Henry sem érti az első gól előtti védekezést…
A tegnapi mérkőzésen a Sky Sports stúdiójában a Barça egykori támadója, Thierry Henry és Guillem Balague szakértő, újságíró voltak a vendégek, akik próbálták megfejteni, mi miért történt az első gól előtt... Az első gólnál Rakiticnek álltak sorfalat a Real Madrid játékosai, elsősorban az a Kovacic, akinek az volt a feladata…
Lapszemle: Mit írnak az újságok a Barça győzelme után?
Körbenéztünk, mit írnak a lapok a Barcelona madridi győzelme után: az újságok kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a Kovacic – Isco csere nem vált be, sőt a Real vesztét is okozta, a vereséggel pedig a fővárosiak gyakorlatilag elvesztették a Ligát. ESPN: "A Barcelona megsemmisítette a Madrid bajnoki reményeit" Az ESPN…
Gigászi lépés a Ligáért: 0-3
A Barcelona rendkívül nehéz, végig küzdött első félidő után a második játékrészben hármat lőtt a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak, mellyel megnyerte a szezon első bajnoki Clásicóját, és óriási lépést tett előre a bajnoki cím megszerzése felé. Az első 45 percben jobb volt és közelebb állt a gólhoz a Real…
„Néha előbb javítunk meg valamit, minthogy az elromolna”
Ernesto Valverde vezetőedző természetesen nagyon elégedetten nyilatkozott a Barça 3-0-s, idegenbeli sikere után a Real Madrid otthonában. Valverde elismerte, hogy a Madrid remekül kezdte a találkozót, ám hozzátette azt is, hogy a második félidőben viszont a csapata javult fel, és nem a fővárosi gárda engedett le. A tréner dicsérte a…
Ramos: „Barcelonában a börtönbe küldenének…”
A Real Madrid csapatkapitánya, Sergio Ramos szerint Katalóniában mindig is felnagyítják az ő szabálytalanságait, és nincs ez másképpen a Luis Suárezzel szemben elkövetett ütésénél sem. Ramos úgy véli, a Liga még nem dőlt el, tovább kell küzdeniük. "Kudarc az, hogy nem nyertük meg a Klasszikust? Mindenkinek javaslom, hogy nézze meg…
Zidane: „A Barça kihasználta a védelmi hibánkat”
Zinédine Zidane, a Real Madrid francia trénere nem bánja azon döntését, hogy Mateo Kovacicot jelölte a kezdőcsapatba a spanyol Isco helyett, és a vereség ellenére dicsérő szavakkal illette a horvát középpályás teljesítményét. Zidane látott pozitívumokat is a meccsben, a második félidőt is jól kezdték a véleménye szerint, ám egy védelmi…
Iniesta: „Tudtuk, hogy eljön a mi pillanatunk is”
Andrés Iniesta boldogan nyilatkozott a Barcelona 0-3-as győzelmét követően a Santiago Bernabéu gyepén. A középpályás elismerte, hogy az első félidőben több helyzete volt a Madridnak, ők viszont tudták, hogy el fog jönni az idejük. És amikor eljött, nem hibáztak. "Ez is egy fontos lépés a Ligában, mi megszereztük a 3…
Real Madrid – Barcelona: 0-3
El Clasico 2017.12.23. - Real Madrid - Barcelona [Extended highlights] from Eurobarca on Vimeo.
Hatalmas lépést tehetnek a Liga felé
Szombaton rendhagyó időpontban, 13 órás kezdéssel rendezik meg a Klasszikust a Real Madrid és az FC Barcelona között a Santiago Bernabéu stadionban. A Real Madrid idei teljesítménye nagyon hullámzó, ami a bajnokságban tizenegy pontos hátrányt, a Bajnokok Ligájában pedig egy második helyen való továbbjutást eredményezett. Barcelonában eközben Ernesto Valverde vezetőedző…
„Hogy mi lesz, ha nyerünk? Nem foglalkozunk agyszüleményekkel”
Ernesto Valverde bőven kapott kérdéseket a Madrid elleni Klasszikus előtt a Barcelona utolsó edzését követően. A szakvezető fontosnak tartja a meccset, de túlzásokba sem esett. Ismerik és elismerik a Madrid érdemeit, képességeit, de azon lesznek, hogy a saját stílusuk érvényesüljön és hogy nyerni tudjanak. Kövesd a Clásico eseményeit ÉLŐ-ben a…
Rivaldo: „Esélyes? Ezeken a meccseken nincs favorit”
Lassan 20 éve már, hogy a Barcelona legjobb játékosa Rivaldo volt, aki Aranylabdát is nyert a csapat játékosaként. A brazil most egy reklámrendezvényen adott interjút a Clásico kapcsán, melyre 2-2-őt tippel. Kövesd a Clásico eseményeit ÉLŐ-ben a meccs napján az EuroBarça Feedben, Itt! Milyen a Madrid ellen játszani? "Volt szerencsém…
El Clásico karácsonyi kiadás – Interjú a Madridom.hu-val II. rész
Folytatjuk a szombati El Clásico felvezetését a Madridom.hu-val, az első rész után már rákanyarodunk a Barcelonára és a Cláscióra: hogyan látják a magyarországi madridisták a Barçát, mennyire lepte meg őket a csapat stabil teljesítménye és kiderül az is, mit várnak az év utolsó örökrangadójáról. Jönnek tehát a madridi szerkesztőség közös…
Szorítsuk ki a győzelmet a karácsonyi Clásicón
A Barcelona 8 pontos előnyt épített ki magának az ősz folyamán a Real Madriddal szemben a Ligában, sőt, mivel a Madrid egy meccsel kevesebbet játszott, aktuálisan 11 pont a különbség. Így várja a szombati Clásicót a Santiago Bernabéuban. Bár a bajnokságból még sok van hátra, világos, hogy nagyon nem mindegy,…
El Clásico a számok nyelvén: támadásban a Barça jobb, védekezésben a Real
A szombati El Clasicót igyekeznek minél több szempontból kivesézni a spanyol médiumok, a madridi 'AS' sportnapilap most a két csapat támadó- és védekező statisztikáit hasonlította össze a bajnokságot tekintve, és meglepetésre a Barcelona előbbiben, míg a Real Madrid utóbbiban bizonyult jobbnak. Ernesto Valverde legénysége a támadásokkal kapcsolatos számokat figyelembe véve…
Nem szabad félni
Szombaton 13 órakor rendezik meg az idei első Klasszikust a Ligában, a mérkőzés Madridban kerül lejátszásra, és a presztízsen kívül óriási a tét: amennyiben a Madrid nem nyer, úgy rettentő nehéz helyzetben találja magát a bajnoki címének a megvédését illetően. Az alábbi blogbejegyzés ezt, valamint a Spanyol Szuperkupa párharc óta…
A kezdő szinte biztos, Valverde videózik…
Bár Ernesto Valverde és a csapat számára is tiszta, hogy mit akarnak játszani Madridban, ahogyan bármilyen más pályán is, természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lenne mit elemezni a fővárosiakon. Pénteken jön a videós elemzés. A csapat természetesen edzeni is fog pénteken, emellett lesz egy hozzávetőlegesen 45 perces videós…
El Clásico karácsonyi kiadás – Interjú a Madridom.hu-val
A szombati El Clásicóra készülve bekopogtunk a Madridom.hu szerkesztőségébe, hogy felkérjük őket egy kis esélylatolgatásra az örökrangadó előtt, amit szerencsére örömmel elfogadtak. Sok kérdést tettünk fel, amikre kifejezetten érdekes válaszokat kaptunk: az örökrangadóra felvezető cikk első részében a Madridról lesz szó - gyenge pontok és erősségek a Realnál, Ronaldo teljesítménye…
„Griezmannról mindenki tudja, hogy el fog menni”
Julio Salinas fontos játékosa volt Johan Cruyff Barcelonájának a 90-es évek elején, ezt megelőzően játszott az Atlético Madridban is. A korábbi kiváló támadó a Clásico előtt néhány nappal beszélt természetesen a nagy meccsről is, de a Griezmann-ügyről is, miután az Atlético Madrid feljelentette a Barcelonát a FIFÁ-nál. "Griezmann ügyét már…
Mendieta: „A Madrid szükséghelyzetben a legjobb”
Gaizka Mendieta a 2000-es évek elején a legjobb spanyol középpályások közé tartozott, a Valencia mellett játszott a Barcelonában is. Az ex-futballista szerint a Barcelona játékosainak nem szabad túl korán elhinniük, hogy megnyerhetik a bajnokságot, már csak azért sem, mert a Madrid akkor a legjobb, amikor rá van szorulva. És a…
FEED
Pedri is a társakkal ünnepelt
![](https://www.eurobarca.hu/wp-content/uploads/2024/07/450948014-3905774039634186-2787406166689955062-n-700x826.jpg)
Lamine Yamal biztosan nem felejti el a 17. születésnapját
![](https://www.eurobarca.hu/wp-content/uploads/2024/07/451256330-8246149242131150-2384268772938266862-n-700x700.jpg)
A Hansi Flick-éra kezdete
The Hansi Flick Era starts today. pic.twitter.com/SRE6RUexWL
— FC Barcelona (@FCBarcelona) July 10, 2024
Elkezdődött az előszezon!
Happy to be back! 😁😁 pic.twitter.com/GOMDqKbCFa
— FC Barcelona (@FCBarcelona) July 10, 2024
Egy kis Lamine-show
🇪🇸 Magnificent Yamal! @Vivo_GLOBAL | #EUROPOTM pic.twitter.com/nFlMcvG3w7
— UEFA EURO 2024 (@EURO2024) July 9, 2024
Lamine Yamal lett az Európa-bajnokságok történetének legfiatalabb gólszerzője
Stunning. #EURO2024 | #ESPFRA pic.twitter.com/IpaxuIqYbK
— UEFA EURO 2024 (@EURO2024) July 9, 2024
A szezon felfedezettje: 11 gól, 11 különböző ünneplés
11 goals in his first season #LaLigaHighlights pic.twitter.com/a9VnR3EL1s
— FC Barcelona (@FCBarcelona) June 10, 2024
Frenkie de Jong Európa-bajnokságának annyi!
![](https://www.eurobarca.hu/wp-content/uploads/2024/06/kepernyokep-2024-06-11-194459-700x461.png)
A Barcelona bejelentette Flick érkezését, aki katalánul szólalt meg a bemutatkozó videójában
It's our moment. Flick is here. pic.twitter.com/ysb35a6l35
— FC Barcelona (@FCBarcelona) May 29, 2024
Egy utolsó ölelés a búcsú előtt…
![](https://www.eurobarca.hu/wp-content/uploads/2024/05/kepernyokep-2024-05-27-121111-700x398.png)
Végeredmény: Sevilla – Barcelona 1-2
![](https://www.eurobarca.hu/wp-content/uploads/2024/05/441902403-916060603865945-6792820275324011812-n.jpg)
A Sevilla elleni keret
![](https://www.eurobarca.hu/wp-content/uploads/2024/05/screenshot-20240526-114003-cominstagramandroid-edit-45775502213847-700x865.jpg)
Fórum ajánló
- Barca Igazolások2024-07-26 22:37:02
- Fc Barcelona - A Hátország2024-07-26 19:10:54
- Egyéb Barça meccsek2024-07-25 23:29:35
- Európai játékospiac2024-07-25 16:21:08
- Hansi Flick2024-07-25 15:07:46