Eric García: „A LaLigát akarjuk” | Gavi: „Kihasználtuk az ellenfél bizonytalanságát”

A Cádiz elleni 2-0-s győzelem után a meccs legjobbjának választott Ferran Torres mellett Eric García és Gavi is nyilatkozott röviden. Eric arról beszélt, hogy a Liga mindenképpen prioritás a csapat számára, ő maga pedig megpróbálja kihasználni a kapott perceket, Gavi pedig örült a győzelemnek, Ferran teljesítményének és Alarcón bemutatkozásának is.…

Setién: „Ez számomra csak egy meccs a sok közül”

Quique Setién fél évet töltött a Barcelonánál, és finoman szólva sem a legfényesebb korszakát élte kezei alatt a klub. Ennek ellenére nincsenek rossz érzései, és nem is tekinti különlegesnek a vasárnapi találkozót. A Villarreal - FC Barcelona bajnoki mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón többek között erről is beszélt a jelenleg a Sárga…

Xavi: „A szezon egyik legjobb meccsét játszottuk”

Xavi Hernández elégedetten nyilatkozott a szerda esti, Betis ellen idegenben 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzést követően (amit még az elmaradt 17. forduló miatt pótoltak). A tőle már megszokott alázattal beszélt arról, hogy bár 50 pontot sikerült eddig gyűjteni — amire öt éve nem volt példa —, a szezon még mindig nagyon…

Xavi: „Most nem igazán figyelem az átigazolási piacot, a Betis foglalkoztat”

A Barcelona szerdán pótolja elmaradt mérkőzését, melyet a Betis ellen vív. Az idegenbeli találkozóra Xaviék listavezetőként éreznek, és egy győzelemmel nyolc pontra növelhetik előnyüket a második helyezett Real Madriddal szemben. A katalánok vezetőedzője a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében nyertek ellenük, mégis nehéz dolguk lesz…

A bírósági végzés ellent mondott a Liga álláspontjának, Gavi így már a felnőtt keret tagja

Gavi mától a Barça első csapatának hivatalos tagjának tekinthető. A Barça regisztrálhatta a 18 esztendős játékost, miután a barcelonai bíróság a Barça javára döntött, miután múlt pénteken az igazságszolgáltatáshoz fordult, hogy regisztrálhassa játékosát, mivel a LaLiga elnöke, Tebas nem fogadta el a középpályás új szerződésének bejegyzését, tekintettel a klub pénzügyi…

Gavi az új 6-os

A fiatal tehetség ahogyan az várható is volt, megkapta Xavi egykori mezszámát, így már hivatalosan is a felnőtt keret tagja.

Xavi: „Jól végződhet a szezon, de ehhez koncentráltnak kell maradnunk”

Az FC Barcelona Gironába látogat a La Liga 19. fordulójában. Győzelem esetén a katalánok listavezetőként zárhatják a szezon első felét. Xavi a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón az ellenfél vezetőedzőjét Míchelt és csapatát dicsérte, akiktől kemény ellenállásra számít idegenben. Kérdezték a perifériára szorult játékosokról is, hogy nehéz-e motiválni őket. Az újságírókat az…

Xavi: „A spanyol foci egy sokkal védekezőbb és taktikusabb játék irányába halad”

Szerdán a Barcelona a kiváló formában lévő Real Sociedadot fogadja a Camp Nouban, a Copa del Rey negyeddöntőjében. Xavi, a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy nehéz dolguk lesz, ugyanis a Sociedad és a Barça stílusa több szempontból hasonló. Az újságírók kérdezték a Gavi által elkövetett szabálytalanságokról, és a fiatal spanyol…

Xavi: „Elégedett vagyok a mostani kerettel, valamint ne feledkezzünk meg az akadémiánkról”

A La Liga 18. fordulójában az FC Barcelona a Getafe CF együttesét fogadja a Camp Nouban. A Barcelona remek formában várja a mérkőzést, de Xavi nehéz összecsapásra számít. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a katalánok trénere elmondta, hogy a közelmúltban elért sikerek ellenére nem dőlhetnek hátra, hiszen minden lehetséges trófeát szeretnének…

Xavi: „A formáció kevésbé fontos, a lényeg a játékstílus”

A FC Barcelonának az AD Ceuta FC ellen kell kivívnia a továbbjutást, a Spanyol Kupában. A Copa del Rey nyolcaddöntőjét a ceutai Alfonso Murube Stadionban rendezik. Xavi a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy annak ellenére, hogy a Ceuta harmadosztályú csapat, tisztelik ellenfelüket, és nehéz mérkőzésre számít, hiszen az Intercity ellen…

Gavi: „A mester terve tökéletesen bevált, mindenki tudta, hogy mi a dolga”

Gavi kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Spanyol Szuperkupa döntőjében. Egy gól és két gólpassz fűződik a nevéhez, de óriási munkát végzett a mezőnyben is.  A Barcelona fiatalja tényleg a csapat "szíve" volt a mérkőzésen, és nagyban hozzájárult a végső győzelem megszerzéséhez. A meccset követő sajtótájékoztatón, szűkszavúan, de határozottan válaszolt az újságírói…

Nyilatkozatok a pálya széléről: Lewandowski és Busquets

A Barcelona lengyel gólvágója és spanyol középpályása a mérkőzést követően nyilatkozott a pálya széléről. Lewandowski veszélyes volt a kapu előterében, Busquets pedig régi önmagát idézve irányította a Barcelona játékát. Az újságíróknak mindketten dicsérték Gavit és fényes jövőt jósoltak a csapatnak. Sergio Busquets A mérkőzésről „Az volt a terv, hogy a…

Xavi: „Ez egy remek generáció, ki vannak éhezve a sikerre”

Az FC Barcelona a Spanyol Szuperkupa döntőjében győzelmet aratott a Real Madriddal szemben, ezzel megszerezte a Xavi-éra első trófeáját. A spanyol tréner a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy örül a címnek, de ami igazán fontos, hogy kiváló játékkal tudtak nyerni. Az újságírók Gaviról kérdezték, akiről elmondta, hogy harciasságával és elkötelezettségével…

Xavi: „A győzelem nem alku tárgya Barcelonában, azért vagyunk itt, hogy trófeákat nyerjünk”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a vasárnap esti Real Madrid elleni Spanyol Szuperkupa döntőt megelőzően elmondta, hogy ennek a sorozatnak a megnyerése összességében ugyan nem változtatna a terveiken a jövőre nézve, de egy nagy lökést adna nekik a folytatásra, szerinte a Real Madrid előrébb tart jelenleg, mert több fináléban volt…

Laporta: „Dembélé nem eladó 70 millióért vagy bármilyen más összegért, ahogyan Frenkie sem”

Joan Laporta a SER Catalunya Què T'hi Jugues című műsorának adott interjújában áttekintette a Barcelona jelenlegi helyzetét. A klubelnök elmondta, hogy sem Dembélé, sem Frenkie de Jong nem eladó, Gavi bár nemrég 2026 nyaráig hosszabbított, a felnőtt keret tagja hivatalosan csak a nyáron lesz, míg Alejandro Baldé 2024 nyarán lejáró…

Ansu Fati: „Fontos játékos szeretnék lenni a Barçánál, bár arra számítottam, hogy többet fogok játszani”

Ansu Fati a Japán elleni mérkőzésen debütált a világbajnokságon, miután az első két mérkőzésen a kispadról támogatta csapattársait. Még csak 20 éves, de annyi minden történt vele az elmúlt két évben, hogy úgy tűnik, mintha egy emberöltővel ezelőtt lett volna. Ilyen fiatalon is már egyike azon játékosoknak, akik a világfutball…

Világbajnokság: így teljesítettek a Barcelona játékosai a csoportkörben

Pénteken zárult le a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság csoportköre. Nyolcból három ország válogatottja nem jutott tovább azok közül, amelyek soraiba Barcelona-játékost is neveztek, ezek pedig Dánia, Németország és Uruguay. Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy a Barça futballistái hogyan teljesítettek az utóbbi két hétben fordulóról-fordulóra.  1. forduló Gól: Ferrán Torres 2, Gavi (Spanyolország…

Del Bosque: „Gavi, Ferran és Pedri nem életkoruk, hanem érdemeik alapján játszanak a válogatottban”

Vicente del Bosque volt spanyol válogatott kapitány Barcelonában meglátogatta a DAMM ifjúsági utánpótlás egyesület bázisát, létesítményeit. A Club de Futbol Damm korábban nagyon sok spanyol csapatnak adott már fiatal tehetségeket. A Mundo Deportivo interjút készített a hetvenegy éves szakemberrel, részben a Világbajnoksággal, részben a Barcelonával kapcsolatban kapott kérdéseket. Nézi a…

Lewandowski: „Pedri és Gavi? Ez a világbajnokság segíteni fog nekik abban, hogy megtegyék a következő lépést”

A Barça lengyel klasszisa, Robert Lewandowski nyilatkozott az elmúlt napokban arról, hogy hogyan várja a rövidesen kezdődő 2022-es katari világbajnokságot. Nem éppen megszokott, hogy a torna nem nyáron, hanem egy adott idény közepén kerül megrendezésre, ezzel két részre bontva azt, de most ez a helyzet. Emellett szó esett még a…

Xavi: „Türelem kell, élvezzük az elnök és a vezetőség bizalmát”

Xavi Hernández és csapata a Valenciához látogat a La Liga 12. fordulójában. A Valencia a kilencedik pozíciót foglalja el a tabellán, az utolsó három mérkőzésén nem tudott nyerni, de ennek ellenére kemény mérkőzés várható a Mestallában. A pénteki sajtótájékoztatón Xavi elmondta, hogy egy intenzíven támadó ellenfélre számít és Gennaro Gattuso…