Raphinha Flickről: „Most vagyok a legjobb formában egész pályafutásom során és ezt mind neki köszönhetem”

Raphinha duplája kulcsfontosságú volt a Celta legyőzésében (4-3). A Montjuïc-ban rendezett mérkőzés után nagy szavakkal illette edzőjét, Hansi Flicket. Szerette volna megköszönni, hogy tavaly nyáron bizalmat szavazott neki, amikor sokan a távozásáról pletykáltak. "Az az igazság, hogy gyakorlatilag mindent megváltoztatott. Ahogyan azt már máskor is elmondtam interjúkban, úgy voltam vele,…

Ferran Torres: „Mindig készen állok, amikor az edző bevet”

Ferran Torres a Celta Vigo ellen ismét betalált, megszerezte 10. gólját a LaLigában és a 17. találatát minden sorozatot figyelembe véve idén, amely remek statisztika. Mindez megerősíti, hogy a Barcelona játékosaként a legjobb időszakát éli. Miután hozzájárult a galíciaiak elleni győzelemhez, a klub médiájának nyilatkozott elégedetten. "Mindig készen állok, amikor…

Dani Olmo: „A legfontosabb, hogy ráérezzünk egymásra, és akkor minden összeáll”

Az FC Barcelona hihetetlen módon, de fordítani tudott a Celta Vigo ellen (4-3), és ezzel megszilárdította előnyét a bajnoki tabella élén, a győzelem egyik főszereplője Dani Olmo volt. A 26 esztendős középpályás 1-3-as hátránynál állt be, rögtön gólt szerzett, majd kiharcolta azt a büntetőt, amely 3 pontot ért. "Ilyen a…

Hansi Flick: „Nem ez az első fordításunk, de az egyik legfontosabb, mert a szezon végén vagyunk”

Hansi Flick mérhetetlenül boldog volt a Celta Vigo elleni mérkőzést követően, egyből a pályára rohant, hogy a többiekkel ünnepelje a csapat 1-3-as hátrányból való elképesztő fordítását. Kiemelte, hogy hihetetlen mentalitás uralkodik játékosaiban, és a szezon végéig minden egyes találkozón a végsőkig kell küzdeniük. A meccs "Győztünk. Egy nagyszerű csapat ellen…

Újabb nagy fordítás Raphinha, Olmo és Pedri vezérletével: Barça – Celta 1X1 értékelő

Az FC Barcelona 1-3-ról fordítva végül 4-3-ra győzte le a Celta Vigót a La Liga 32. fordulójában. A csapat nem játszott jól, különösen 65 percig, de az utolsó szűk fél órában összekapta magát és felállt vert helyzetből. Raphinha, Pedri, valamint a csereként beálló Dani Olmo emelkedett ki, mellettük Yamal és…

Ez a csapat nem ismer lehetetlent: Barça – Celta Vigo 4-3!

A Barcelona egy újabb emlékezetes fordítást tudhat magáénak, már nem először ebben a szezonban. Ezúttal a Celta Vigo ellen jött össze mindez 1-3-as hátrányból a La Liga 32. fordulójában. Ennek az ára nagy energiák megmozgosítása és Lewandowski sérülése volt, de ez könnyen lehet, hogy bajnoki címet fog érni a végelszámolásnál.…

Lewandowski 3 hétre dőlhet ki, kihagyhatja a Király-kupa finálét és az Inter elleni BL-elődöntőket is

Robert Lewandowski sérülése megkongatta a vészharangokat az FC Barcelonánál. Alig egy hét van hátra a Copa del Rey-döntőig, a lengyel támadó pedig sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát a Celta ellen. Lewandowski a 76. percben kapott a bal combizmához, amelyben részleges szakadást szenvedhetett. A hozzá közel állók pesszimisták a…

Hivatalos: az FC Barcelona panaszt fog benyújtani a La Liga menetrendjét szabályozó szervezetek ellen

Az FC Barcelona a Celta elleni bajnokit megelőzően hivatalos közleményben jelentette be, hogy panaszt fog benyújtani a La Liga menetrendjét szabályozó szervezetek ellen. Alább a közlemény olvasható. "Az FC Barcelona ebben a szezonban már kifejezte egyet nem értését a Spanyol Labdarúgó Liga (LFP) és a Spanyol labdarúgó-szövetség (RFEF) által meghatározott…

Az európai kupaindulásért küzdő Celtát fogadják

Az FC Barcelona a Celta Vigót fogadja szombat délután a La Liga 32. fordulójában. A vendégek jó formában vannak és az európai kupaindulás kiharcolásáért küzdenek, jelenleg az Európa-liga főtáblát jelentő 7. helyen állnak. A felek legutóbbi, novemberi mérkőzésén 2-2-es döntetlen született. A vendégek mérlege 12 győzelem, 7 döntetlen és 12…

Flick: „Talán nem most vagyunk a legjobb formánkban, de a csapat így is jól teljesít”

Az FC Barcelona a Celta Vigo csapatát fogadja a La Liga 32. fordulójában. Hansi Flick a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Claudio Giráldezt, a Celta menedzserét méltatta, aki jól ismeri klubját, hiszen az utánpótlásban is dolgozott már. A német szakember elmondta, hogy a Dortmund ellen látott hibákat elemezték, és kijavítják, azonban felhívta…

Gavi: „Az első kapott gól hülyeség volt, abból a pozícióból tisztázni kellett volna”

A Barcelona 0-2-es előnyből néhány perc üresjáratot követően veszített értékes pontokat a Celta Vigo otthonában. Hansi Flick és a játékosok is érthetően elégedetlenül nyilatkoztak a mérkőzés után, a csapatból Jules Koundé és Gavi a sajtó előtt gyakorolt önkritikát. A kezdőcsapatba mintegy év után visszatérő Pablo Gavi elmondta, jó érzés volt…

Hansi Flick: „Amennyiben csak 80 vagy 85 százalékon pörögsz, nem tudsz nyerni”

Hansi Flick szokásához híven önkritikusan értékelt a Barça vigói pontvesztése után. A német edző nem tudta leplezni csalódottságát a Celta Vigo két késői gólja miatt, azonban szerinte nem ez volt a legnagyobb probléma: "Nem csak az utolsó 10 perc ennek az oka, hanem az egész meccs. Nagyon rosszul játszottunk, őszintének…

Sok hiba és összeomlás: Celta – Barça 1X1 értékelő

Az FC Barcelona 2-2-es döntetlent ért el a Celta Vigo otthonában a La Liga 14. fordulójában. A csapat pontatlanul játszott, támadásban és védekezésben is sok hibát vétett, ennek ellenére 2 góllal is vezetett, majd a hajrában teljesen összeomlott és végül elbukott 2 pontot. A legjobb teljesítményt Iñaki Peña nyújtotta, a…

Megnyert meccsen vesztettek pontokat: Celta – Barça 2-2

A Barça már úgy tűnt, hogy túl van a dolgok nehezén Vigóban akkor, amikor kétgólos előnybe került, majd jött az utolsó 10 perc... Raphinha és Lewandowski góljainak, valamint Peña védéseinek köszönhetően 0-2-re vezettek a vendégek, de ezt nem a lehengerlő játékukkal érdemelték ki egy jobb Celta ellen, amely a legváratlanabb…

Flick: „Gavi készen áll arra, hogy kezdjen”

A Celta elleni találkozót megelőző sajtótájékoztató fő témája Lamine Yamal és a fiatal szélső hiánya volt. Hansi Flick nem aggódik, szerinte sok minősége játékos van, aki képes több szerepkört is betölteni, illetve az a fontos, hogy amikor Yamal visszatér, akkor 100%-os állapotban legyen. A német szakember szerint nem azért kaptak…

Nagy kihívás előtt a védelem: Celta Vigo – Barça előzetes

Az FC Barcelona a Celta Vigo otthonában lép pályára a La Liga 11. fordulójában. A katalánok számára jól zárult a szünet: a válogatott játékosok többnyire jól szerepeltek nemzeti csapataikkal, de ami a legfontosabb: nincs új sérülés, tehát nem kell további kényszerű változtatásokat eszközölnie Hansi Flicknek. A soron következő ellenféllel szemben…

A támadást tekintve Lamine, a védekezést nézve pedig Cubarsí emelkedik ki a legjobban a fiatalok közül

A Barça által kínkeservesen megnyert vigói meccs után az egyik megválaszolandó kérdés az, hogy Raphinha vajon visszanyeri-e a kezdőbe kerülését a szerdai, Napoli elleni kulcsfontosságú mérkőzésre. A legutóbbi találkozót tekintve a mindössze 16 esztendős Lamine Yamalnak kellene a kezdőcsapatban maradnia a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. Lamine zsinórban hatodik alkalommal…

Lewandowski duplája mentette meg a csapatot: Celta – Barça 1X1 értékelő

Az FC Barcelona 1-2 arányban nyert a Celta Vigo vendégeként a La Liga 25. fordulójában. A győzelem ellenére kevés jó teljesítményt láttunk, a duplázó Lewandowski mellett Lamine Yamalt és Frenkie de Jongot lehet kiemelni pozitív értelemben. A leggyengébb láncszem egyértelműen Vitor Roque volt, aki először kapta meg a lehetőséget kezdőként.…

Mérkőzés utáni nyilatkozatok-Pedri: „Gyorsabb labdajáratásra van szükség”

A Celta elleni találkozót követően a Barcelona részéről Robert Lewandowski és Pedri nyilatkoztak a pálya széléről. A lengyel gólvágót kérdezték a tizenegyesekről, ezután pedig elmondta, hogy már a Napoli elleni BL-mérkőzésre koncentrálnak. Lewandowski szerint az egyik legfőbb probléma, amin javítaniuk kell, hogy kiegyensúlyozottabb teljesítményt kell nyújtaniuk a mérkőzéseken. Ezt nyilatkozta…

Xavi: „A tizenkettőből tíz pontot megszereztünk, amióta bejelentettem a távozásomat, most már sokkal jobbak vagyunk”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a Celta Vigo vendégeként aratott győzelmet követően elmondta, hogy szerinte az első félidőben különösen jól játszottak, de a másodikban szenvedtek. Lewandowski formajavulását annak tulajdonítja, hogy a csapat is jobb, így pedig a csapattársak sokszor jobb helyzetbe hozzák őt, a drámai végjátékról pedig elmondta, hogy ez…