Kvíz: Mennyire ismered a Clásicók történelmét?

A szezon első Clásicóján ma délután 4 órától fogadja a Barcelona a Real Madridot. Az oldalon már olvashattátok a szokásos mérkőzés előtti felvezető cikkeinket, a kezdésig pedig még egy játékos kvízzel is készültünk nektek: alább tesztelhetitek a tudásotokat, mennyire ismeritek a két csapat történelmét! 10 kérdés, 10 válasz - hányat…

Koeman: „Ezen a meccsen apróságok fognak dönteni”

Szombat délután megrendezésre kerül a 2020/21-es idény első Klasszikusa a spanyol bajnokságban. A Barcelona a Real Madridot fogadja majd a Camp Nouban. Ronald Koeman megtartotta a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, amelyben többek között beszélt arról, hogy mindkét együttesen nagy lesz a nyomás, hogy hiányozni fognak a szurkolók a lelátóról, illetve…

El Clásico: nyolc Barça játékos is debütálhat

Szombat délután kerül sor a 2020/21-es szezon első Klasszikusára, a Barcelona a Real Madridot fogadja majd a Camp Nouban. Szurkolók nem lesznek majd a mérkőzésen, de ennek ellenére az El Clásico az mindig El Clásico marad. Ez egy olyan találkozó, amelyről minden fiatal játékos álmodik, amelyen minden játékos szeretne pályára…

Felemás szezonkezdet után jön a zártkapus Klasszikus

A spanyol bajnokság hetedik fordulójában a Real Madrid csapatát fogadja hazai pályán az FC Barcelona. Furcsa látvány lesz szurkolók nélküli Camp Nout látni, ahol El Clásicót játszik a két gigászi együttes. Az még szokatlanabb, hogy mindkét klub vereséget szenvedett a Klasszikust megelőző bajnokiján, sőt, a Real Madrid a hétközi BL-találkozóján…

Barça – Madrid közös meccsnézés

Eljött az ősz legfontosabb bajnoki meccse, a Real Madrid elleni Clásico. Felemás bajnoki rajt után most igazán lehet majd látni, hogy egy csúcsrangadón mire képes az új Barcelona, és lélektanilag nagy lökést is jelente egy győzelem. A Madrid korántsem verhetetlen, szurkold ki a győzelmet te is a Paulaner Sörházban!  Foglalj…

A Real Madrid elleni keret

Íme a Barcelona kerete a szombat délutáni Real Madrid elleni bajnoki mérkőzésre. Ter Stegen, Umtiti és Matheus Fernandes sérülés miatt maradt ki, míg Jordi Alba a sérülését követően visszatért a keretbe.

El Clásico: Griezmannak már nincs garantált helye a kezdőben?

Nem ez a valószínű forgatókönyv, de most már nem elképzelhetetlen, hogy Antoine Griezmann a szombat délutáni Real Madrid elleni klasszikuson sem lesz ott a kezdőcsapatban a hétközi Ferencváros elleni találkozóhoz hasonlóan. A francia támadó csereként sem állt be és végig  a padról figyelte az eseményeket az 5-1-es végeredménnyel záruló mérkőzésen.…

Generalitat: zárt kapus lesz a Barça – Fradi

Csütörtök délutánra biztossá vált, hogy a magyar szemmel különleges Barcelona - Ferencváros Bajnokok Ligája mérkőzésen nem lehetnek majd nézők október 20-án, kedden. Erről nem a Barcelona, hanem a katalán kormányzat döntött. A Barça korábban elküldte már a Generalitatnak a protokoll javaslatát, mely mindössze 1.000 néző beengedését irányozta elő erre a…

Hivatalos az El Clásico időpontja

 A 2020/21-es szezon első klasszikusára jövőhét szombaton, október 24-én, délután 16 órakor fog sor kerülni a Camp Nouban.

KPMG Football Benchmark: A Barça a harmadik legértékesebb klub

A labdarúgásban súlyos pénzek mozognak, ezért sem túl meglepő, hogy multinacionális pénzügyi cégek figyelmét is felkeltette: a 'Big Four' egyik tagja, a KPMG Advisory Ltd. külön részleget hozott létre Budapesten KPMG Football Benchmark néven, akik évente készítenek pénzügyi alapon meghatározott listát a legnagyobb európai klubokról. Az első jelentést még 2016-ban…

Iturralde González: „A bírók 90%-a Real Madrid szimpatizáns”

A korábbi spanyol játékvezető, Iturralde González egy rádióműsorban beszélt róla, hogy a spanyol emberek és bírók többsége inkább a Real Madriddal szimpatizál, ugyanakkor nem felejtette el hozzátenni, hogy ettől függetlenül szerinte profin és részrehajlás nélkül végzik a dolgukat. „A játékvezetők nem a Marsról jöttek. Azért lesz valaki bíró, mert szereti…

Teljes meccs: Barça – Real (2010, a Manita)

 Ami idegenben a 2-6 volt, az hazai pályán az 5-0. A két mérkőzés között eltelt másfél év, de mindkét esetben úgy indultak neki Madridban, hogy minden esélyük megvan legyőzni a Pep-Teamet. Nem így lett, ezeken a meccseken mutatta meg igazán az akkori Barcelona, hogy milyen ereje van, ha igazán nagy…

Teljes meccs: Barça – Madrid (2011, szuperkupa)

A Clásicók mindig tele vannak adrenalinnal, de a Pep-Mourinho korszakban ez még inkább így volt, messze túl a sportszerűség határain. Ekkor minden meccs, minden klasszikus egy kisebb háború volt pályán kívül és belül is, mindenki nagyon intenzíven átélte ezeket a meccseket. 2011 nyarán a Barcelona BL-győztesként és bajnoki címvédőként játszott…

Teljes meccs: Barça – Real (2018)

A 2018-2019-es szezon őszi Clásicója nagy Barcelona-győzelmet hozott, talán váratlanul, talán nem, de 5-1-re nyert a katalán csapat a Camp Nouban. A meccs ugyanakkor egyáltalán nem volt sima, és akadtak olyan pillanatai a mérkőzésnek, amikor egészen más útra terelődhetett volna a meccs. Hatékonyságban azonban vitathatatlanul nagy különbség volt a csapatok…

Teljes meccs: Real – Barça (2009, a legendás 2-6)

Barcelonai szempontból ez a meccs egyike a történelem legnagyobb győzelmeinek. Minden meccset tekintve is a legemlékezetesebbek közé tartozik, a Clásicók világában pedig még inkább. 2009-ben a Barcelona végig vezette a spanyol bajnokságot, de a tavaszi Clásico előtt veszített pontokat, így a madridi sajtó már úgy vezette fel a meccset, hogy…

Teljes meccs: Real – Barça (2005)

Ez volt Ronaldinho nagy meccse, de ez volt Messi számára is az első Clásicón mutatott maradandó teljesítmény. Időutazás 2005 őszére. Talán ez volt az utolsó olyan Clásico Messi pályafutása hajnalán, amikor még meglepetés volt, hogy kezdő a mérkőzésen. Akkor gólt még nem lőtt, de megtette helyette a fénykorát élő Ronaldinho…

Teljes meccs: Real – Barça (2017)

Ernesto Valverde első szezonjában karácsony előtt rendezték az első bajnoki Clásicót. Madridban a Real kezdett jobban, veszélyesebben, de a második félidő egészen más meccset hozott. A Valverde-csapat hatékonysága itt nagyon működött. A vége pedig fölényes győzelem lett. De alakulhatott volna egészen másként is, ehhez leginkább az kellett, hogy a Madrid…

Teljes meccs: Madrid – Barça (2019)

A 2018-2019-es szezon februárjában és márciusában a Barcelona találkozott a Real Madriddal a Kupa elődöntőjében is, és a bajnokságban is. A Kupában egy hazai 1-1-es döntetlen után sikerült az eredményt tekintve simán nyerni Madridban, és bejutni a döntőbe, de a bajnoki címért még nyitott volt a verseny. A Barça kevésbé volt…

Teljes meccs: Madrid – Barça (2015)

A 2-6-on nem tett túl, de nagyon közel volt hozzá. A Barcelona úgy nyert 2015-ben a Bernabéuban, hogy Lionel Messi egy sérülés miatt nem is lehetett kezdő, és csak akkor állt be, amikor a meccs szinte zsebben volt.  Gólokban gazdag gálaelőadás a Bernabéuban, egy nagyon-nagyon jó Barçától, aminek akkor Luis Enrique…

Koronavírusban meghalt Lorenzo Sanz, a Real Madrid korábbi elnöke

Szombaton meghalt Lorenzo Sanz, a Real Madrid korábbi elnöke, aki kedd óta volt kritikus állapotban egy madridi kórházban. Korábban azért nem ment kórházba, mert nem akarta tovább terhelni az egészségügyi rendszert.  Sanz 1995 és 2000 között volt a fővárosi klub első embere, de ezt megelőzően is éveket töltött a klub…