, milyen személy is õ valójában. Õt egy hûvös emberként mutatja be az írás, aki másrészrõl viszont egy szeretetteljes, és bensõ barátként kezelhetõ személy.

Ferguson nem adott neked annyi lehetõséget, mint amennyit te szeretnél volna kapni.

Persze, ez igaz, de még ma sem panaszkodok neki emiatt. A könyvben mindent megtudhattok errõl, de személyes körben Sir Alex mindig is úgy viselkedett, mint egy igazi úriember.

Tényleg olyan különleges õ, mint amilyennek sokan mondják?

Hadd mondjak el egy történetet róla, ami nincs benne a kötetben. Ferguson elérte a 65. életévét, így igényt tartott a nyugdíjára, ami kicsivel több, mint ezer font volt. A média rendkívüli módon kritizálta õt emiatt, és az egyik meccs elõtt, miközben vártunk rá, hogy megtartsa a szokásos beszédét, az öltözõbe vitt minket, és kifejtette, hogy egyáltalán nem érti, miért támadja õt a sajtó. Abba a korba ért, amikor az államnak már gondoskodnia kellene róla, keményen dolgozott, hogy ezt kiérdemelje, szóval miért is ne lenne alkalmas arra, hogy megkapja ezt a járandóságát. Ez ilyen egyszerû.

A következõ megválaszolandó kérdésed adja magát: Hogyan tudod õt összehasonlítani Guardiolával?

Szakmai alapon mindent megadott nekem Pep. Soha nem tudom eléggé megköszönni neki, hogy ekkora kockázatot vállalt velem, hiszen a Barcelonába való visszajövetelem különös körülmények között zajlott le, lévén, hogy a Manchester Unitedben alig játszottam.

Pep nem mindig érthetõ, nemde?

Pontosan tudom, mivel kell szembenéznie. Sohasem könnyû egy öltözõt irányítani, ahol ott vannak a fiatal játékosok, és egyszer mindenfajta dolog meg fog történni, amire reagálni kell, szóval ennek a tudatában nagyon könnyû lehet néha elfeledkezni a világról.

A saját tapasztalataidról beszélsz?

Igen, pontosan arról, amin keresztül mentem. És köszönettel tartozom az olyan embereknek, mint Pep, akik bíztak bennem. Sajnos néha az ilyen, számukra létfontosságú dolgokat elfelejtik az emberek…

Ezen a vonalon maradva, nem hagyhatjuk ki azt a valószínûleg majd rendkívül népszerû történetedet, amikor rendõri kíséretre volt szükség.

Néhány éve történt, hogy tivornyáztunk egy kicsit, s a buli végén a rendõrök is megjelentek. Habár semmi sem történt végül, kissé rémisztõ volt a dolog.

Louis van Gaal, másik legendás tréner… Hogyan reagál egy gyerek az említett személy jelenlétében, amikor az azt mondja neki: „Te nem vagy elég erõs, hogy középsõ védõ legyél”.

Ez egyike azoknak az élményeknek, amik mély nyomott hagytak bennem. Látni õt a La Masiába jönni hatalmas volt, viszont azt az érzést, amit adott nekem a szavain keresztül, sohasem felejtem el. Majdnem padlót fogtam, mikor találkoztam vele, aztán meg jöttek azok a híres szavak… Az évek során többször is találkoztunk, s nagyon kedves volt velem.

Térjünk vissza a könyvhöz. Hogyan emlékszel arra a napra, amikor sírtál egy elvesztett mérkõzés miatt?

Ez volt az egyedüli alkalom, amikor ez megtörtént velem. A ‘Brunete Kupán’ vettünk részt, ahol ott voltak a szülõk, a tévéstábok… mi pedig veszítettünk a Real Madrid ellen. Nagyon nehéz volt feldolgozni ezt, és ha nem tévedek, mindannyian sírtunk a találkozó után.

Barcelona, Manchester, Zaragoza, Manchester, Barcelona, majd a felejthetetlen 2009-es esztendõ. Egy pazar karrier dacára a korodnak.

Amint már mondtam, minden nagyon gyorsan történt, így még feldolgozni sem volt idõ.

És végül itt ugye visszatértél az otthonodba, a Barça öltözõjébe, amit Te „paradicsomként” írsz le a könyvedben.

Ebben a csapatban az emberi érték ugyanannyira fontos, mint a futballtudás.

Már nem egyszer beszéltél arról a jó humorérzékrõl, ami az olyan emberekben, mint Ibra vagy Touré benne van, ám ezzel párhuzamosan ezeknek az embereknek a személyisége nem hasonló a tiedhez.

Egyáltalán nem könnyû megismerni egy embert. Mindenki máshogy látja a világot, és néha egyes nézet nem tükrözi a valóságot. Talán ez a helyzet Ibrával, ‘Obama’ Touré Yayával vagy Victor Valdeszel. Õk nagyon kedves emberek, és imádják a csínytevést.

Nem szándékom elárulni a könyv minden egyes részletét, de Te mesélsz benne egy olyan történetrõl, ami majdnem Xavi autójába került…

Ez nagyon vicces volt. Jorqui és én majd’ megszakadtunk a nevetéstõl, annyira jó volt. A legegyszerûbben úgy tudom összefoglalni, hogy megkértünk egy embert, hogy legyen jelen a tréningünkön. Azt mondtuk neki, hogy Xavi majd neki adja a szponzortól kapott autóját, nekünk szolgáltatva azt. Látni Xavi kétségbeesett arcát, hogy egy õrült ember jött az õ gépkocsijáért, leírhatatlan élmény volt.

Mikorra várható a következõ kiadás?

Egyelõre szünet lesz. Irogatom tovább a jegyzeteimet, de jó ideig semmi több.