Bojan Krkic: “Kiváltságosnak érzem magam minden percért, amit a Barcelonában játszottam”

Bojan Krkic, a Barcelona korábbi fiatal tehetsége 32 éves korában váratlanul bejentette visszavonulását, ennek apropóján adott interjút a Mundo Deportivo számára. Az interjú során köszönetet mondott a volt csapattársainak, edzőinek a karrierjéért, külön kiemelve a Barcelonában töltött időszakát. Beszélt a jövőbeli terveiről is, többek között a június elején esedékes búcsúmeccséről…

Bojan Krkić bejelentette a visszavonulását

Bojan Krkić, aki számos rekordot döntött Barcelonában, 32 évesen szerdán bejelentette visszavonulását. A Camp Nouban került sor erre az eseményre, ahol nyolcéves korában elkezdődött a története. A Barcelona utánpótlás csapatainál töltött időszaka alatt a több mint 800 góljával a klub történetének egyik legjobb góllövője lett. A Barça ifjúsági együtteseiben nyújtott…

Bojan átérzi Ansu helyzetét, ő is megtapasztalta ezt: “a játékosokkal úgy bánnak, mint egy termékkel”

Bojan Krkic kifejtette, hogy ugyanazon a folyamatokon ment keresztül annak idején, mint most Ansu Fati Barcelonában. Ahogyan a spanyol-guineai támadó, úgy ő is ő is olyan elvárásokat állított fel saját magával szemben, amelyeket időnként nehéz volt teljesítenie. A Barça egykori játékosa a Sports Tomorrow Congress első napján tartott előadást, amely…

Krkić: “Minden nap egy lehetőség a tanulásra és a fejlődésre”

Egykoron Bojant a Barcelona nagy ígéretinek egyikeként tartották számon, 12 évig - Fati 2019-es, Osasuna elleni góljáig - a klub legfiatalabb gólszerzője is volt, de végül nem tudta azt a karriert befutni, amit akkoriban jósoltak neki. Bár fiatalon távozott a csapattól, soha nem szakadt el teljesen Barcelonától: a Vissel Kobe…

Bojan Krkić is szavazott

A Barcelona korábbi játékosa sem maradt távol az eseményektől.

Egy feltörekvő fiatal és a múlt egyik szupertehetsége…

... azaz Riqui Puig és Bojan Krkic is behúzta az X-et valakire.

Tíz éve: Iniestazo és a jegyek | VIDEÓ

Ma tíz éve már, hogy az FC Barcelona a Stamford Bridge-re látogatott a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágón, és Andrés Iniesta meglőtte azt a csodagólt, amit egy katalán szurkoló sem fog soha elfelejteni. Az odavágón gól nélküli döntetlen született, és miután a visszavágó első félidejében Essien szintén egy bombagólt lőtt, a Barcelonának…

Bojan: “Igen, nem én voltam az új Messi”

Bojan Krkic, a volt barcelonai támadó a 'BBC Sport'-nak nyilatkozott a minap. Beszélt a kezdetekről, a nehézségekről és a távozásáról hozott döntéséről is. Kezdetek "Az első évemben tíz gólt szereztem a La Ligában. Aztán az emberek elkezdték mondani: 'igen, az új Messi'. Nem tudsz vele mit kezdeni. Ismerem a képességeimet,…

Bojan: “Mi történt volna, ha megadják az Inter elleni gólom?”

Az FC Barcelona 2009/10-es Bajnokok Ligája elődöntőjében való kiesése még mindig fáj Bojan Krkicnek - ahogy valószínűleg minden katalán drukkernek is -, hiszen a spanyol támadó utolsó pillanatokban lőtt győztes gólját a játékvezető nem adta meg végül egy nem létező Yaya Touré-kezezés miatt. A Stoke City csatára a minap a…