Újranyitják az ügyet, a vád: Rosell a fekete piacon vett májat Abidalnak

  Újonnan felszínre került hangfelvételek alapján az FC Barcelona korábbi elnöke, Sandro Rosell egy telefonbeszélgetés alkalmával elismerte, hogy a fekete piacon vett májat Eric Abidal transzplantációjához, legalábbis erről számol be az 'El Confidencial' hírportál.  Sandro Rosellt az idei évben mentették fel szervezett bűnözés és pénzmosás vádja alól, ám a katalán…

Bartomeu a hangfelvételek egyikén Abidalról: „Ez egy köcs*g…”

Amint arról nemrég beszámoltunk, négy hangfelvétel került az ügyészség birtokába a szervkereskedelmi ügy kapcsán azóta, hogy a vádakat ejtették 2018. májusában, éppen ezért a bíróság újra is nyitotta a vizsgálatokat. Az ügyészség szerint Sandro Rosell és jobbkeze illegálisan vettek májat Eric Abidalnak, majd kitalálták az egész történetet arról, hogy a…

Abidal: „Rakitic? Elmondtuk neki, hogy nem szerepel a terveink között”

Az FC Barcelona sportigazgatója, Eric Abidal adott egy hosszabb interjút a katalán 'Sport' sportnapilapnak a válogatott szünetben, ebből pedig a legfontosabb részleteket közöljük ezúttal.  "Messi továbbra is kulcsfontosságú játékos a számunkra. Tisztában vagyok vele, hogy létezik az a záradék a szerződésében, ami alapján távozhat, ugyanakkor azt is tudom, hogy az…

Isten Éltessen, Abi!

Éric Abidal, a Barcelona korábbi balhátvéde ma ünnepli 40. születésnapját!

Abidal Dembéléről: „Nagyon csalódottak vagyunk Ousmane miatt”

Ismert a történet, hogy Ousmane Dembélé a múlt pénteki Athletic Club elleni bajnokin megsérült, baj lett volna már ez is, de az még jobban, hogy a francia annyira nem kezelte helyén az ügyet, hogy még a másnapi vizsgálatokon sem jelent meg. Pedig ezt már pénteken jelezték neki a klub orvosai,…

Japán lesz a felkészülési túra egyik állomása

A nyári felkészülési időszakban az FC Barcelona Japánba látogat, ahol a Rakuten Kupa keretein belül megmérkőzik az angol Chelsea-vel és az Andrés Iniestát is a soraiban tudó japán Vissel Kobe együttesével.     A keddi napon jelentették be Tokióban, hogy a Barça 2015 után ismét ellátogat Japánba, ahol a 2019/2020-as…

„A klub hívott és bíznak bennem”

Érzelmes este elé néz Éric Abidal, a Barcelona jelenlegi sportigazgatója, ugyanis kedd este az a két klub csap össze a Bajnokok Ligájában, ahol Abidal pályafutása leghosszabb és legmeghatározóbb részét töltötte. Ebből az alkalomból a Lyon munkatársainak adott interjút. Abidal az interjú során felidézett néhány emléket Lyonból, mesélt a Barçába való…

Todibo: „Tanulni szeretnék a társaimtól”

Péntek délután sajtótájékoztatót tartott a Barcelona Jean-Clair Todibo átigazolása kapcsán, ahol az érintett elmondta, hogy gyerekkori álma teljesült a transzferrel és azt is, hogy elsősorban tanulni szeretne a katalánoknál. A játékoson kívül megszólalt Eric Abidal, a klub sportigazgatója is, aki elmagyarázta, miért kellett nyár előtt leigazolni honfitársát a Toulouse együttesétől. …

Abidal a nyári távozókról

Az FC Barcelonából a nyáron kilenc ember távozott, többek között Yerry Mina, Lucas Digne, André Gomes, Paulinho, Andrés Iniesta és Paco Alcácer is. Éric Abidal, a katalán klub sportigazgatója a minap beszélt az említett távozókról, és elmondta, hogy az egyes játékosok miért hagyták el a csapatot a nyári átigazolási időszakban.…

„Barça filozófia? Azt erősítjük tovább, amink van”

Éric Abidal technikai igazgatót is kérdezték az újságírók Arturo Vidal hétfői bemutatásán a Barcelona átigazolási helyzetéről és a meghozott döntésekről. A francia legfontosabb kijelentése az volt, hogy nem feltétlenül azt a Barcelona filozófiát akarják az igazolásokkal követni, ami jellemző volt általában a klubra, tehát csak olyan játékosokat hozni, akik passzolnak…

Abidal: „Dembélének nyugodtnak kell maradnia”

Az FC Barcelona sportigazgatója, Eric Abidal is az újságírók rendelkezésére állt az új szerzemény Malcom Egyesült Államokban megtartott bemutatásán csütörtök délután. Abidal elárulta, hogy Malcomot már a brazíliai kezdetek óta figyelemmel követte, és lenyűgözte az, ahogy a dél-amerikai játékos alkalmazkodott az európai futballstílushoz, új edzőkhöz és csapatokhoz. A gall sportvezető…

Malcom ügynökei már Barcelonában

A klubhoz közel álló Gerard Romero sportkommentátor szerint Malcom ügynökei nagyjából két órával ezelőtt megérkeztek Barcelonába, miután még az éjjel a katalán főváros felé vették az irányt. Ezt az értesülést időközben megerősítették madridi sajtóorgánumok is.  Amint arról már beszámoltunk, Malcom egy utolsó utáni manőver részeként Róma helyett a Barçához kerülhet. Ugyan…

Willian kizárva, Malcom az új prioritás?

Megbízható források szerint a Barça az utolsó utáni pillanatban csatába szállt Malcom játékjogáért, aki jelenleg a Bordeaux játékosa, és aki szinte fél lábbal már az AS Roma labdarúgója volt hétfő délután. A katalán klub ezzel együtt kizárta Williant a magas ára miatt, és inkább a 21 éves brazil szélsőt hozná…

Abidal: „Yerry Minának beszélnie kell Valverdével”

Clement Lenglet bemutatkozó sajtótájékoztatóján Josep María Bartomeu elnök mellett természetesen az FC Barcelona sportigazgatója, Eric Abidal is kapott kérdéseket a média képviselőitől. A gall sportvezető beszélt Yerry Mina helyzetéről, valamint arról, hogy az angol és az olasz átigazolási időszak ezúttal nem augusztus végén, hanem már előbb, a bajnokságok kezdetekor lezáródik. …

Abidal: „Dolgozunk egyéb transzfereken is”

Az FC Barcelona újdonsült sportigazgatója, Éric Abidal adott sajtótájékoztatót, miután hivatalosan is bemutatták a klub első nyári igazolását, Arthur Melót. A volt Barcelona-védő nem árult el semmit a jövőbeli igazolásokról, azonban dicsérte Arthur játéktudását. Hazardról kérdezték, hogy leigazolják-e "Nem beszélünk olyan játékosokról, akik nem a miénk. Ezt a kérdést a…

Egy képpel tagadja a vádakat Abidal

Éric Abidal  ismételten visszautasította azon állításokat, amelyek szerint az egykori Barcelona-elnök, Sandro Rosell illegálisan vett neki májat. Az egykori Barcelona-védő 2012-ben esett át egy májtranszplantáción, miután májdaganatot diagnosztizáltak nála. Unokatestvére adományozta oda neki a szervének egy részét, a francia pedig a műtét utáni egyik napról tett fel egy képet a…

Rosell illegális módon szerzett májat Abidalnak?

Az FC Barcelona hivatalos közleményt adott ki szerda délután azokra a lapértesülésekre reagálva, melyek szerint Sandro Rosell korábbi klubelnök illegális szervet vásárolt még 2012-ben annak érdekében, hogy kezeljék a klub jelenlegi sportigazgatóját,  Éric Abidalt, aki májátültetésen esett át ebben az évben. A Barça határozottan tagadja az információkat, és azt állítja,…

Abidal ‘visszatenné’ Sergi Robertót a középpályára?

Katalán lapértesülések szerint az újonnan érkezett sportigazgató, és egyben korábbi barcelonai játékos, Eric Abidal nem tétlenkedik, de a várakozásokhoz képest meglepő módon nem egy új igazolással, hanem Sergi Robertóval erősítené meg a csapat középpályáját. A döntés oka egyrészt a játékos sokoldalúságában keresendő, de az is erősen közrejátszik, hogy a klub…

A nyári átigazolási időszak fontossága és a 4-2-3-1

EUROBARÇA BLOG Így írtok ti! A Barça ugyan duplázott az elmúlt idényben hazai színtéren, de egyrészt három esztendeje nem jutott túl a csapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőjén, másrészt a keretben alapvető hiányosságok vannak, amit csak Valverde vezetőedző taktikai húzásai, valamint főként Leo Messi zsenialitása tudtak elfedni már eddig is. Meg…