Nagyon jól funkcionált az újragondolt támadóegység: Betis – Barça 1X1 értékelő

Az FC Barcelona hátrányból felállva aratott magabiztos győzelmet a Real Betis otthonában a La Liga 15. fordulójában. A találkozón Ferran mesterhármast szerzett, Lamine Yamal felnőtt karrierje során először szerepelt a pálya közepén (kitűnőre vizsgázott), ez pedig megnyitotta a kapukat Roony Bardghji előtt, aki élt a lehetőséggel, és barcelonai karrierjének eddigi…

Hansi Flick: „Ferran megérdemli a helyét a kezdőben”

Hansi Flick a Betis elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón elégedettségét fejezte ki a csapat teljesítményét illetően, annak ellenére, hogy a játékosok nagyon elfáradtak az utolsó percekre. A német szakember dicsérte Ferran Torrest és Lamine Yamalt, utóbbi új szerepkörben tűnt fel – elmondása szerint nem próbálták ki előzetesen. Az összkép "Úgy gondolom,…

Meccs utáni nyilatkozatok – Ferran: „Szerintem az volt a kulcs, ahogyan reagáltunk az első találatukra”

Ferran Torres, aki 40 perc alatt mesterhármast szerzett a Betis ellen a La Cartujában (3–5), és már 11 gólnál tart 16 bajnoki forduló után, hazavihette a mérkőzés labdáját. Mielőtt a csapattársak aláírták volna, a Movistarnak nyilatkozott, és elmondta: "Nem mindennap sikerül mesterhármast lőni, de az, hogy 11 találatnál járok, önmagában…

Ismét hátrányból fordítottak: Betis – Barça 3-5!

Az FC Barcelona elsöpörte a védekezésben túlságosan is ingatag Betist, ám végül hagyta Pellegrini csapatát 1–5-ről 3–5-re felzárkózni, és egy fordításban reménykedni. A listavezető továbbra is magabiztosan halad, amely játékban is egyre jobban erősödik. Ferran Torres mesterhármast jegyzett az első félidőben, a spanyol első 2 góljának köszönhetően a Barcelona fordított…

Flick: „Eric García fontos személy az öltözőben”

Az FC Barcelona a Real Betishez látogat a La Liga 15. fordulójában. Hansi Flick a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az Atlético elleni győzelmet követően magabiztosan érkeznek Sevillába. Örömét fejezte ki Eric García új szerződésével kapcsolatban, aki szerinte kiérdemelte a hosszabbítást. Beszélt Gerard Martínról, illetve az új posztjáról. Elmondta, hogy…

Folytatódik a kemény menet: Betis – Barça előzetes

Az FC Barcelona a Real Betis vendégeként lép pályára a La Liga 15. fordulójában. A hazaiak jól teljesítenek ebben az idényben, jelenleg 24 ponttal és 22:14-es gólkülönbséggel állnak az 5. helyen. Az előző bajnoki szezonban a Betis volt az egyetlen olyan csapat, amelyet a gránátvörös-kékek nem tudtak legyőzni, ugyanakkor a…

Meccs utáni nyilatkozatok – Cubarsí: „Ma hiányzott az elszántság és még inkább a győzelmi vágy”

A Barcelona nem tudta maradéktalanul kihasználni a Real Madrid botlását a spanyol bajnokság 30. fordulójában, a Real Betist vendégül látva 1-1-es döntetlent ért el. A mérkőzést követően a gólszerző Gavi mellett a két középhátvéd, Araujo és Cubarsí értékelt. "Keserű a döntetlen. Egyértelmű, hogy ha nyertünk volna, sokkal közelebb kerültünk volna…

Gavi volt a csapat legjobbja: Barça – Betis 1X1 értékelő

Az FC Barcelona 1-1-es döntetlent ért el a Betis ellen hazai pályán a La Liga 30. fordulójában. A csapat végig kontrollálta a játékot, azonban a fölénye helyzetekben kevésbé mutatozott meg - különösen a második félidőben -, a játékosok túl sok hibát vétettek a kapu előtt. Gavi emelkedett ki a csapatból,…

Hansi Flick: „Mondtam a játékosoknak, hogy egy bajnokival kevesebb van hátra, és eggyel több pontunk van”

Hansi Flick pozitívan értékelte a Real Betis elleni döntetlent. A német szakember felhívta a figyelmet arra, 1 ponttal így is növelték előnyüket a tabellán, és kifejtette, el kell fogadniuk, hogy vannak olyan napok, amikor nem sikerül gólt szerezniük. Az első benyomások a meccs után „Mondtam a játékosoknak, hogy egy bajnokival…

Növelte előnyét a csapat, de elszalasztott egy lehetőséget is: Barça – Betis 1-1!

A Barcelona ugyan nem tudott nyerni, de így is 4 pontosra növelte az előnyét a bajnoki tabellán a Real Madriddal szemben. A katalánok korán vezetést szereztek, de egy versenyképes Betis-szel találták szembe magukat, amely zsinórban 6 győzelemmel a háta mögött érkezett a mérkőzésre. Pellegriniék nagyon világos elképzeléssel léptek pályára a…

Iñigo Martínez kisebb sérülés miatt nem bevethető a Betis ellen

Iñigo Martínez kimaradt a Betis elleni meccskeretből. A baszk középhátvéd azért nem bevethető ma este, mert kisebb farizomsérülése van a bal lábában - jelentette be a klub hivatalos közleményben.

Hansi Flick: „A célunk az, hogy még 15 meccset játsszunk ebben a szezonban”

Hansi Flick a szombati, Real Betis elleni bajnokit megelőzően elmondta, jelenleg az az álma, hogy a Barcelona még 15 meccset játsszon ebben a szezonban, más szóval, a Bajnokok Ligája döntőjébe is bejusson. A német szakember, aki megismételte, mennyire büszke a csapatra és a jó hangulatra az öltözőben, egyértelművé tette, hogy…

A jó formában lévő Betist fogadja a Barça

Az FC Barcelona a Real Betist fogadja szombat este a La Liga 30. fordulójában. A vendégek kiváló formában vannak, január vége óta 13 mérkőzésen csupán 2 vereséget szenvedtek, és a legutóbbi 6 bajnokijukat megnyerték, ennek köszönhetően a BL-indulásért küzdenek. A felek már 2-szer is találkoztak ebben az idényben: a Király-kupa…

Zseni

Lamine Yamal vs Real Bétispic.twitter.com/ZX3oNxHss8 — (@dna_blaugrana) January 15, 2025

Nehéz eldönteni, melyik volt a szebb

The pass and the finish! 🔥 pic.twitter.com/g9RtQT0Fnl — FC Barcelona (@FCBarcelona) January 15, 2025

Manuel Pellegrini: „Yamal? Nem hiszem, hogy a Barça jó eredményei egy embernek lennének köszönhetőek, ez az egész csapat érdeme”

Manuel Pellegrini, a Real Betis edzője a Montjuïc sajtószobájában, a mérkőzés végén elismerte az FC Barcelona óriási fölényét a szerdai kupamérkőzésen: „Amikor 5-1-es vereséget szenvedsz, az értékelés nagyon negatív, semmiképpen sem lehet pozitív. Igaz, hogy egy nagyszerű Barça ellen léptünk pályára, amely kegyetlen formában van, ahogy azt múlt vasárnap a…

Hansi Flick: „Fontos volt a nagy Szuperkupa-győzelem után, hogy lássuk, hogyan tér vissza a csapat”

Hansi Flick, aki amikor a lelkiállapotáról kérdezték, viccesen visszakérdezett, hogy „milyen eredmény is született?”, mindenekelőtt ezt hangsúlyozta a Real Betis legyőzése után: „Számunkra nagyon fontos volt a nagy Szuperkupa-győzelem után, hogy lássuk, hogyan tér vissza a csapat. Utaztunk, hétfőn nem edzettünk, és egyetlen edzés után nagyon jó látni, hogy milyen…

Gavi: „Araujo maradni akar, és én biztos vagyok benne, hogy maradni is fog”

Gavi ismét betalált, ezúttal a Real Betis ellen, aki a lehető legjobb módon kezdte az évet. Az középpályás a találata után nem ünnepelt a klubbal kapcsolatos múltja miatt (a Betis akadémiáján kezdett el focizni), majd a továbbjutásnak örült: „Nagyon elégedett vagyok, jól ment a játék, úgy, ahogy kellett. Nagyon boldog…

Cubarsí: „Nem vehetjük le a lábunkat a gázpedálról, így kell folytatnunk”

Pau Cubarsí szerdán játszotta utolsó mérkőzését 17 éves korában, és egy újabb győzelemmel ünnepelt. A fiatal játékos, aki szinte napra pontosan 1 évvel ezelőtt debütált a Copa del Rey ezen szakaszában, hangsúlyozta, hogy a Szuperkupa megnyerése után is szerettek volna örömet okozni a szurkolóknak: „Azt a jó játékot szerettük volna…

Vítor Roque: „Nagyon nehéz volt számunkra, mert a Barça jelenleg a világ legjobb csapata”

Vitor Roque volt a szerda este egyik főszereplője. Nem azért, mert annyira remek teljesítményt nyújtott, hanem azért, mert éppen a Barcelonától szerepel kölcsönben a Real Betisnél, amellyel a katalánok a Copa del Rey nyolcaddöntőjében találkoztak. Elárulta, nehéz dolguk volt, nem jött össze a siker, de becsülettel próbálkoztak. „Nagyon nehéz volt…