Végeredmény: Barcelona – Osasuna 4-0

A Barcelona egy nagyon fontos három pontot gyűjtött be, és ami még fontosabb, hogy a négy gólos győzelem mellett sikerült kapott gól nélkül zárni a találkozót. Braithwaite kezdte meg a gólgyártást, Griezmann hatalmas gólt szerzett, de Coutinho és Messi is betalált. Ami viszont nem igazán jó hír, hogy a Barça elveszítette az egyetlen egészséges állapotban lévő középhátvédjét Lenglet sérülésének következtében.

Az Osasuna elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap délutáni Osasuna elleni hazai bajnoki mérkőzésre. Sergio Busquets megkapta az orvosoktól a játékengedélyt, és ezáltal ismét kerettag, Araújo, Piqué, Umtiti, Sergi Roberto és Ansu Fati pedig sérülés miatt maradt ki.

Hivatalos a megállapodás a fizetéscsökkentésről

Ez egy elvi megállapodás, amely segítene 122 millió eurót megtakarítani a klub számára, továbbá ehhez hozzáadódna a következő három évre szóló 50 millió eurós változók kifizetésének elhalasztása is. A megegyezés ezen része még az érintett játékosok és a technikai vezetők megerősítésére vár, de erre minden bizonnyal a következő napokban sor fog majd kerülni, és ez egyértelműen óriási segítséget jelentene a Barçának a jelenlegi gazdasági helyzetben.

Végeredmény: Dinamo Kijev – Barcelona 0-4

Az első félidő felejthetőre sikerült, a másodikban azonban rendkívül jól játszott Koeman alakulata és ez gólok tekintetében is megmutatkozott. Voltak remek egyéni teljesítmények is, Mingueza játékát például külön érdemes kiemelni. Ezzel a győzelemmel, négy meccs után hibátlan mérleggel már biztosan továbbjutott a Barça a csoportjából.

A Dinamo Kijev elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a kedd esti Dinamo Kijev elleni idegenbeli Bajnokok Ligája mérkőzésre. Lionel Messi és Frenkie de Jong is kimaradt a keretből, ugyanis pihenőt kaptak Ronald Koemantól.

Sergi Roberto: két hónapos kihagyás vár rá

A Barcelona a vasárnap délutáni hivatalos közleményében bejelentette, hogy az orvosi vizsgálatokat követően Sergi Roberto jobb combcsontjában repedést állapítottak meg. A játékos előreláthatólag nagyjából két hónap múlva lehet majd ismét bevethető állapotban. Így Dest a Barcelona egyetlen egészséges jobbhátvédje, ami újabb problémákat jelent Ronald Koeman számára.

Végeredmény: Atlético Madrid – Barcelona 1-0

Az Atlético Madrid Carrasco találatának köszönhetően legyőzte a Barcelonát a forduló rangadóján. Gerard Piqué és Sergi Roberto is megsérült, így már csak egy egészséges középhátvédje maradt a Barçának a folytatásra... A katalánok jelenleg a 10. helyen állnak a bajnoki tabellán, és amennyiben nem fog változni a csapat játéka a jövőben még az európai kupaszereplés is veszélybe kerülhet majd a szezon végén.

Az Atlético Madrid elleni keret

Umtiti, Araújo, Busquets és Ansu Fati sérülés miatt maradt ki, Philippe Coutinho viszont megkapta az orvosoktól a játékengedélyt, és ezáltal visszatért a keretbe.

Suárez koronavírus tesztje pozitívnak bizonyult

Így az uruguayi támadó biztosan kihagyja a szombati Barcelona elleni bajnoki mérkőzést is. A nyáron történtek után mindenki kíváncsi volt rá, hogy Suárez az Atlético színeiben mire lesz majd képes korábbi csapata ellen, de ez még egyelőre várat magára. Jobbulást!

Busquets megsérült, az Atlético ellen biztosan nem játszhat

Busquets térdszalagja meghúzódott tegnap a spanyol válogatott Svájc elleni mérkőzésén - egyelőre még nem tudni, mennyit kell kihagynia biztosan, de elég valószínűtlen a játéka hétvégén, az Atletico ellen, rossz esetben pedig 3 hét kényszerpihenő is várhat rá.

Coutinho az Atlético Madrid ellen térhet vissza

A Mundo Deportivo és a Sport értesülései szerint Philippe Coutinho a felépülésének utolsó szakaszában van, és minden jel arra utal, hogy a válogatott szünet után az Atlético Madrid elleni bajnokin már bevethető állapotban lesz. Illetve azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a brazil középpályás a sérülése előtt rendkívül jó teljesítményt nyújtott és a csapat egyik legmeghatározóbb játékosa volt.

Hivatalos: Ansu Fatit műteni kell

A Barcelona vasárnap délután egy hivatalos közleményt adott ki, melyben az szerepel, hogy Ansu Fatit hétfőn meg fogják operálni. A fiatal tehetség a Real Betis elleni bajnokin szenvedett térdsérülést és a szünetben emiatt le is kellett cserélni. A beavatkozást Dr. Ramon Cugat fogja elvégezni, a klub orvosi stábjának felügyelete alatt.

Végeredmény: Barcelona – Real Betis 5-2

A Barcelona nagyon magabiztos játékkal 5-2-es győzelmet aratott a Real Betis ellen. A katalánok így négy nyeretlen bajnoki mérkőzés után tudtak ismét nyerni. Ami az előző találkozók során nem jött össze, az most igen, azaz sikerült pontosabb lenni a lehetőségeknél az ellenfél kapuja előtt. Dembélé és Griezmann is betalált, Messi csereként beállva duplázott, Pedri pedig megszerezte az első bajnoki gólját.

A Real Betis elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat délutáni Real Betis elleni bajnoki mérkőzésre. Araújo, Samuel Umtiti és Coutinho sérülés miatt, Matheus pedig edzői döntés okán maradt ki.

Végeredmény: Barcelona – Dinamo Kijev 2-1

A Barcelona a Bajnokok Ligája-csoportkörének harmadik mérkőzését is sikerrel vette, Koeman együttese ezúttal a Camp Nouban aratott győzelmet a Dinamo Kijev ellen. Már a meccs elején Messi büntetőjével megszerezték a vezetést a katalánok, a második félidőben aztán jött Piqué fejese, majd a túloldalon Tsygankov szépítése a hajrában. Ter Stegen a sérülését követően remekül tért vissza és sokat elmond, hogy az ő bravúrjai nélkül egészen máshogy is alakulhatott volna az eredmény...

A Dinamo Kijev elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szerda esti Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre. Ter Stegen a sérülését követően megkapta az orvosoktól a játékengedélyt és visszatért a keretbe. Samuel Umtiti és Philippe Coutinho sérülés, Matheus pedig edzői döntés okán maradt ki.

Amikor a VAR újra nem működött

Az Alavés ellen az első félidőben de Jongot egyértelműen kilökték a labda alól - a VAR szoba viszont be sem jelentkezett, hogy érdemes lenne visszanézni... A miértekre a válaszokat várjuk La Liga email címére.

Végeredmény: Alavés – Barcelona 1-1

A Barcelona ezúttal az Alavés vendégeként veszített el fontos bajnoki pontokat. A katalánok az első félidőben nagyon gyengén teljesítettek, és a 31.percben Neto és Piqué együttes hibája után Rioja góljával meg is szerezte a vezetést a házigazda. A szünetben hármat is cserélt Koeman és ezáltal a játék képe is sokkal jobb lett a második félidőben. Griezmann szenzációs emelésével összejött az egyenlítés is, de a sok kialakított helyzet ellenére ennél többre már nem futotta.

Az Alavés elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Alavés elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Ter Stegen, Umtiti, Araujo, Coutinho és Matheus sérülés miatt, Riqui Puig pedig edzői döntés okán maradt ki.