Busquets: „Casemiro? Csodálom őt”

Sergio Busquets egy interjúban nyilatkozott a Real Madrid elleni El Clásicóról, amelynek során elmondta, hogy egy nagyon ambiciózus ellenfélre számít, valamint külön kiemelte Casemiro szerepét is, akit az egyik legjobbnak nevezett a posztján. Megkérdezték arról is, hogy mi a különbség a Xavi érkezése előtti Barcelonához képest, és hogy mit tett…

Casemiro: „Ez az 5-1 leírja a szezonunkat”

A Real Madrid 5-1-es vereséget szenvedett az ősi rivális Barcelona otthonában, a mérkőzés után a madridiak brazil középpályása, Casemiro nyilatkozott, amiben elmondta, hogy tisztában vannak vele, hogy nem játszanak jól, és fejlődniük kell. Az edző helyett saját magukat hibáztatja a történtekért. A végeredmény "Ez, amit ma mutattunk, leírja a szezonunkat,…

Casemiro: „Busquets a világ legjobbja a poszton”

A jelenleg a brazil válogatottal az oroszországi világbajnokság nyolcaddöntős összecsapására készülő Casemiro adott sajtótájékoztatót szombaton a média képviselőinek, ahol arról kérdezték a Real Madrid futballistáját, hogy kit tart a posztján a világ legjobbjának.  Nincs olyan sok játékos, akik hasonló szerepkörrel - az első számú játékos a pálya közepén - játszanak…

Casemiro „visszaszólt” Xavinak

A Real Madrid brazil labdarúgója, Casemiro visszaszólt Xavi Hernándeznek, aki még egy januári interjújában azt mondta, hogy a dél-amerikai középpályás nem lenne képes a Barcelonában futballozni. Xavi szavait vagy kiforgatták az újságírók vagy Casemiro önmagától reagált erre úgy, ahogy, mindenesetre jobb lett volna kivárni. "Mindenki azt mondhat, amit akar,  de…

„Ne a bíróról beszéljünk, hanem a meccsről”

A Barça - Madrid 2-2 után a pályán egyedül a madridi Casemiro nyilatkozott, aki viszont rendkívül szimpatikus módon nem ragadt le a játékvezetői ítéleteknél, inkább azt emelte ki, hogy milyen jó meccset játszott egymással a két csapat. Döntetlen "Voltak kétséges jelenetek egyes játékhelyzeteknél, de mi irányítottuk a meccset. Egy játékos…