Meccs utáni nyilatkozatok – Ter Stegen: „Nagyon büszke vagyok a csapatra”

A Sevilla elleni 1-0-ás győzelmet követően Gavi, Ter Stegen és Cancelo is megérdemeltnek érezte a sikert, illetve kiemelték annak fontosságát. Gavi "Ez egy fontos győzelem, amelyet az elejétől a végéig megérdemeltünk. A Mallorca ellen is sok lehetőségünk volt, de döntetlen lett és csalódottak voltunk, mert nyerhettünk volna. Ma is sok…

Egy nagy adag koncentráció és egy csipet türelem – Ez lehet Xavi ,,győztes receptje” a Sevilla ellen?

Péntek este a történelme egyik legrosszabb bajnoki rajtját bemutató Sevillát fogadja az FC Barcelona az Estadio Olímpicóban a La Liga 8. fordulójának nyitómérkőzésén. José Luis Mendilibar együttese az első öt lejátszott mérkőzés után csak a 17. helyen állt, majd ezen a héten az Almería ellen aratott 5-1-es győzelemnek köszönhetően ugrott…

Cancelo kislánya már a Barcelona himnuszt tanulja!

João Cancelo teaching his daughter Barcelona's anthem. One of the best thing you'll see on the internet today. pic.twitter.com/bSCtfMdTHd — ً (@guywholovebarca) September 25, 2023

Lewandowskinak igaza van

Lewandowski 35 évesen, szombaton a Celta ellen megmutatta, hogy még mindig ott van a csúcson. A lengyel fintorogva kezdte a szezont, néhány interjúban arról panaszkodott, hogy a csapatból hiányzik a támadó jelenlét, hogy kicsit elszigetelt, és így más megoldásokat kell keresnie. Talán, bármennyire is jobban teljesített a Barça négy középpályással…

Xavi: „Ez a generáció a végsőkig küzd”

A Barcelona kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte hazai pályán a Celta Vigót. Xavi együttese a hajrában háromszor is betalált, kétszer Robert Lewandowski, míg egyszer João Cancelo volt eredményes. A mérkőzést követően az edzőként 50. győzelmét ünneplő Xavi beszélt Frenkie de Jong sérüléséről, a félidei változtatásokról és egyes játékosok felemás teljesítményéről.…

A még soha nem látott Barça

A Barça első csapatával még soha nem fordult elő, hogy a 80. percbe érve kétgólos hátrányból fordítani tudjon egy bajnoki mérkőzésen. Lewandowski és Cancelo 8 perc és 27 másodperc alatt történelmet írt. Ez volt a klub történelmének harmadik leggyorsabb fordítása a spanyol bajnokság történelmében.

Cancelo: „Még ha rosszul is játszol, fontos, hogy megszerezd a három pontot”

Cancelo nem titkolta, hogy nem volt jó a teljesítménye. Az önkritikusan nyilatkozó portugál hangsúlyozta a Celta elleni három pont fontosságát. A mérkőzés olvasata "Nagyon rosszul játszottam, sok hibát vétettem, de végül is koncentrálni kell, és az utolsó pillanatig küzdeni. Elvittük a három pontot. Van még min javítani. Még ha rosszul…

Nyolc perc leforgása alatt három gólt szerezve fordítottak: Barcelona – Celta 3-2

Kétgólos hátrány után a Barcelona gyakorlatilag 8 perc játékkal megfordította a meccset és így otthon tartotta mindhárom pontot a spanyol bajnokság hatodik fordulójában. Egy nagyon rendezett és váratlanul éles Celta volt a katalánok mai ellenfele, amely önmagához képest nagyon gyengén kezdte az idei szezont. Éppen ezért volt meglepő, hogy Rafa…

Deco: „Szeretnénk megtartani a két Joãót, ha minden így megy tovább, de ez csak a kezdet”

A Barcelona Celta Vigo elleni mérkőzése előtt a katalánok új sportigazgatója mikrofonvégre vette a klubot körülvevő aktuális kérdéseket. Deco beszélt Xavi 2025 nyaráig szóló hosszabbításáról, Frenkie de Jong jövőjéről, valamint a két João, Cancelo és Félix helyzetéről. Xavi hosszabbítása "Az egyik prioritás Xavi hosszabbítása volt. Megérdemelte. Játékosokat is kellett szerződtetnünk,…

Végeredmény: Barcelona – Celta Vigo 3-2

A Barcelona talán az idény egyik legrosszabb mérkőzését játszotta a Celta Vigo ellen egészen a hajráig, ekkor ugyanis a katalánok kétgólos hátrányból felállva nyolc perc leforgása alatt fordítani tudtak és így begyűjtötték a három bajnoki pontot. Larsen és Douvikas találatára Lewandowski kétszer, Cancelo pedig egyszer tudott válaszolni. A Celta Vigo…

Az új érkezők hatása: A Barça 34%-kal többet lő tavalyhoz képest

A számok megerősítik az érzéseket. Lehet, hogy a rendszer ugyanaz, de az egyértelmű, hogy a Barça árnyaltabb lett, támadásban jobban teljesít, mint korábban és hogy sokkal többet érkeznek a játékosok a kapu elé. Az elmúlt szezonban Xavi csapata átlagosan 14,9 lövést adott le meccsenként (10,5-et a kapura), az idei szezont…

Cancelo: „A City most a világ legjobb csapata, de ha a Barça hív, akkor jönnöd kell”

A 29 esztendős Joao Cancelo lemondott arról, hogy az Angliában triplázó, regnáló Bajnokok Ligája-győztes Manchester Citynél maradjon, hogy teljesüljön gyermekkori álma, a Barcelona játékosa lehessen. Annak ellenére, hogy le kellett mondania fizetése egy részéről, hogy a Barçában játszhasson, a portugál hátvéd egy pillanatig sem habozott, amikor felkínálták neki a lehetőséget,…

Xavi: „Ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, de ezt a jó teljesítményt következetesen kell hoznunk”

A Barcelona kényelmes és magabiztos győzelmét követően Xavi elégedetten értékelt, aki elmondta, hogy a csapat most teljesít a legjobban, amióta megérkezett a kispadra. Az eredményen túl kiemelkedik a játék is. A Barcelona 5-0 arányban verte meg az Antwerpen csapatát, csakúgy, mint hétvégén a Real Betist. A csapat lehengerlő teljesítménye "Nagyon…

Újabb makulátlan teljesítmény: Barcelona – Royal Antwerp 1X1 értékelő

Az FC Barcelona 5-0-ra győzte le a Royal Antwerp együttesét hazai pályán a Bajnokok Ligája csoportkörének első játéknapján. A meccs és a csapat legjobbja Joao Félix volt, mellette Gündogant, Cancelót, Gavit és Lewandowskit lehet pozitív értelemben kiemelni. A makulátlan teljesítményt jelzi, hogy senki sem kapott hatosnál alacsonyabb osztályzatot. A pontozás…

Mérkőzés utáni nyilatkozatok-João Félix: „Nem lesz egyszerű tartani ezt a szintet”

Az FC Barcelona szemet gyönyörködtető játékkal, és sok góllal kedveskedett a nagyérdeműnek, a Bajnokok Ligája első csoportmérkőzésén. A katalánok ismét öt gólt szereztek. A találkozó után Frenkie de Jong, João Félix és Deco nyilatkoztak. A holland szerint remek, hogy ilyen jól sikerült a kezdés, de nem szabad elbízniuk magukat és…

Xavi: „A versenyhelyzet jót tesz a csapatnak”

Szombat este a Barcelona "hazai pályán" gázolt át a Betisen. Az 5-0 arányú győzelmet követően Xavi Hernández kiemelte a támadósorban meglévő versenyhelyzet fontosságát, és örült annak, hogy Lamine Yamalon kívül minden támadó betalált. Elmondta azt is, hogy a héten dolgoztak a letámadáson és a labdajáratáson, ez már az első gólnál…

Gála és a szezon eddigi legjobb teljesítménye: Barcelona – Betis 5-0

Az FC Barcelona 5-0-ra verte meg a Betist hazai pályán a La Liga 5. fordulójában az idei szezon legjobb teljesítményét nyújtva. A katalánok végig nagy fölényben futballoztak és kontrollálták a meccset, remekül nézett ki a támadójáték. Az egyetlen kisebb kritika amiatt érheti őket, hogy a védelem nem állt teljesen stabilan…

Végeredmény: Barcelona – Real Betis 5-0

A Barça egy igazi gálaelőadást tartott a Real Betis ellen a válogatott szünetet követő első mérkőzésen. João Félix először kapott helyet a kezdőcsapatban és nem kellett sokáig várni az első góljára sem gránátvörös-kékben, ami a 25. percben érkezett: a portugál egy kis szerencsével eltolta a labdát a kapujából kimozduló Rui…

Deco: „Xavi kiérdemelte a maradását, nem azért gondoljuk így, mert ő egy klublegenda”

Deco miután pár hete bezárta az ügynökségét, most már hivatalosan is a klub sportigazgatója lett, a következő beszéddel mutatkozott be az újságírók jelenlétében, amelyben véget akart vetni a Xavival való súrlódásokról szóló pletykáknak: "A Barcelonába való visszatéréstől mindig libabőrös lesz az ember. Újra itt lenni nagyon nagy felelősség. Tudom, hogy…

Xavi: „Tizenkettőből tíz pont jó eredmény”

A Barcelona 2-1-re nyert Pamplonában az Osasuna vendégeként. A válogatott szünet előtt bemutatkozott Joao Cancelo és Joao Felix is, Gündogan újabb gólpasszt jegyzett, Jules Koundé fejjel, Robert Lewandowski tizenegyesből volt eredményes, míg Gavi lejátszotta 100. mérkőzését a Barcelonában. Xavi Hernández kritikusan értékelte csapata pamplonai teljesítményét, de elégedett volt az erőfeszítéssel…