2017.09.23 | Tekla napja van
Főoldal > Labdarúgás
A BETÖMÖRÜLŐ VÉDELMEK FELTÖRÉSE | INTERJÚSOROZAT, UTOLSÓ RÉSZ
Xavi: "Mourinho egy jó vezetőedző..."
Baranyai Tamás | 2017. 08. 21., 10:03
ESZKÖZÖK:   |  |  |   |     

A labdarúgásban az a szép, hogy minden relatív, és nagyon sokféle vélemény születik ugyanarról a dologról. Van azonban, ami nem képezheti vita tárgyát: Xavi Hernández az FC Barcelona legendája. A jelenleg Katarban futballozó Xavi 11 évesen, azaz 1991-ben került a Barçához, és egészen 2015-ig viselte a gránátvörös-kék mezt, vagyis 24 éven keresztül szolgálta a klubot. Aki látta játszani, pontosan tisztában van az intelligenciájával és a futballal kapcsolatos tudásával. Az irányító középpályás Marti Perarnau magazinjának, a ’Tactical Room-nak’ adott mélyinterjút, melyben ténylegesen minden szóba került, ami a futballal kapcsolatos: Barcelona, Real Madrid, játékstílusok, Guardiola, Mourinho, taktika valamint a saját jövője is téma volt. Interjúsorozat, az utolsó, ötödik rész.

Xavi: "Ragaszkodnunk kell a saját filozófiánkhoz" - I. rész

Xavi: "A B csapat lehetne a negyedosztályban is" - II. rész

Xavi: "Culé vagyok, de gratulálnom kell a Madridnak" - III. rész

Xavi: "Pep korszaka szenzációs volt" - IV. rész

Guardiola és Mourinho egymással ellentétes nézeteket vallanak a játékfelfogást illetően. Mi a véleménye Mourinhóról?

Mourinho egy jó vezetőedző, aki nagyon sok trófeát nyert már. Saját stílusa van, nagyon közvetlen futballt játszik a csapata. Mostanában változik az ő felfogása is: Manchesterben például Fellaini és Ibrahimovics fejét keresik, így rögtön az ellenfél tizenhatosához tudnak érkezni. Ha Mourinho csapatait nézed, aligha fogsz azonban szépen felépített, kidolgozott támadásokat látni. Vegyük például Ander Herrera esetét: középső középpályásként játszik, de ehhez képest alig ér labdába, mert a játékuk nagyon közvetlen. José pedig ehhez a stílushoz alkalmas, gyors játékosokat szerződtet. Ez pontosan az ellenkezője annak, amit Pep tesz. Nagyon jól ismerem egyébként: sokat követel a labdarúgóitól, igazi fociőrült, győztes típus, aki mindig versenyezni akar. Tökéletesen megértem azokat, akik szerint Mourinho egy fantasztikus tréner. Sőt, még inkább el lehet ismerni azt, hogy ő ilyen jó edző lett, hiszen mindezt komoly játékosmúlt nélkül érte el, nem úgy, mint Zidane, Pep vagy Ancelotti, akik labdarúgóként is nagyon komoly szintre jutottak el. El kell ismerni az érdemeit, le a kalappal előtte.

Ha már Guardiola, egyetért azzal, hogy Pep rövidebb időszakokra bontja fel a pályafutását? Négy év Barcelonában, három év Münchenben.

Pepet jól ismerjük: egy rendkívül intelligens emberről van szó, aki valószínűleg úgy gondolja, hogy a kapcsolata a játékosokkal elfárad egy idő után.

Ennyit kérne a labdarúgóitól?

Én máshogy fejezném ezt ki: a tökéletességre törekszik, így rengeteget követel tőled. Aprólékos, megszállottja annak, amit éppen csinál. A nap 24 órájában azon gondolkozik, hogyan törhetnénk fel az ellenfél védelmét. Tudom, hiszen nagyon jól ismerem őt, és lévén, hogy Pep általában egy-két lépéssel az ellenfelek előtt jár, azt hiszi, hogy a játékosoknak végül elegük lesz belőle a magas követelemények miatt, és el akarja kerülni ezt az utálatot. Ezért távozik azelőtt, mielőtt a játékosok megunnák őt. Jól teszi. Ráadásul azt is hozzá kell tenni, hogy ő is ki szeretné magát próbálni a világ különböző helyein. Ezek olyan élmények, melyek azt a célt szolgálják, hogy más játékfilozófiákat és módszertanokat ismerjen meg. Az életben mozgásban kell maradnod, nem maradhatsz mindvégig egy helyen.

Guardiola azon az állásponton van, hogy a Pep Team felülmúlhatatlan. Egyrészt a megnyert trófeák száma, másrészt pedig a játékstílus miatt.

Persze, az egy naptári évben elnyert hat trófeánál nem lehet többet nyerni, ez tény. Az a mód, ahogyan nyertünk, azonban csodálatos volt. Sokkal inkább csodálatosabb, mint maga a trófeák száma. Őszinte leszek, és noha tiszteletben tartom azoknak a véleményét, akik szerint a játékunk unalmas volt, az én játékfelfogásom alapján az a csapat játszotta a legtökéletesebb futballt, amit valaha is prezentáltak egy futballpályán. Nálunk volt a labda, állandóan járattuk körbe-körbe, gyorsan visszaszereztük egy labdavesztés után, az a letámadás pedig, amit harminc méteren belül vittünk véghez, egészen fantasztikus volt. Élveztük a védekezést. És ezt is Guardiola mondogatta nekünk állandóan: “Majd meglátjátok, ha egységben védekeztek, élvezni fogjátok az egészet”. Igaza is volt. Én letámadtam a középső hátvédet, és ugyan pontosan tudtam, hogy nem fogom megszerezni a labdát, de tisztában voltam azzal, hogy a mozgásommal arra kényszerítem, hogy rúgja fel a labdát oda, ahol Puyol azt várja, megelőzve a támadóját. A többiek pedig – a szélsők és Busi – biztosították őt. És ennyi, miénk volt a labda. Számomra hatalmas örömöt, elégedettséget okozott az a harminc méteres sprint, még úgy is, hogy tudtam: nem lesz az enyém a labda. Ugyanakkor tudtam, hogy ezzel a csapat meg fogja azt szerezni.

Guardiolának azóta is meggyűlik a baja azzal, hogy megismételje ezt az aktuális csapatával…

Ez logikus, hiszen a Bayern München vagy a Manchester City játékosai másféle képzést kaptak, mint mi a Masíán. Minden tekintetben más képzést. A Bayern saját nevelésű futballistái más játékkoncepcióban futballoztak a korosztályos csapataikkal. Pep szembemegy az általánosan elfogadott nézetekkel. Ezt csinálta Németországban, és most még inkább ezt teszi Angliában. Ezért van sokkal nehezebb dolga. Magyarázd el John Terrynek, hogy a védelem vonala a félpályánál lesz! Egy lefektett kultúra alapjaival megy szembe. Következésképpen nagyon nehéz feladatot vállalt magára, de egyre több olyan játékos játszik a keze alatt, akik rendelkeznek a szükséges képességekkel az ő filozófiájához: De Bruyne, Silva, Touré, a szélsők… A védelemben volt különösen nehéz dolga Pepnek az első angliai évében, hiszen az ő csapatában teljesen máshogy kell védekezni, egyszerűen nem fér bele a hiba a labdakihozataloknál. Nagyon nehéz ezt a játékfilozófiát a gyakorlatba átültetni, mert egy alapsémát be kell gyakoroltatni. Ennek ellenére már az első évében is voltak mérkőzések, amikor eléggé jól ment ez nekik.

Legalább megtanult veszíteni, ami szintén nagyon fontos lépés egy sportoló életében…

Természetesen! Velem ugyanez történt Katarban. Nem tudom elviselni a vereséget! Amikor veszítek, mindig dühösen, a fejemet elveszítve megyek haza. Itt, Katarban ébredtem rá, hogy milyen nehéz is megnyerni egy bajnokságot.  Nagyon nehéz.

A labdarúgásban mindig megy egyfajta harc a játékfelfogások között: Guardiola nézetei az egyik oldalon, Simeone koncepciója a másikon, Conte pedig középen érkezik a vegyes felfogásával… Ez egy harc, mely során az egyik filozófia rá akarja erőltetni magát a másikra, be akarja bizonyítani, hogy ő jobb, mint a másik. Időrendben pedig ez egybeesik a különböső sorozatokkal, ahol trófeáért küzdenek a csapatok, ebből kifolyólag sosem látunk egy-egy stílust végérvényesen győzedelmeskedni…

Mert a játék ezt nem teszi lehetővé. Más sportágakban, például a teniszben, ha rosszul teljesítesz, akkor kikapsz. A golfban vagy a kosárlabdában szintén: az veszít, aki rosszabbul játszik. A labdarúgásban azonban ez másként működik: botrányosan is játszhatsz, aztán mégis nyerhetsz egy 90. percben lőtt góllal. A futballnak megvan ez a sajátossága, ami olyan naggyá teszi őt. Egy gyengébb játékerőt képviselő csapat mindig meglepetést okozhat, még akkor is, ha az adott napon kifejezetten rosszul játszik. Nincse közvetlen kapcsolat aközött, hogy jól játszol (bármilyen stílussal) és hogy nyersz. Nincs kapcsolat.

Mi úgy hisszük: ha jól játszunk, és hűek maradunk a stílusunkhoz, akkor a meccseink többségét meg fogjuk nyerni, noha mindig lesznek az idényben olyan összecsapások, amikor mindenki meglepetésére vereséget fogunk szenvedni. Ha csak az elmúlt idényt nézzük, a Barça vereséget szenvedett hazai pályán az Alavés ellen (1-2); Pep korszakában a Hércules jött a Camp Nouba, és győzött le bennünket könnyedén Nelson Váldez két góljával (0-2). Nagy meglepetés volt. Jobbak voltak a 90 perc során? Nem, semmi esetre sem, könnyedén nyerhettünk volna több góllal is, de végül kikaptunk. Ez történt, mert a futballban se mágikus recept, se varázspálca nincs, amivel garantálható lenne a győzelem.

Ami a stílusokat illeti… Simeone hisz abban, hogy ha ragaszkodik a koncepciójához, akkor a meccsek többségét meg tudja majd nyerni a csapatával, éppen ezért logikus a választása. Ugyanez mondható el Conte mix felfogásáról vagy a mi szélsőséges filozófiánkról, mellyel a lehető leghosszabb időn keresztül akarjuk birtokolni a labdát. Mint azonban már mondtam: az összes játékstílusnak van létjogosultsága, mint például a görög válogatott koncepciójának is, mellyel 2004-ben meg tudta nyerni az Európa-bajnokságot. Senki sem rendelkezik azzal a varázslatos recepttel, amivel mindig nyerhetne. Mi viszont büszkék vagyunk arra, ahogyan futballozunk: jól érezzük magunkat! Ez egy nagyszerű irányzat arra, hogy versenyre kelhessünk másokkal. 

Egy-egy alkalommal beszélgettem Philipp Lahmmal, és a német védő arra jutott, hogy a pozíciós játék egy olyan helyzetet idéz elő, melyben az ellenfeldet beszorítod a saját térfelére, hosszú perceken keresztül járatod a labdát annak érdekében, hogy találj egy rést a védelmen, melyen feltörheted azt, ez pedig hatalmas türelmeted követel tőled…

Egyértelmű, a Barça meccseinek 80%-a ilyen volt, mint ahogy azt Lahm is leírta. Az ellenfelünk visszavonult mélyen a saját térfelére, két vonalat húzott fel egymáshoz közel, az egyik ötfős, a másik négyfős volt… Emlékszem, hogy egyik alkalommal a Rubin Kazán két ötfős vonalban védekezett ellenünk. És legyőztek bennünket! Hihetetlen volt. Két ötfős csapatrész: tíz játékos védekezett ellenünk a saját térfelén. A szélsőik hátramentek a mi jobb- és balhátvédünkkel, így alkotva egy hétfős védelmet! Horrorisztikus élmény volt, noha így is megpróbáltunk üres területeket találni. Természetesen van olyan összecsapás, amikor nem találod azokat, és veszítesz, mint ahogy az velünk történt a Rubin ellen. A mérkőzések többségében viszont nyersz, ráadásul jól is érzed magad ezt a koncepciót alkalmazva.

Néha arról álmodom, hogy tíz fő játszik tíz ellen a tizenegyfős csapatok helyett… Megértem, hogy a védekező felfogású együttesek elleneznék ezt az ötletet, egyértelmű. A nézőközönség számára azonban pozitív lenne: több terület adódna, és több lehetőség. A Barçát az jellemzi, hogy megtalálja ezeket a területeket az olyan csapatok ellen, melyek próbálják azokat elzárni. Ezért kell nagyon sokat gyakorolni a pozíciós játékot, méghozzá állandó jelleggel és két négyfős vonal ellen… Ezt kivitelezni a legnehezebb a futballban.

Kiemelt egy rendkívül érdekes részletet a pozíciós játék kapcsán: amikor a szélsőhátvédek csatlakoznak a támadáshoz, valójában hátrányosabb helyzetbe hozzák a csapatukat, hiszen magukkal hozzák az ellenfél visszazáró támadóit, így pedig csökken a megjátszható területek nagysága…

Tökéletes észrevétel. Pep ezért tartotta kordában gyakran a szélsőhátvédek felfutását. A célja ezzel az volt, hogy elkerülje azt, hogy az ellenfél védelme végül hat vagy hét főből álljon. Ez pedig azt eredményezte, hogy más területeket kellett keresned a pályán.

Ott fejezzük be, ahol elkezdtük: gondolkozik már a következő szerepén, vagyis azon, mi és hogy lesz edzőként?

Igen, be kell valljam, hogy már sokat töröm ezen az agyam. Tervezem, hogy megszerzem a szükséges papírokat, sokat gondolkozom az általam preferált játékfilozófián, azon, hogyan is adjam át ezeket a koncepciókat… Nagyon tapasztalatlan vagyok még azonban, rengeteget kell még tanulnom, hogy vezetőedző lehessek. Jelen pillanatban még nem lennék képes ellátni a vezetőedzői teendőket, még senkit sem tudok meggyőzni arról, hogy az én utam a legjobb. Habár sokan vannak mellettem, mint például a testvérem vagy Sergio Alegre illetve Félix Sánchez (a katari válogatott új szövetségi kapitánya), még nincsen stábom sem, akikkel dolgozhatnék egy csapat élén. Végül, de nem utolsó sorban a módszertanokat is el kell sajátítanom.

Találkoznom kell, és le kell ülnöm továbbá Joan Vilával, akire a labdarúgást illetően apámként tekintek, valamint Paco Seirul.lo erőnléti trénerrel, hogy tanulhassak tőlük. Ismerem  a módszertant, de azt kell megtanulnom, hogyan is használjam őket. Másképpen kifejezve: rengeteg információ van a fejemben, de ezeket rendszereznem és strukturálnom kell annak érdekében, hogy át tudjam adni őket a játékosoknak, és hogy igazi edző válhasson belőlem. Amiben biztos vagyok, az a tény, hogy edző akarok lenni: versenyezni szeretnék másokkal, kijavítani hibákat, gondolkodni stílusokban, és a gyakorlatba ültetni őket. Fel akarom térképezni az ellenfeleket, bár ezt már játékosként is megtettem rengetegszer. Gyakran meséltem a társaknak arról, mire számíthatnak az ellenfelekkel kapcsolatosan, mert engem ez nagyon érdekelt, és magamba szívtam őket az elemzéseim során. Egész életemben a focival kapcsolatos részletekkel törődtem: játékosok, csapatok, meccsek, bajnokságok. Fanatikusa vagyok a futballnak, ez a szenvedélyem. Szeretem vizualizálni, hogyan is játszunk az aktuális ellenfelünk ellen, illetve mit tehetünk azért, hogy feltörjük a védelmüket. Természetesen a posztomból fakadóan elsősorban azokra fókuszáltam, akik a pálya közepén vártak rám. Feltérképeztem, hogy milyen a fizikumuk, hogy milyen technikásak. Arra is próbáltam felkészülni, hogy egy-egy labdaátvétellel el tudok-e már szabadulni tőlük vagy hogy bedőlnek-e a cseleknek… Példának okáért Madridban mindg is az volt a tendencia, hogy eldobják magukat a védők annak érdekében, hogy blokkolják a lövésedet. Helguera óta ez felfedezhető a védőik játékában. Amikor rájöttem erre, lövés helyett jött a csel, és ha tényleg elvetődtek, akkor már el is mentem mellettük… Ezek azok a dolgok, amiket szeretek elemezni, és ezért szeretném magam a jövőben annak szentelni, hogy egy csapatot trenírozzak.






 
Következő meccsek
Labdarúgás  
-
X
-
Szeptember 23. Szombat (20:45)
Liga, 6. forduló
TV: Paulaner Sörház | Sport 2
 
 
Barcelona Szállás
 
 
Eurobarca FaceBook
 
Eurobarca Google+
Eurobarca Twitter
 
 
Bejelentkezés
Felhasználó:
Jelszó:
 
 
Fórum ajánló
 
 
Keresés
 
 
 
 
A NAP képe
 
 
Impresszum Foci EB 2016 © 2003 - 2017, www.eurobarca.hu